Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-28
10 gondolnak. Sokkal nagyobb gondunk van az úgynevezett européer színben feltűnő román nacionalistákkal, akiknek a kirakatban más van, és az üzletben, a boltban megint csak más található” – olvashattuk Tibori Szabó Zolt án Népszabadságbeli tudósításában (A magyar egység szétverése felér egy kis Trianonnal, május 12.). Ez az okfejtés különösen furcsán hangzik a közelgő romániai helyhatósági választások kontextusában. Kolozsvár polgármesteri székéért például az örök Gheorg he Funar mellett többek között Smaranda Enache is indul, az RMDSZ azonban a kormánypárt jelöltjét, Ioan Rust belügyminisztert támogatja. A fenti állásfoglalásról több olyan állítás is megfogalmazható, ami a püspök hitelét a nullával teszi egyenlővé. Elősz ör is azt kell megjegyeznem, hogy a politikában nem mindig az őszinteség a mérvadó. Smaranda Enache nyilván őszintébben szereti a magyarokat, mint Ioan Rus, ez utóbbi viszont jóval esélyesebb. Ebben a helyzetben, amikor az a fő cél, hogy megszabaduljunk eg y soviniszta és kártékony polgármestertől, Rus támogatása a jó döntés. Másodszor akármit gondoljunk is az őszinteségről, talán a nacionalizmus „hőfokát” sem ártana megvizsgálni. Rusnak voltak vitatható gesztusai (a legnagyobb felhördülést az keltette, ami kor egy belügyminisztériumi leirat fasisztának minősítette a Szabadságszobrot), de nem megszállott, élete fő célja nem az, hogy ott tegyen keresztbe a magyarságnak, ahol tud. Nem szeret bennünket? Hát istenem, ilyen is van (tegyük a kezünket a szívünkre) – meg aztán, a politika nem a szeretetről szól. De mindenesetre Rus nem ugrik föl, ha magyart lát, és karrierje érdekében az európai törvényhozást is szeretni fogja – ebben a pillanatban és ezzel a polgármesterrel szemben ez éppen elegendő. Harmadszor még a Funar és Vadim Tudor patetikusan emlegetett őszintesége sem igaz. A NagyRománia Párt elnöke egy izraeli céggel szervezteti a választási kampányát, és látványosan „megtért” antiszemitizmusából, nyilvánvalóan pusztán azért, hogy közelebb furakodjon a hat alomhoz. Akkor hogyan is lehetne ő „őszintén antiszemita”?! (Sajnálom, hogy ilyen butaságokat kell leírnom, de kénytelen vagyok követni a püspök úr gondolatmenetét.) Nem, ez az őszinteség legalábbis megkérdőjelezhető. Tehát „nem ugyanaz van a kirakatban, m int a boltban” – hogy Tőkés László hasonlatával éljek. Negyedszer: azt hiszem, az idézett nyilatkozat a legtöbb erdélyi magyar számára cinikusnak tűnik. Jómagam Kolozsváron élek, s tizenkét kétségbeejtő esztendeje reménykedem abban, hogy városom megszabad ítja magát Funartól, ettől a paranoid zsarnoktól. Ebben a hangulatban, „újult erővel” kétségbeesés és reménykedés között ingadozva szinte azt mondanám a püspök úrról, hogy amorális. vissza Markónak jó, ha Iliescu kampányol A romániai lapok szemléje 2004. május 27. 16:30 Kőrösi Annamária Az RMDSZ támogatásával kampányolhat Ion Iliescu a szociáldemokratáknak – Kívánságfalakat állítottak fel hét román városban. Az állampolgárok ezen üzenhetnek a politikusoknak – Százszorosára növekedhet a területek értéke az erdélyi autópálya nyomvonala mentén. Szabad a pálya, Ion Iliescu államfő kampányolhat a Szociáldemokrata pártnak – írja a Romania libera. A központi lap tudósítása szerint a román Országos Választási Bizottság keddi ülésé n a kormányzó Szociáldemokrata Párt az RMDSZ szavazatainak segítségével érte el, hogy a hivatalban lévő államfő a kormányzó párt oldalán kampányolhasson. A lap egyben megjegyzi, a mostani határozat megszegi a választásokról szóló korábbi pártközi megállapo dást. Kívánságok falát állították fel Románia hét városában, ahová június 5ig, a helyközi választások kampánycsendjéig a polgárok megfogalmazhatják politikusaknak szánt üzeteteiket – adja hírül a Hírek.ro internetes portál. A tudósítás szerint az Aradon felállított fal már be is telt, többek között: "Dolgozzanak a lusta politikusok!", "Le a cenzúrával!" feliratokkal.