Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-18
6 politikusokat, de országosan ismert magyar közéleti személyiségeket, művészeket sem, magunkat akarjuk bemutatni a választóknak – közölte Szőke László. A normális Magyarországért szlogen is m arad, de a kampányfinisben újabb MDFplakátok kerülnek majd az utcákra. Szdsz – civil megjelenés Az SZDSZ igyekszik a hagyományos keretek közül kiemelni és olyanokhoz is eljuttatni kampánya céljait, akiket a politika egyébként nem érdekel. A kampányközpon tot ezért nem a párt székházában alakították ki, hanem egy Dunán kikötött hajón, amelyen a klasszikus politikai rendezvények mellett megjelennek a párt holdudvarához tartozó művészek, írók is. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke szerint különösen sikeres vo lt az uniós csatlakozás két napja, amikor 60 ezren látogatták meg a hajót. Ennél is többen, 200 ezren voksoltak a párt internetes szavazásán, amely során hetenként egyegy fontos témában mutatta be az SZDSZ a liberális, a konzervatív és a szocialista állás pontot. Az internet mellett megjelentek az SZDSZ reklámjai a mozikban, ingyenes képeslapokon és külön erre a kampányra újságot is megjelentettek. Új technikaként Magyarország első konferenciabuszát is kibérelték. A civilesítés érzékelhető a párt tévés rekl ámjain, itt egyelőre nem a párt politikusai ismertetik a liberális programot. A következő hetekben ők is felbukkannak majd, de politikusi énjük mellett a civilt szintén hangsúlyozzák. Az SZDSZ is alkalmazza az aláírásgyűjtés technikáját, még a Fideszpetíc ió előtt kezdték köröztetni a Liberális Chartát. Ezt a támogatók az interneten és az utcákra helyezett standokon írhatják alá. vissza Az EBRD felzárkóztat, nem csatlakoztat – mondja Jean Lemierre elnök NSZ • 2004. május 18. • Szerző: Munkatársunktól Az Európai Unió bővülésével változik a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerepe: a jövőben nem ad – mint ahogy évek óta már nem nyújtott – hitelt állami programokhoz, hiszen ez egyébként is az Eu rópai Beruházási Bank feladata. Ellenben az önkormányzatoknak változatlanul segítséget nyújt az uniós alapok megszerzéséhez. Ezt mondta tegnap egy szűk körű sajtóbeszélgetés keretében Jean Lemierre elnök, aki egy budapesti energiakonferencián vett részt. Hozzátette: teljes az egyetértés a részvényesek körében, hogy az EBRD a felzárkóztatás és nem a csatlakoztatás bankja. Ez lényegében azt jelenti, hogy a pénzintézet továbbra is tevékeny marad az új uniós tagországokban, támogatja egyes iparágak szerkezetv áltását, segíti a kis- és középvállal atok finanszírozását, a zöldmezős beruházásokat, részt vehet privatizációs ügyletekben, infrastrukturális beruházásokban, például útépítésekben, ám inkább mint közvetítő a magán- és az állami szektor között, mint a magán pénzügyi, finanszírozási lehetősége k felkutatója és az állami fejlesztések felé terelője. A következő öt esztendőben évente hozzávetőlegesen egymilliárd euróval kíván hozzájárulni a nyolc középeurópai csatlakozó ország fejlesztési terveinek megvalósításához. Megerősítette, hogy az EBRD vál tozatlanul érdekelt az M5ös meghosszabbításának és az M6os építésének az előmozdításában. M8, M6: trió duplán Három befektetőcsoport pályázik az M8as autópálya mintegy kilenc kilométeres szakaszának, illetve a hozzá tartozó – Dunaújváros térségébe te rvezett – 1800 méteres Dunahídnak a megépítésére. A tegnapi határidőre a Strabag AG és a Strabag Építő Rt. által életre hívott Strabag M8 Dunahíd Konzorcium, a Vegyépszer – Hídépítő Rt. páros konzorciuma és a Betonút Rt. adta be jelentkezését a Nemzeti Aut ópálya Rt.hez. A mintegy 4045 milliárd forintba kerülő beruházás a tervek szerint júliusban megkezdődhet. Az új szakasz és a híd forgalomba helyezésére legkésőbb 2006 végén kerül sor. A közbeszerzési bírálóbizottság tegnap választotta ki azt a három befe ktetőcsoportot is, amelyekkel – javaslatuk szerint – a gazdasági tárca tovább folytathatja a tárgyalásokat M6os autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti szakaszának koncessziós megépítéséről. Az 57 kilométeres, 8090 milliárd forintba kerülő út megépíté sére összesen húsz hazai és külföldi cég négy konzorciuma pályázik. Bár mind a négy befektetőcsoportot alkalmasnak tartották, a tender szabályaihoz ragaszkodva mégis csak három jelentkezőt hívnak meg a részletes tárgyalásokra. vissza