Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-26
19 A egymással szemben álló emlékművek együttélést jelképezik, viszont úgy tűnik, néhányan a múlt foglyai maradtak – ez volt Teodorescu miniszter reakciója. A csoport pártjelvényeket nem visel, semmi jelzés nem látható rajtuk, így csak valószínűsíthető, hogy a szoborállítás ellen többször tüntető NagyRománia Párt tagjai. A társaság román trikolórt és egy Szűz Máriaikont lobogtatott az ünnepség alatt. Medgyessy Péter beszéde alatt a csoport hall gatott. vissza Scheele: a parkalapítás bölcs megoldás 13:20, 25.4.2004 Különleges kitüntetés és megtiszteltetés tanúja lenni egy szimbolikus eseménynek – kezdte rendkívül udvarias hangvételű beszédét Jonathan Scheele, az EU romániai nagykövete. Scheele kiemelte: az EU is a történelmi megbékélés céljával jött létre. A Tolerancia építő jellegű szellemére van szükség, amely nem jelenti a múlt ignorálását, hanem ellenkezőleg, nagyvonalú kezelését. "Reméljük, 2007ben Romániát é s Magyarországot együtt látjuk az EUban. Ez a közös ünneplés bölcs és mélyen európai. Továbbra is dolgozni kell azon, hogy mindent félretehessünk, ami visszahúzhat bennünket. Arra bátorítom Önöket, hogy őrizzék meg ezt a megbékélési parkot, amely közös sz imbólumává válhat a románmagyar nemzetnek az Európai Unióban." vissza Kovács László: jól teljesített a kormány Az időarányosnál jobban teljesítette ígéreteit a kormány. Erről veszélt Kovács László az MSZP választmányi ülésén . A pártelnök szerint a rossz gazdasági helyzet és a Fidesz politizálása miatt alakult úgy, hogy bár jól teljesített a kormány, mégis alacsony a támogatottsága. Az időarányosnál jobban teljesítette a kormány az MSZP választási programjában szereplő ígéret eket . mondta Kovács László pártelnök a szocialista párt választmányi ülésén. A testület február végén kérte fel a kormányt arra, hogy készítsen leltárt arról, mi teljesült az MSZP választási ígéreteiből. Kovács szerint a végleges dokumentumot május végén , a Medgyessykormány beiktatásának második évfordulója környékén hozzák nyilvánosságra. Egykét hónapon belül elkészül egy másik dokumentum is, mely a nem teljesült ígéretek végrahajtásának ütemezéséről szól majd. Úgy tudjuk, a választmány május végi ülés én Medgyessy Péter kormányfőt hallgatja meg a többi között ebben a témában is. Kovács elmondta, a kormányzati ciklus végéig minden ígéretet teljesíteni kell, és a kormány feladata az is, hogy biztosítsa az ország beilleszkedését az Európai Unióba. A párte lnök arról is beszélt, hogy bár az ígéretek jelentős része teljesült, a párt és a kormány támogatottsága alacsony. Ennek okaként egyebek mellett a rossz gazdasági helyzetet és a Fidesz politizálását nevezte meg. Kovács szerint a feltételek alakulásához kép est a kormány gyorsabban teljesítette ígéreteit. Rövidesen azonban megbomlott a költségvetési egyensúly, megingott a külföldi gazdsági körök bizalma, ezért szükség volt a korrigálásra. Mint fogalmazott, emiatt pedig a választók bizalma ingott meg. A pártel nök szerint azonban mára már beindult a gazdasági növekedés, nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség, emelkedtek a bérek, nőtt a családi pótlék összege, sikerült matricássá tenni az M5öst, békésebbé vált a társadalmi hangulat és a kormányzat i ciklus végéig fokozatosan bevezetik a 13. havi nyugdíjat. Az MSZP elnöke kitért arra, hogy a közelgő európai parlamenti választás nem a kormány sorsáról szól, hanem arról, ki az a huszonnégy képviselő, aki a legeredményesebben tudja képviselni Magyaror szágot az Európai Parlamentben. P.A. vissza Felavatták az aradi szabadságszobrot Az ünnepségen felszólalt Medgyessy és Markó Béla RMDSZelnök is Tegnap délben Aradon mintegy tízezer ember jelenlétében ünnepélyesen felavatt ák a restaurált Szabadságemlékművet. Az avatás a Tűzoltó térről Megbékélés Parkká átkeresztelt területen történt magyarországi,