Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-26
20 romániai magyar és román politikusok jelenlétében. Az eseményen többek között beszédet mondott Medgyessy Péter magyar miniszter elnök és Markó Béla RMDSZelnök. Orbán Viktor, bár meghívták, távol maradt. Az aradi Szabadságemlékmű kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé - mondta vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az aradi vérta núk emlékét idéző emlékmű és a magyarromán megbékélési emlékpark felavatásán elhangzott ünnepi beszédében. A politikus emlékeztetett a Szabadságemlékmű felavatásával kapcsolatos, nemrég született román kormányhatározatra, amely szerinte azt jelenti, hogy román részről hivatalosan elismerik: Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani. "Akinek pedig múltja van, jövője is lesz!" - jelentette ki a szónok. Az utóbbi években a romániai magyar érdekképviselet egységesebb volt, mint az elmúlt ny olcvannyolcvanöt esztendőben bármikor - mondta Markó Béla, hozzátéve: a romániai magyarság felismerte, hogy csakis a románokkal való partnerséggel és a két ország közötti viszony jobbításával érhet el eredményt. Ahhoz, ami ma történik, kellett az egységes RMDSZ, és kellett a román, illetve a magyar kormány tárgyalókészsége is - hangoztatta az RMDSZ elnöke. Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében kijelentette: tudjuk, hogy magyarnak, románnak a nemzeti méltósága érzelmi és létkérdés. "Mindaz, ami bennünk et összeköt, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk." Akik a Maros partján élnek, tudják: a folyó ereje, egészsége a forrástól a Tiszáig mindenütt létérdek. Ahogyan létérdek a józan és jó viszony is - mondta a magyar kormá nyfő, hangoztatva, hogy ez nem taktika, nem politikusi képmutatás. "Függünk egymástól!" - szögezte le Medgyessy Péter, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a történelem nem racionális, sokszor az árnyalatnyi különbség is hatalmasra nőhet, s ez elég akár a halálhoz is. A magyaroknak saját szempontjukból is fontos, hogy Románia mielőbb az Európai Unió tagja legyen. Ahogy erős egyéniségek is megvannak egymás mellett, és ha okosak, véd- és dacszövetséget kötnek, a magyarok is szívesen fognak össze a románokk al mindenben, amiben egyetértenek, például abban, hogy a demokrácia, a szabadság, a nemzeti kultúra minden embert teljesen egyformán megillet, bármilyen nyelven imádkozik - állapította meg Medgyessy Péter. A szélsőségesen nacionalista NagyRománia Párt mi ntegy húsz aktivistája hangos kiáltásokkal, a román zászlót lobogtatva próbálta meg megzavarni az ünnepséget. A jelen lévő politikusokat, így elsősorban Dorel Popát Arad román nemzetiségű polgármesterét árulónak nevezték. A rendzavarók a térnek azon az old alán húzódtak meg, ott ahol a későbbiekben felállítandó román diadalív eredeti nagyságú makettjét állították fel. A románok által hősökként tisztelt 194849es román és magyar személyiségeknek szentelt diadalív a tervek szerint az év második felében készül el. Adrian Nastase román kormányfő nem volt jelen az ünnepségen, a bukaresti kormányt Razvan Theodorescu művelődési és egyházügyi miniszter képviselte. Mint Markó Béla a Népszavának elmondta, meghívták az alkalomra Tőkés Lászlót, az RMDSZszel szembenáll ó erdélyi magyarok vezetőjét is, de ő - éppen mert RMDSZrendezvényről volt szó - nem volt hajlandó eljönni. - Ez különösen azért szomorú - mondta Markó - mert igazi összmagyar eseménytől maradt távol. A Népszava számára a helyszínen megerősítették, hogy m eghívót kapott Orbán Viktor is, ám részvételét éppen akkortájt mondta le, amikor kiderült: az egyik beszédet Medgyessy Péter mondja. A Fideszt Schmidt Pál alelnök és Martonyi János volt külügyminiszter képviselte. Elment viszont Dávid Ibolya MDFelnök, ak inek igen nagy sikere volt az egybegyűltek között.