Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-26
16 A Tűzoltó téren tegnap ( közel 80 év után) újra felállították köztéren a Szabadságszoborcsoportot, vele szemben pedig az 1848as forradalom erdélyi román hőseinek emléket állító diadalív életnagyságú makettjét (a valódi emlékművet még nem készítették el). Magyar részről Medgyes sy Péter kormányfő mellett többek között Dávid Ibolya országgyűlési alelnök, Schmitt Pál Fideszalelnök, román részről pedig Razvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter vett részt. Jelen volt több erdélyi magyar történelmi egyház püspöke, a Tőkés László püspök köré csoportosult erdélyi polgári erők azonban nem jelentek meg ünnepségen. A két emlékművet Medgyessy, Theodorescu és Markó Béla RMDSZelnök, valamint az egyik aradi vértanú, Dessewffy Arisztid leszármazottja, Dessewffy Sándor leplezte le. – Ez a vidék itt: a mi Elzászunk. És a német – francia viszony mintájára hiszem, hogy itt is felülkerekedik Európa. Össze kell tartanunk – mondta ünnepi beszédében Medgyessy Péter. A miniszterelnök külön köszöntötte Dávid Ibolyát, mint a Szabadságszoborért sokat cselekvő magyar politikust. Az MDF elnöke saját beszédében úgy fogalmazott: Trianon sebeire nincs más gyógyír, mint EUcsatlakozásunk. – A románok és magyarok számára nincs más út, mint a megbékélés – figyelmeztetett beszédében Markó Béla. – Lehet, hogy ma még egyesek furcsállják a megbékélési parkot, ellentmondást, zavaró társítást látnak benne. De fel kell ismernünk: itt mindenkinek helye van. Kiszabadítottuk a szobrot, de ennél is fontosabb, hogy a szabadságszobor is megszabadított minket. A kish itűségtől, a reménytelenségtől, a beletörődéstől, a kiábrándulástól, a csalódástól, hogy nekünk soha, semmi sem sikerülhet. Csakis a románokkal való partnerséggel és a két ország közti viszony jobbításával lehet eredményeket elérni – mondta. – A megbékélé si park felavatása az egyik legfontosabb pillanata a két ország jelenkori történelmének – mondta Theodorescu, hozzátéve: két olyan nép leszármazottjai, amelyeket a történelem sokszor szembefordított egymással, most egymás mellett állnak, s a jövő felé teki ntenek. A miniszter bejelentette: novemberig elkészül a román emlékmű is, amelyen a román forradalmárok mellett Kossuth is ott áll. Theodorescu emlékeztetett ugyanakkor, hogy az Aradon kivégzett tizenhárom tábornok soha nem harcolt Erdélyben, csak a világ osi fegyverletétel után kerültek a városba. Theodorescu lapunknak elmondta: – Elleneztem, hogy a szabadságszobrot egyedül állítsák fel Aradon. Egyedül semmi értelme nem lett volna. Így viszont egymás mellett kapott helyet két, önmagában véve tiszteletre mé ltó vízió a magyar, illetve a román történelemről. Ez az a példa, amelyet ezen túl következetesen fel kell mutatnunk. Az ünnepséget a szélsőséges NagyRománia Párt mintegy negyvenötven szimpatizánsa többször bekiabálásokkal zavarta meg. „Árulók!, Árulás! Le a romángyilkosok szobrával! Le a Szociáldemokrata Párttal! A polgármester költözzön Magyarországra! Ki a magyarokkal!”, és hasonló jelszavakat kiabáló rendbontókat román közbiztonsági szervek emberei vették körül, s egyikmásik szónok hozzájuk is szól t. – A demokrácia ilyen: be lehet fütyülni, be lehet kiabálni, ez nem tragédia. A nagy többség az, akinek a szava fontos, s a nagy többség itt boldog volt, tapsoltak, örültek, s úgy érezték, hogy valami olyan történt, amire évek óta várnak – mondta lapunkn ak adott nyilatkozatában Medgyessy Péter. Hozzátette: – A gesztusok pol itikája az egyedüli kifizetődő a román politikával kapcsolatban is. Mindenki emlékszik, mennyire támadtak azért, mert elmentem december elsején arra a bizonyos fogadásra. Az ünnepséget követően a magyar kormány képviselői és az RMDSZ vezetői rövid megbesz élést folytattak az aradi Jelenházban. A miniszterelnök telefonon beszélt román kollégájával, Adrian Nastaséval, akinek elmondta: Magyarország valamennyi tárgyalási és csatlakozási tapasztalatát kész átadni, hogy Románia mielőbb teljesíthesse az integráci ós kötelezettségeket. Nem fogadta el pénteken a romániai választási bizottság az RMDSZ ellenében létrehozott erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) 54 ezer aláírást tartalmazó listáját. A testület egyhangúlag döntött. Szász Jenő MPSZelnök úgy véli, az elutasítás hátterében az RMDSZ áll, de Markó Béla RMDSZelnök rámutatott: nincs tudomása arról, hogy a visszautasítást ők kezdeményezték volna. Frunda György RMDSZszenátor