Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-26
17 szerint szabálytalanságok miatt utasították el a listákat. Egyesek például azért óv tak, mert nem írták alá, nevük mégis szerepel rajta. EcksteinKovács Péter szenátor kijelentette: az MPSZ külön listás választási részvételi terve mögött hazai és külföldi erők állnak, utóbbiak alatt a Fideszt értve. Az MPSZ fellebbez a döntés ellen. Ha a Legfelsőbb Bíróság is elutasító döntést hoz, az MPSZ nem indulhat a júniusi helyhatósági választásokon. (T. Sz. Z.) vissza A szobor szabadulása „…a dolgot őt magát nézzük…” 2004. április 26. 7:01 Magyar Nemzet Ami a legfont osabb: hetvenkilenc esztendőnyi hányattatás és rabság után újra áll Aradon, a Tűzoltó téren Zala György fantasztikus alkotása, a szabadságszobor. Szégyentelenül sokat kellett várni erre a pillanatra: a mindkét országban bekövetkezett rendszerváltozás után tizenöt esztendőt és több újraállítási kudarcot kellett megérnünk a tegnapi ünnepig. Már az is csoda, hogy megmaradt a szoborcsoport, ugyanis a második világháború után hét évvel az emlékművel együtt Kossuth szobrát és további húsz magyar vonatkozású em léktáblát is leszedtek a magyar múlt eltörlésének szándékával, s utóbbiak nem élték túl a rombolást. Kossuth szobra eltűnt, az emléktáblákat összetörték – a kezében tölgy- és babérkoszorút tartó nőalak, valamint a lábai alatt az ébredő szabadságot, a harck észséget, az áldozatkészséget és a haldokló harcost ábrázoló szoborcsoport előbb egy lovardában, aztán az aradi vár pincéjében várt a jobb időkre, míg a polgári kormány idején előbb – ideiglenesen – a minorita rendház zárt udvarába, aztán a múlt héten a Tű zoltó téren lévő talapzatra állíthatták. A kezdeményezés sikere egészen az utolsó hétig kétséges volt. Tavaly október hatodikára már volt egy hivatalosan kitűzött időpont a visszaállításra, köszönhetően az aradi (román többségű) városi tanács határozatán ak, ám akkor még a prefektus meg tudta akadályozni a munkálatok befejezését. Döntését nem magányos farkasként hozta, a bukaresti művelődési tárca szorgalmazta a terv leállítását. Később – újabb ígérgetések és kudarcok után – a parlamentbe benyújtott indítv ánnyal próbált akadályt gördíteni a magyarok kérése elé a NagyRománia Párt, de kezdeményezésük nem járt sikerrel annak ellenére, hogy váratlan módon a liberálisok is beálltak mögéjük. A szoborállítás kompromisszumok eredménye, hiszen nem állhat magában a pompás alkotás: a román – magyar Megbékélési emlékparknak átnevezett téren novemberben felavatják az egyesek által „ellenszobornak” nevezett diadalívet, amelyen román negyvennyolcas hősök domborműve és a román parasztvezér, Avram Iancu idézete kapott helyet: „Mi vagyunk a szabadság emberei, ezért lázadtunk fel, és ezért hullattunk vért is. Eltökéltek vagyunk, hogy vérünket adjuk az utolsó románig!” Tegnap ünnep volt Aradon, és ez a lényeg. Felejtsünk el minden mást: hogy a Zalamű magyar adófizetők és támog atók pénzéből kerülhetett a helyére, míg a román szoborra az aradi útjavításokra szánt éves összeg háromszorosát, kilencvenmilliárdot adott a bukaresti költségvetés. Ne beszéljünk arról, hogy az ünnepség alatt Mongóliába küldte volna a magyarokat egy kicsi ny, ám annál hangosabb nacionalista román csoport. Ne bántson, hogy a polgári kormány külügyminiszterét, Martonyi Jánost nem engedték szóhoz jutni az ünnepségen (Schmitt Pállal, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti listavezetőjével csendb en, méltósággal koszorúztak a hivatalos ünnepség után, amikor Medgyessyt épp emlékplakettel jutalmazta Markó). Ne figyeljünk arra sem, hogy a megkésett ünnepre tíz százalék körülire apadt a város magyarsága, inkább örüljünk a jó hírnek. És szurkoljunk, h ogy a szobor a hétköznapokra is sértetlenül megmaradjon. vissza