Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-08
4 fk: HU ld: Budapest, 2004. április 7., szerda (OS) - Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására kapott felkérést: A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel értesült Gajdos István nyílt leveléről, amelyben élesen támadja Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pá rtja alelnökét. Érthetetlen számunkra, hogy Gajdos - miközben arra az alapelvre hivatkozik, hogy nem szabad beavatkozni a határon túli magyar közösségek életébe - azért támadja Durayt, mert felszólalt a KMKSZ közgyűlésén. Érthetetlen az a vád is, hogy az UMDSZre, illetve személyesen Gajdosra dehonesztáló megjegyzések hangzottak volna el, ugyanis - fölöttébb diplomatikus módon - egyáltalán nem történt említés róluk. A KMKSZ, amely a 160200 ezer fős kárpátaljai magyarság körében 42 ezer taggal rende lkezik, a Kárpátmedence legszervezettebb magyar erejének tekinthető. Elnöke, Kovács Miklós a legutóbbi ukrajnai választások alkalmával veszítette el parlamenti mandátumát. A Fidesz egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a választások lebonyolításának demokr atikus volta megkérdőjelezhető. A KMKSZ közgyűlésén több határon túli magyar szervezet és a magyar kormány képviselője is jelen volt, akikkel együtt az ünnepi és jubileumi esemény kiegyensúlyozottságát és konstruktivitását tanúsítjuk és üdvözöljük. Németh Zsolt frakcióvezetőhelyettes, a külügyi kabinet vezetője +++ bki/bky 14.51 LMT 070404 1635 vissza BP0269 4 130 MTIb2021 KovácsKostunica: magyar aggodalom a Vajdaság miatt kod: diplomácia/KULP fk: HU/SZERBIA/RM/VAJDASÁG/KOSZOVÓ ld: Budapest, 2004. április 7., szerda (MTI) - A szerb kormány és a miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy megállítsa az erőszak továbbterjedését a Vajdaságban, és lecsillapítsa az indulatokat - mond ta Vojislav Kostunica kormányfő Kovács László külügyminiszternek, aki kedden este telefonon hívta fel a szerb vezetőt. "Megértem a magyarok aggodalmát és magam is elítélem az erőszakos cselekményeket" - idézte Kovács László Vojislav Kostunica szavait s zerdán az MTInek nyilatkozva. A magyar diplomácia irányítója a beszélgetés során elmondta: a magyar kormány és közvélemény aggodalommal figyeli a szerb többség agresszív megnyilvánulásait, a magyar kisebbséget fenyegető levelek, falfestések elszaporod ását, sőt helyenként a fizikai erőszak megjelenését is, ami az 1990es évek elejére emlékezteti a vajdasági magyarságot. Kovács László a beszélgetés során szóvá tette a rendőrség passzivitását, és kérte a szerb kormány határozott intézkedését. Azza l érvelt, hogy az elmúlt hetekben a különböző nemzetközi fórumokon érezhető volt a szerbek iránti szimpátia a koszovói albánok által ellenük elkövetett erőszakos cselekmények miatt. "Ez a szimpátia azonban hamar elveszhet, ha másutt, így a Vajdaságban a szerbek lépnek fel hasonló módon" - fogalmazott Kovács László. A belgrádi kormányfő egyetértett azzal, hogy meg kell őrizni a többnemzetiségű Vajdaság békéjét, és helyre kell állítani a korábbi jó viszonyt a vajdasági szerb többség és az ott élő kise bbségek, így a magyarok között. "Kostunica ígéretet tett arra, hogy napokon belül találkozik a vajdasági magyarok vezetőivel, Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnökével és másokkal" - mondta Kovács László az MTInek. A magyar külügyminiszter a telefonbeszélgetésen elhangzottakról tájékoztatta Kasza Józsefet, akivel azt megelőzően is véleménycserét folytatott a kialakult helyzetről. Kovács László március 19én már beszélt telefonon Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel a Vajdaságban erősödő magyarellenes megnyilvánulások ügyében. +++ bgu/bpk 14.52 LMT 070404 2412 vissza