Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-08
15 lenne: a "pártpaktumok" a választók által képviseletükkel megbízott politikai szervezetek megállapodásai, amilyenek nélkül demokratikus rendszer nem működhet. A hatályos s zabályozás mögött tehát nem egyszerűen két párt megállapodása áll, hanem a magyar rendszerváltást megalapozó kerekasztaltárgyalások eredménye, ami részévé vált a harmadik köztársaság alkotmányának, amely a második köztársaságot megalapozó 1946. évi I. tör vényhez nyúl vissza. Mint ahogy ahhoz nyúl vissza az 1989es alkotmányozásnak az a sajátossága is, hogy egykamarás parlamentre építi a közhatalmat, vagyis teljes egészében a választói akaratra vezeti vissza az államhatalom gyakorlását, szemben az 1945 előt ti Magyarországra jellemző megoldással, amely a törvényhozó hatalmat a választott képviselőház és a kinevezés és delegálás révén létrejött főrendiház vagy felsőház között osztotta meg. Torgyán József volt az, aki a közvetlen elnökválasztásnak és a kétkam arás parlamentnek a pártelvű parlamentarizmust megkérdőjelező követeléseibe próbálta becsatornázni az új politikai rendszerrel szembeni elégedetlenséget. Mi sem könnyebb, mint ezt meglovagolni, s így juttatni kifejezésre, hogy mást, jobbat akarunk. A gazda sági és szociális kérdésekben felkészült politikus persze tudja, hogy az elégedetlenség valójában az új rendszerrel időben összekapcsolódó gazdasági és szociális válság terméke. Mennyivel egyszerűbb azonban hangzatos közjogi kezdeményezések révén sugallani , hogy mi a pártokban és a parlamentben jelen levő politikai elittel szemben az emberek javát akarjuk, mint a bajokat megoldó gazdasági és szociális programot készíteni, s azt ahhoz választói támogatást szerezve meg is valósítani. Torgyán Józseftől az utó bbit senki sem várta - Medgyessy Pétertől annál inkább. Rá korábban mint hozzáértő gazdasági szakemberre tekintett a közvélemény, akitől azt várhatta, hogy reális politikát folytat. Ehelyett megalapozatlan ígéretekkel vívta a 2002es választási kampányt, s az ígéreteket éppen múltja tette hihetővé a választók számára. Már a kampányban megengedett magának Medgyessy egy adag torgyánizmust a delegálással létrejövő második kamara beígérésével, ami a minap Boross Péterrel tartott sajtóértekezletén jött elő: Boro ss felsőházat szorgalmazott, Medgyessy "gazdasági és szociális tanács" emlegetésével válaszolt. Ha ennek bármiféle közjogi funkciója van, akkor a főrendiház csírája. Márpedig az effajta, kinevezésen és delegáláson alapuló második kamara kérdésessé teszi az általános és egyenlő választásokra épülő népszuverenitás érvényesülését. A másik, Torgyán által is sokat hangoztatott javaslat, a közvetlen elnökválasztás alapvető ponton alakítaná át a magyar közjogi rendszert. A hatalommegosztás magyarországi rendszere az Országgyűlés kezébe adja a törvényhozói, a kormány kezébe pedig a végrehajtó hatalmat. Ehhez a rendszerhez "gyenge" köztársasági elnök illik, aki nem részese sem a törvényhozói, sem a végrehajtó hatalomnak, hanem "kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett". Ezt az elnöki szerepet olyan köztársasági elnök töltheti be jól, aki nem egyik vagy másik politikai erő képviselőjeként került hivatalába, hanem egyikükhöz sem kötődik. Ez akkor érhető el leginkább, ha - az al kotmánybírákhoz, az ombudsmanokhoz, a Számvevőszék vagy a Legfelső Bíróság elnökéhez hasonlóan - a parlamenti erők konszenzusával nyeri el tisztségét. A jelenlegi alkotmányos megoldásnak - a közhiedelemmel szemben - nem az a lényege, hogy nem a nép, hanem az Országgyűlés választja az elnököt, hanem az, hogy az Országgyűlés lehetőleg az összes képviselő kétharmadának szavazatával választja meg őt. Igaz, az Alkotmány szükségmegoldásként, a harmadik fordulóban lehetővé teszi az egyszerű többséggel való megvála sztást is, de az alkotmányozók a kétharmados többséggel történő választást tekintették kívánatosnak. Az Alkotmány megcsúfolása volt, amikor Orbán Viktor és Torgyán József 2000ben egymás közt, az ellenzék megkérdezése nélkül állapodott meg Mádl Ferenc közt ársasági elnöki jelöléséről, szemben 1990nel, amikor Göncz Árpád személyét kormányoldal és ellenzék megegyezésével választották ki. Aki egyszer is figyelemmel kísérte a társadalmat végletesen megosztó francia, lengyel vagy szlovák elnökválasztási kampányt , nem gondolhatja Medgyessyvel együtt, hogy "a közvetlenül választott köztársasági elnök jobban tudja képviselni a nemzet egységét". Olyan köztársasági elnöknek, akinek a demokratikus működés fölötti őrködés a feladata, s mégis az egyik oldal jelöltjeként kerül tisztségébe, fölöttébb nehéz elérnie, hogy tisztségéből következő politikai lépéseit ne valamely oldal politikai képviseleteként fogják el. Thomas Klestilnek az aránylag stabil osztrák demokráciában sikerült ezt elérnie, Mádl Ferencnek azonban - akit az Országgyűlésben választottak ugyan, de az egyik oldal jelöltjeként, annak szavazataival - nem, s emiatt a mai kormánytöbbség egyes döntéseivel szembeni mégoly indokolt lépéseit is
