Reggeli Sajtófigyelő, 2004. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-02-10
10 Magyar védintézkedés nem kizárt Világgazdaság [20040210] Magyarország élni fog a védintézkedés adta lehetőségekk el, ha úgy látja: a velünk együtt csatlakozó országokból hozzánk érkező munkások feszültséget okoznak a hazai munkaerőpiacon – nyilatkozta lapunknak Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A védintézkedés azt jelenti, amennyiben val amelyik újonnan csatlakozó uniós tagország számára problémát okoz, hogy egy másik csatlakozó országból túl sok munkás vándorol be szabadon, akkor az illető ország kérheti az Európai Bizottságtól, hogy korlátozhassa a munkaerő áramlását a problémát okozó ál lammal kapcsolatban. Magyarország esetében ez például azt jelentheti, hogy ha valamelyik megyében munkaerőpiaci feszültséget okoznak a beérkező szlovák vagy lengyel munkások, akkor hazánk javasolhatja – és javasolni is fogja – az ennek visszafogásához szü kséges intézkedéseket. Sürgős és kivételes esetben pedig maga is felfüggesztheti a szabad munkaerőbeáramlást, amit utólag jóváhagyásra az Európai Bizottságnak bejelent. Erre elsősorban akkor kerülhet sor, ha a jelenlegi tagállamok élnek azon jogukkal, h ogy korlátozzák – azaz továbbra is munkavállalási engedélyhez kötik – a leendő tagok állampolgárainak munkavállalását. Ekkor a magas munkanélküliséggel küzdő államok – mint amilyen Szlovákia vagy Lengyelország – lakói a kevésbé preferált munkapiacok, így p éldául Magyarország felé fordulhatnak, ami viszont gondot okozhat több hátrányos helyzetű megyénkben. A korlátozás kérdésében azonban hivatalosan egyelőre csak Írország nyilatkozott, amely engedélyezte a munkaerő szabad beáramlását. Ezenkívül tudni lehet , hogy Ausztria és Németország két évig még mindenképpen korlátozni szándékozik a külföldiek munkavállalását. Miután ez hivatalossá válik, a korlátozás alá eső tagjelöltek hasonló mértékű és időtartamú korlátozást vezethetnek be válaszlépésként. A magyar k ormány ehhez már megkapta az Országgyűlés felhatalmazását, így kormányrendeletben lehet rögzíteni az esetleges viszontkorlátozás(oka)t. Ugyanakkor Németország – mint potenciális korlátozó – esetében nem valószínű, hogy ez bármilyen problémát okoz, hiszen a jelenlegi keretet sem használják ki a felek – tette hozzá a miniszter. vissza Az új tagok felelőssége Világgazdaság [20040210] Szerző: Fóris György Mindig érdekes megfigyelni, hogy a különböz ő EUintézmények sajtóközpontjaiban adott hír kapcsán mely nemzet(ek) újságírói jönnek különösen izgalomba, kik azok, akik nagyon rámozdulnak valamely fordulatra. Többnyire sokatmondó – nem az eseményre, hanem azon országokra nézve, ahonnan a kollégák érke ztek. Az utóbbi hónapokban többször is akadt rá példa, amikor keleteurópai felvetések heves reagálást váltottak ki jelen tagországi sajtókörökben is. A nemzeti kisebbségek védelme kapcsán a leendő EUalkotmány vitáiban képviselt magyar álláspontról való színűleg részletesebben és rendszeresebben tájékoztatott a katalán, vagy a baszk sajtó – brüsszeli munkatársaik mindenesetre minden mozzanatán rajta voltak – , mint esetleg nem egy magyar megyei, netán országos napilap. A kereszténység tételes megemlítése a leendő alkotmány preambulumában persze a lengyel sajtó számára volt a legfontosabb, de a vita alakulása nem kevésbé érdekelte az ír és francia kollégákat. És ugyanebből a szempontból volt érdekes megfigyelni a reagálásokat az európai néppártok mostani k ongresszusán elfogadott azon határozat kapcsán is, amelyik a hajdani elnyomó rendszerekben exponált személyiségek felé fogalmazott meg egyfajta intést. A szöveg tervezetét az első este vitatták, zárt ajtók