Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-06
13 lakosság többségének támogatása nélkül kormányzott. Az ellenzék megosztottsága, a szegénység és a rendszer nyomása politikailag passzívvá tette az országot. A rossz trendek megfordításához határozott politikai alternatívára lenne szükség, ami a december 28i választásokból kikerülő többs égtől aligha várható. S a mostani események a volt Jugoszlávia területén egyáltalán nem kizárható, kellemetlen meglepetések lehetőségén kívül arra is rámutatnak, hogy a kommunizmusból való átmenet liberális politikai és neoliberális gazdasági modelljeinek is megvannak a maguk korlátai. A neoliberalizmussal társított korrupt privatizáció Moszkvától Belgrádig mindenütt a szélsőségeket segíti. A nemzetközi közösség a rövid távú megoldások helyett inkább az átmenet jelenleg uralkodó ideológiájának újragondolásá val járulhatna hozzá a folyamatok kedvezőbb alakulásához. A politikai élet radikalizálódásának csak a törvényességre és társadalmi igazságosságra jobban odafigyelő politika vethet gátat. vissza Eg y kormányzat vége Élet és Irodalom 2004. január 2. Szerző: Major Nándor Miért volt, hogy a Milosevicsrezsimet megdöntő, Djindjics vezette, tizennyolc pártot magában foglaló Szerbiai Demokratikus Ellenzék kormányzata a reményteljes indulás ellenére be s em fejezhette mandátumát: három év elteltével csúfosan megbukott. Vajon a régi rezsim hívei ismét erőre kaptak volna? Vagy talán náluk is előbbre mutató erők marginalizálták volna őket? Esetleg önpusztító gerjedelmek áldozatai lettek volna? Netalán nemzetk özi folyamatok roppantották volna össze őket? Vagy mindez együttesen játszott közre? * Szerintem senki és semmi sem ártott többet a Djindjicskormányzatnak, mint jómaga. Rossz ötlet volt, hogy a koalíció két legerősebb pártja úgy osztotta meg a hatalmat, hogy Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja a föderációban, Djindjics Demokrata Pártja viszont Szerbiában került túlsúlyba. Minthogy Montenegró már a koszovói háború ideje alatt megtagadta az engedelmességet a föderációnak, s ezt a fordulat után is folytatta, a dolog úgy festett, mintha Szerbiának két szinten volna kormányzata. Noha Kostunica is, Djindjics is az Európához való felzárkózást szorgalmazta, Kostunica konzervatív, nyomatékosan nemzeti, hagyománytisztelő, akadékoskodó, ráérősebb, legalista, Djindjic s viszont liberálisabb, nemzeti tekintetben visszafogottabb, újításra törekvő, ütemesebb, legitimista politikát folytatott. Kompromiszszumos közös politika helyett Kostunica a föderációban, Djindjics meg Szerbiában erőltette rá a kormányzatra saját pártpol itikáját. Ebből adódott, hogy Kostunica emberei a szerbiai kormányban és parlamentben csakhamar gáncsolni kezdték Djindjics politikáját, Djindjics emberei pedig a föderációban Kostunicáét. Súlyosbító körülmény volt, hogy a hadsereg a föderáció, a militariz ált belügyi hatóság viszont mindenestül Szerbia hatáskörébe tartozott. Mind a hadsereg, mind a belügyi hatóság élén Milosevics hazafias érdemekkel büszkélkedő tábornokai maradtak, akik a fordulat alkalmából puccsszerűen átálltak a Szerbiai Demokratikus Ell enzék mellé. Kostunica csakhamar a hadseregre támaszkodva igyekezett kompromittálni Djindjics politikáját, Djindjics viszont a hírhedt szerbiai titkosszolgálatot állította sorompóba Kostunica politikájának meglékelése érdekében. Kostunicának az volt a leg főbb feladata, hogy mielőbb állítsa helyre a föderáción belüli viszonyokat. Az ország csak így juthatott új alkotmányhoz. A tárgyalások azonban a nemzetközi bábáskodás ellenére soká elhúzódtak: csak 2002 őszére készült el egy töpörödött (kon)föderáció alap okmánya, s 2003 februárjában jött létre az államközösség új, csenevész kormányzata, amelyben Kostunica számára nem volt már hely. Djindjics tehát 2001 elején képtelen volt Szerbiában új alkotmányt hozni. De nem ülhetett ölbe tett kézzel. Nyugat felé fordul t, s anyagiakat keresett az átmenet elindításához. A nyugatiak elvárták, hogy Djindjics bizonyítson. Tétlenül nem bizonyíthatott. Új alkotmány híján az átmenet törvényei részint a levegőben lógtak. Ahelyett, hogy megnyílt volna az út a jogállamiság felé, a legalizmus - a törvénytisztelet - viszonylagos maradt. Djindjics embereinek mindinkább a legitimizmus vált vesszőparipájává: fennen hirdették, hogy a választóktól megbízást kaptak az átmenet lebonyolítására, s azt ők keresztül is viszik mindenáron. Ez a k üldetéstudat idővel az intézmények lebecsüléséhez, a megengedhető eszközök relativizálásához, a reformtörekvések kisajátításához vezetett. Tagadták, hogy rajtuk kívül bárki más a reformok hordozója volna.
