Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-13
10 Közben újabb részleteket közöltek az SFOR hétvégi fellépéséről. Matthew Brock, a hadsereg szóvivője kijelentette: a nemzetközi békefenntartók számítógépeket és videofelvételeket koboztak el Karadzsics palei főhadiszállásáról, s letartóz tatták a boszniai szerb különleges egység egykori tagját, Dusan Bate Teszicset, aki - hírek szerint - az exelnök családjának régi barátja. Állítólag éppen síelés közben csaptak le rá a békefenntartók. Rajta kívül még egy férfit is előállítottak. Karadzsics felesége, Ljiljana szerint a békekatonák "brutálisan viselkedtek, mindent felkutattak, még a falakat is végigkopogtatták titkos rejtelkhely után kutatva". Mint mondta, férje nem úgy bujdokol, mint Szaddám Huszein. A Dnevni Avaz című napilap szerint az S FOR katonái hírszerzési kacsának váltak az áldozataivá, mert Karadzsics valójában nem is járt Paléban. Az újság tegnapi számában azt állította, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke az ortodox karácsony idején (vagyis január 6án és 7én) Foca v árosában tartózkodott. Állítólag megsebesült, s a helyi kórházban kért orvosi segítséget. Vagyis nem Paléban. vissza Megvalósul a nemzet óhaja Népszava 2004. január 13. Magyarország teljes jogú uniós tagságával megvalósul a nemzet óhaja - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök Budapesten, a Magyarországon akkreditált diplomatáknak adott újévi fogadáson. Az államfő szerint az idei év legjelentősebb napja május 1. lesz, amikortól a nagy európai csa lád egyenrangú és teljes jogú tagjaként alakíthatjuk jövőnket, és járulhatunk hozzá az euroatlanti kapcsolatrendszer erősítéséhez. Magyarország továbbra is azon lesz, hogy a bővítés folyamata ne torpanjon meg, és a felkészült országok is mielőbb csatlakoz hassanak a szervezethez - tette hozzá a köztársasági elnök. vissza Az autonómiáról tárgyaltak Népszava 2004. január 13. A Székely Nemzeti Tanács azt szeretné, ha Románia uniós csatlakozásának fel tételeként kezelnék Székelyföld autonómiájának kérdését - közölte Csapó József, a szervezet elnöke, miután Németh Zsolt fideszes képviselővel tárgyalt. Mint mondta, a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvései megegyeznek a Romániai Magyar Demokrata Szövet ség 1993ban megfogalmazott autonómiakoncepciójával. A parlament külügyi bizottságának elnöki posztját is betöltő Németh Zsolt azt mondta: az autonómia lehet az az eszköz, amely szavatolhatja a határon túli magyarság megmaradását. vissza Erdey György a kormánymeghatalmazott Népszava 2004. január 13. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Erdey György személyében kinevezte a bősnagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos magyarszl ovák tárgyalásokon Magyarország küldöttségét vezető kormánymeghatalmazottat - közölte a környezetvédelmi és vízügyi tárca hétfőn. A közlemény szerint Erdey György a tárca jogi és közigazgatási ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkáraként - e tisztségét v áltozatlanul betöltve - látja el a kormánymeghatalmazotti feladatkört. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter mostani döntésével megteremtődtek a magyarszlovák tárgyalások folytatásának feltételei. Kormányhatározatnak megfelelően decemberben Persányi Mi klós vezetésével megalakult a Hágai Nemzetközi Bíróságnak a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatokat koordináló tárcaközi bizottság. Az érintett tárcák e testületbe, valamint a kétoldalú tárgyalásokon részt vevő delegációba ugyancsak kijelölték, illetve rövidesen kijelölik a tagokat. Kovács László külügyminiszter döntése szerint a hágai Nemzetközi Bíróság előtt folyó perben Magyarországot Prandler Árpád nagykövet képviseli. A kormánymeghatalmazott és a tárgyaló küldöttség e lső feladata a szlovák álláspont részletes tanulmányozása, majd ennek alapján a magyar tárgyalási pozíció elemeinek kialakítása. Magyarország most