Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-20
7 "leküldte" egyik alelnökét, önmagában provokálta a románokat. Ráadásul Kövér úgy szerkesztette meg mondatait, hogy azok egyfe lől a magyarság alkotmányos eszközeinek elégtelenségéről, másfelől a velük szemben állók - értelemszerűen a románok , fegyveres agressziójáról szóljanak. Kellő homályossággal, de egyértelmű indulattal. Várható volt, hogy román részről erre ugrani fognak. Tőkés és a Fidesz ezt pontosan kiszámította. Mintahogy természetesen a román felháborodók nemkülönben tudták, hogy nekik meg az a dolguk, hogy felháborodjanak. Amikor a belügyminiszter ügyészségi eljárást ígér, meg az alkotmány lábbal tipróiról dörög, akk or a román belpolitikából reáháruló szerepét alakítja: a szociáldemokratáknak keményen kell reagálniuk, mert különben Nagy- Románia Pártjának képviseletében túlkiabálják őket a nacionalisták. Ha már a Fidesz és a Tőkéscsoport úgy döntött, hogy a választás ok előtt felkínálja a román pártoknak a "magyar kártya" kijátszását, akkor bizton számíthat rá, hogy ez meg is történik. Annál inkább, mert Nastase számára akár még jól is jön, ha azt mondhatja, hogy hiába próbál egyezkedni a magyarokkal, mégis erősödnek n áluk a radikálisok. Hát akkor megmutatjuk, hogy a szocdemek is vannak olyan jó románok, mint az ellenzék. A Fidesz támogatta keményvonalas erdélyi magyarok meg a román politikai elit között jól működik az összjáték, amelyben mindenki megtalálja a maga szá mítását. Tőkés társasága egyedül attól remélheti pozíciói erősödését, ha provokálja a mindenkori román kormányt, és elhiteti híveivel, hogy eljött a meg nem alkuvás ideje. Ezért hajlandó megosztani az eleddig egységes magyar képviseletet, és akár kibuktatn i az RMDSZt a parlamentből. ; Igaza van Markó Bélának, amikor arra figyelmeztet, hogy ez a felelőtlen és nagyon rövidlátó politizálás végső soron egyedül a szélsőséges NagyRománia Párt szavazatait fogja szaporítani. A Fidesznek is számot kellene ezzel v etnie, ahelyett, hogy az itthoni románfalók szimpátiájára apellál. És fel kellene persze hagynia azzal a nem lankadó próbálkozással, hogy a magyar ideológiai kettéosztottság eszményét mindenáron átplántálja Erdélybe - aminek érdekében az RMDSZ mérsékeltjei t opportunus baloldaliakként akarja láttatni. Mindazonáltal hiú remény, hogy az Erdéllyel kapcsolatos OrbánKövér koncepció belátható időn belül megváltozik. A Fidesz meghirdetett, úgynevezett szövetségi politikája lényegében az offenzivitás, a társadalmi terjeszkedés politikája - ami önmagában termés zetes. A baj csak az, hogy a jobboldal ebben nem ismer önmérsékletet. Ahol nem tudja másképp megvetni a lábát, ott ellentéteket gerjeszt, illetve gátlástalanul kihasználja a már meglévőeket. Amikor ezt hazai terepen műveli, mondhatjuk, hogy a dolog még bel efér a harcmodor megválasztásának jogába, és legfeljebb ízlésbeli aggályokat vet fel. Ugyanez azonban egészen más kérdés Erdélyben. Mert sokkalta nagyobb károkat okoz egy sokkalta védtelenebb közösség életében. vissza "Eddig is megvoltunk, rosszabb nem lesz…” Magyar Hírlap 2003. december 20. Szerzők: Éber Sándor, Habik Csaba Szlovéniába utazóban nem ajánlatos Letenyén eltölteni az utolsó éjszakát, inkább egy lendülettel menjünk át déli szomszédainkhoz. Hacsak nem akarjuk a kamionosok panziójában a szoba elé kitett, több kiló sárral borított lábbelik látványát és szagát élvezni. Korgó gyomorral sem érdemes megérkezni a határ menti magyar kisvárosba az esti órákban, nyitva tartó vendéglő híján csak a benzinkutak szendvicsei között válogathatunk. A kisszámú sz lovéniai magyarság - mintegy tízezer fő - egyik legjelentősebb települése a Muravidéken az 1200 lelket számláló Dobronak. Itt a lakosság 75 százaléka magyarnak vallja magát. Magyar Bálint oktatási miniszternek valószínűleg leesne az álla, ha meglátogatná a z itteni magyarszlovén kétnyelvű általános iskolát. Egykori pedagógusként magam is vágyakozva néztem, micsoda tanintézetet működtet ez a kis falu 78 tanulójának Szlovénia gazdaságilag legelmaradottabb részén.