Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-20
9 nyilatkozott, hogy a magyar pártok együttesen sem teljesítik az öt százalékot, ezért a VMSZ - amely eddig jelentős pozíciót töltött be a szerb kormányban - koalíciós partnert keres. Az ell enzéki oldalon is folynak az egyezkedések. A Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) elzárkózott minden szövetség elől, pártvezetésük meg van győződve róla, hogy megnyerik a választásokat, s legfeljebb utána alkotnak kormányzati koalíciót. A G17 Pl us szintén győzelemre számít, a jelöltlistájukat Miroljub Labus és Mladjan Dinkic vezeti majd. Labus miniszterelnöki posztra számít, míg Dinkic a pénzügyi tárcát irányítaná. Az elmúlt napokban több ismert személyiség csatlakozott a nemrég alakult szakértői párthoz, köztük magyarok is. Kisebbfajta szenzáció, hogy Ispánovics István volt szabadkai polgármester, a VMSZ alapító tagja is átlépett a G17be. Meglepetésnek számít, hogy a Vuk Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) szövetségre lépett Velim ir Ilic ugyancsak konzervatív nemzeti Új Szerbia (NS) pártjával. A vasárnapi elnökválasztásokon váratlan diadalt arató Szerb Radikális Párt (SRS) szintén egyedül lép fel, és biztos sikerre számít. Tomislav Nikolic elnökjelölt magabiztosan jelentette ki, hogy a parlamenti választásokon jobb eredményt érnek el, mint az elnökválasztáson, és ez a hazafias erők visszatérését jelenti majd. A SRS a hágai börtönben tartózkodó Vojislav Seselj nevével indul harcba. Még egy háborús bûnökkel vádolt politikus kap szer epet a választásokon: a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) küldöttséget menesztett Hágába Slobodan Milosevichez, hogy vállalja az elvtársi jelöltlista feletti védnökséget. A volt rezsim megdöntésében szerepet játszott OTPOR (Ellenállás) Népi Mozgalom tegnap p árttá alakult, és egyedül vállalja a megmérettetést. vissza Schröder Budapesten: ahol vita volt, vita maradt Magyar Hírlap 2003. november 20. Szerző: Kósa András Sem a kisebbségi jogok uniós alkotmányba foglalásáról, sem az Európai Bizottság kibővítéséről, sem az egykori NDK vagyonának magyar bankokban fekvő részéről nem sikerült tegnap megegyeznie Medgyessy Péter kormányfőnek és Gerhard Schröder német kancellárnak. Csak a két ország közötti nyitott kérdések maradtak továbbra is megoldatlanul Gerhard Schröder német kancellár tegnapi budapesti villámlátogatása után. (Schröder egyenesen pártja bochumi kongresszusáról, útban New Yorkba, "ugrott be” egy estére Budapestre.) A két ország kapcsolatai kiválóak, és különösen a gazdasági együttmûködés, a kutatásfejlesztés és az infrastruktúra terén még tovább bővíthetők - ebben mindkét kormányfő egyetértett. Medgyessy külön kitért a mezőgazdaságra is, melyben számítunk a német tapasztalatokra, hogy "a magyar gazdák minél kevese bb fájdalommal és szenvedéssel” éljék meg csatlakozást. A vitás kérdésekre sem tértek ki maguktól a sajtótájékoztatón, azokat meghagyták az újságíróknak. Aztán kiderült például, hogy ami a kisebbségi jogok megemlítését illeti az európai alkotmányban, Schr öder tanáccsal szolgált magyar partnerének: nem kellene annyira "erőltetni” a kérdést, ha több tagállamnak, köztük Franciaországnak és Spanyolországnak sem tetszik. "Sok jó tanácsát megfogadtam már Gerhard Schrödernek, de ez nem tartozik közéjük” - jött a válasz magyar részről. Németország fontos politikai kérdésnek tartja az EU bizottságának mûködőképességét a szervezet bővítése után is - hangzott az újabb német állásfoglalás, ezúttal az "egy ország, egy biztos” magyar igényéről. Igaz, a kancellár nyitva h agyta a kérdést, mondván "ez úgyis csak az utolsó pillanatban dől majd el a brüsszeli tárgyalásokon”. (Schröder egyébként leszögezte, mindenképpen szeretnének pontot tenni az alkotmányvitára még az olasz elnökség alatt.) Az egykori NDK államvagyonának magy ar bankokban tárolt részéről is csak abban egyezett meg a két kormányfő, hogy szakértői csoport vizsgálja majd a kérdést, bár Schröder hozzátette: "reméli, hogy a német szakembereknek jó szimatuk lesz, és megtalálják, amit keresnek”, illetve "a magyar álla m sem fog ragaszkodni ahhoz, ami nem az övé”. Medgyessy hosszabb budapesti látogatásra hívta meg a jövő év közepére német partnerét. A vitás kérdések egy része addigra úgy is megoldódik. vissza Kijózanodás - Újabb sikertelen elnökválasztás Szerbiában HVG 2003. november 20. Szerző: Vida László