Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-18
3 Kapu 2003. október Szerző: Borbély Zsolt Attila E címmel jelent meg a rendszerv áltás hajnalán az egyik első aktuálpolitikával foglalkozó újságírói kötet az erdélyi helyzetről, utalva a Grósz – Ceausescu találkozóra. Ma megint ugyanott állunk. Arad ismét megaláztatásunk szimbóluma lett, még akkor is, ha a magyar méltóságból Tőkés László s a mögötte felsorakozó EMNT KT ünnepsége igyekezett megmenteni a menthetőt. S ismét nem tudjuk, hogy merre kell tovább lépni, illetve még ha ezt a román hatalom által nem korrumpált, s az RMDSZből többnyire kitaszított politikusok látják is, azt már ők sem tudják, hogy miként lehetne a jó irányba egyszerre lépni. Mert demagóg, önlegitimáló szólam lett ugyan az egységből, eszköz arra, hogy az önrendelkezéshez ragaszkodó politikai kisebbséget egységbontással lehessen megbélyegezni, de attól még mindig az lenne az optimális forgatókönyv, ha az erdélyi magyarság teljes egészében felsorakozna az autonómiaprogram mellett, ha közösen küzdenénk legfőbb célunkért. A banánhéj Az erdélyi magyarság parlamenti érdekképviseletét mindeddig sikerrel monopolizáló RMDS Z politikája 1996 óta a hamis látszat fenntartására, a továbbra is etnokratikus, elnyomó és diszkriminatív román politika legitimálására épül. E legitimációs tőke ellenében a román hatalom olyan aprócseprő engedményeket biztosít az RMDSZnek, melyekre val ó hivatkozással folytatni lehet az önfeladó és hosszú távon a román államrezont szolgáló kurzust. A sors fintora, hogy ez a fonák képlet, amelyben egyedül az erdélyi magyarságnak van vesztenivalója, egy aránylag kis jelentőségű, szimbolikus ügyön látszik e lbukni. Persze illúzióink nem lehetnek. Sokkal mélyebb az RMDSZ elitjének a román hatalomba való beágyazottsága, sokkal intenzívebb bennük a pozícióőrzési vágy, mintsem hogy ne találnának valamiféle kiutat a jelenlegi válságból. A banánhéjon csak megcsús ztak kissé, de a szoborparkképlet ezúttal is jó kapaszkodónak bizonyult, amint egykoron 1998ban a Petőfi – Schiller Egyetem. Ami arra jó volt, hogy az RMDSZ visszavonja a kormányból való kilépéssel fenyegető ultimátumát, s arra is, hogy megalázza a magyars ágot, bebizonyítva, hogy juszt sem lehet színmagyar egyetemet létrehozni Romániában, arra viszont kevésbé, hogy létrejöjjön az államilag finanszírozott magyar – német egyetem. Mert még egy magyar – német egyetemnek is lett volna nemzetpolitikai haszna. Ellenté tben a szoborparkos ötlettel. Sejteni lehet ugyanis, hogy kiket akarnak a Nastaseféle etnosoviniszták Zala György remekbeszabott szoborcsoportja mellé állítani. Olyan személyiségeket, akik kifejezetten sértik a magyar méltóságot, például Avram Iancut. (Ka tona T amás történésznek volt egy jó ötlete, amiről a Nyugati Jelen című újság is beszámolt: október 3i, aradi előadásában azt javasolta, hogy állítsanak szobrot a magyar parlament ama tucatnyi román nemzetiségű képviselőjének, aki végig kitartott a forradalom m ellett.). Így végül is elképzelhető, hogy rosszabb helyzetbe kerülünk a jelenleginél. Hiszen a magyarpusztító Avram Iancu szomszédságában áldozni az aradi 13 emlékének nyílt lélekkel nehéz lesz. Annál nagyságrenddel jobb a szoborcsoport mai elhelyezése a m inorita rendház udvarának rácsai mögött. Irracionális román offenzíva Nastaseék egyébként a tűzzel játszanak. Nekik sem érdekük, hogy olyan helyzetbe hozzák legfőbb szövetségesüket, az RMDSZt, hogy az ne legyen képes megtartani választói támogatottságát . Az Adrian Nastase nevével fémjelzett kormány talán a magyarországi diplomácia puhaságán, minden magyar szempontot félreseprő engedékenységén felbátorodva, Medgyessyék ismételt rituális megalázása után a jelek szerint az RMDSZ tűrőképességét próbálja leta pogatni, teljességgel figyelmen kívül hagyva az esetleges távlati következményeket. (Kovács Lászlóék nemhogy bármiféle ellenállást mutatnának a szimbolikus síkon indított ismételt román offenzívára, de még muníciót is szolgáltatnak a másik oldalnak olyan n yilatkozatokkal, mint amit legutóbb maga a külügyminiszter tett, miszerint a szobor nem is annyira a honvéd tábornokoknak, hanem Nagy Magyarországnak állít emléket. Az csak hab a tortán, hogy a szobor felállításának idején aligha lehetett „nagy” Magyarorsz ágról beszélni.)
