Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-15
16 egy talpig úriemberként viselkedő politikai ellenfelet ti szteltem, aki az emberi viszonyokat nem keverte össze a politikai vitával. Ma sokaknál éppen ez a magatartás hiányzik. CS.M. Mindenki a maga bőrén érzi, hogy a hangnem, a stílus túlment az elfogadható tűréshatáron. A kérdés az, hogy mehetünk e lejjebb? Me hetünk. A kemény szó, a nyers bírálat természetesen helyén való, ha tényekről beszélünk. A konkrét lépésekben - katonapolitika, határon túli kérdések, stb. - parlamenti megállapodásokra van szükség. Ahol nem születik konszenzus, ott a többségnek kell dönte nie. Ez a parlamenti demokrácia alfája és omegája. V.L. Mi a politikus elsődleges feladata? A pártpolitizálás, a dominanciaharc, vagy esetleg a választók mindennapjainak jobbá tétele? K.L. Számomra a politika nem élethalál kérdése. A politikának nem sz abad arról szólnia, hogy aki megszerezte a választók többségének a bizalmát, az utána szabad hozzáférést kap mindenhez - hatalmi pozíciókhoz, vagyonhoz. A győztes csupán egy dolgot kapjon, felelősséget az ország sorsának alakításáért. Az én felfogásom szer int a kormány kormányoz és vállalja döntéseinek felelősségét. Az ellenzéknek nincs kormányzati felelőssége, mégsem lehet felelőtlen. Nem bírálhat alap nélkül, csak akkor, ha a kormányénál jobb megoldást tud ajánlani. A pártok nem egymás lejáratásában, hane m abban kell versenyezzenek, hogy melyik tudja jobbá tenni az emberek életét. CS.M. A politikai erők megjelenési formája a párt. A pártpolitizálás a polgári demokráciákban a politikai küzdelem elfogadott formája. Létjogosultsága ennek a küzdelemnek csak a kkor van, ha elvek szerint, és a képviselő által elfogadott - mi több - megélt elvekkel összhangban folyik. Amennyiben a csatározások öncélú egyéni egzisztenciális, vagy pártérdekeket szolgálnak, az nem tekinthető erkölcsös politizálásnak. Mindenek fölött áll a lelkiismeret. Ha a pártok csak önmaguk érdekében politizálnak, úgy az csupán öncélú dominanciaharc. V.L. A közelmúltban számos - finoman fogalmazva - vitatott jelenséggel szembesülhettünk. Hogyan értékeli, hogy Magyarország miniszterelnökének stras sbourgi beszédét az ellenzék bojkottálta? K.L. 199094 között az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyik magyar tagjaként több mint tíz miniszterelnök beszédén voltam jelen. Egyszer sem fordult elő, hogy az ellenzéki képviselők hiányoztak volna hazájuk kormányfőjének beszédéről. Így érthető, hogy megütközést keltett a mostani magyar ellenzéki képviselők magatartása. CS.M. Amennyiben fölmerült a gyanúja, hogy ebből belpolitikai ügyet kreálnak, akkor ezzel is számolni kellett volna. A világot nem a mi belpolitikai harcaink érdeklik. Nyugaton se m mindenütt szeretik a kormányfőt, de úgy adódott, hogy épp ő a miniszterelnök. A nemszeretemügyeket nem a többiek előtt, Strassbourgban vagy Brüsszelben intézik nézők előtt, kirakatban. Márpedig ez legitimizációs kérdés. Történetesen ma Magyarország min iszterelnökét Medgyessy Péternek hívják. Nyilván magam sem az MSZPre szavaztam - ezt gondolom, nem kell hangsúlyozni, hogy mit jelent. Az eset azonban múló epizód a hírrádiók sortüzeiben. A probléma abban keresendő, hogy ma Magyarországon az ország fele n em tekinti a kormányt legitimnek. A jelenleg tapasztalható mély megosztottságnak ez az alapvető gyökere. V.L. És ez jó? CS.M. Nem jó. V.L. A másik nagy vihart kavart ügy: két magyar - a NATO kötelékeiben szolgáló tisztet Afganisztánba vezényeltek, mely hez a magyar parlament hozzájárulása kellet. Erre csak hosszas huzavona után került sor. Lord Robertson Colorado Springsben - példa nélküli módon - nevezte meg Magyarországot, mondván: a NATOnak olyan partnerre van szüksége, amelyikre számíthat. Említhete m Brüsszel elmarasztaló véleményét a PSZÁF függetlenségébe való kormányzati beavatkozás ügyében, vagy az EU választással kapcsolatos, szavazási rend körüli kompromisszum hiányát.
