Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-27
5 BP0092 4 230 MTIk1038 Horvátország/Magyarország - BudapestEszék együttműködés - Demszky kod: KULP fk: HU ld: Angyal Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: Eszék, 2003. október 23., csütörtök ( MTI) - Magyarország az Európai Parlamentben azért is lobbizik majd, hogy Horvátország a bővítés következő körében tagja lehessen az Európai Uniónak - mondta Demszky Gábor csütörtökön Eszéken sajtótájékoztatón. "Minderre a két ország kapcsolatának, vala mint a nemzetiségek és az anyaállamok viszonyának erősítése érdekében van szükség" - hangsúlyozta Budapest főpolgármestere, miután megbeszélést folytatott Zlatko Kramiric eszéki polgármesterrel. Demszky Gábor szavai szerint a jelenlegi magyar kormányko alíció azzal, hogy nyitott Európa felé, és lehetővé tette többek között a magyar tőke horvát piacra való beáramlását, Horvátországot már közelebb vitte a közösséghez. Úgy vélte: ezt a politikát a jövőben is folytatni, támogatni kell. A főpolgármest er beszámolt arról is, hogy Budapest és Eszék megkezdi egy együttműködési megállapodás előkészítését, melynek fő célja Eszék városrehabilitációjának megvalósítása. "Szeretnénk tanácsokkal segíteni Eszéket barokk stílusú történelmi városközpontjának fel újításában, és támogatjuk, hogy épületegyüttesei felkerüljenek az UNESCO világörökségi listájára" - fejtette ki. Hozzátette: Budapest hasznos tapasztalatokkal rendelkezik közlekedési problémák megoldása, lakótelepek felújítása terén is, ezeket is megos ztaná horvát partnerével. Demszky Gábor ezen célok elérését azért is fontosnak tartja, mert statisztikai adatok szerint Horvátország kedvelt úti célja a magyar turistáknak, az országot idén mintegy 300 ezer magyar kereste fel. A főpolgármester véleménye szerint megfelelő turisztikai beruházásokkal Eszék nemcsak tranzitvárosként, hanem célállomásként is profitálhatna e dinamikusan fejlődő ágazatból. vissza BP0101 4 230 MTIk1039 Szlovákia - létre jöhet az önálló magyar egyetem kod: felsőfokú/jogalkotás/nemzetiség/kormány/parlament/BELP/ OKTA fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2003. október 23., csütörtök (MTI) - Létrejöhet Révkomáromban az önálló magyar egyetem - döntötte el 77 szavazattal a szlovák parlament csütörtökön Pozsonyban az ellenzék indulatos ellenkezése mellett. Az egyetem előtt a 150 tagú törvényhozásban 75 biztos szavazattal bíró koalíció képviselőinek egységes igenlő szavazatával, plus z két független honatya támogatásával, az ellenzék 49 ellenszavazata és hat tartózkodás mellett nyílt meg az út. A csütörtökön megszületett törvény január elsején lép életbe. Optimális körülmények között a háromszáz hallgatót fogadni kész intézmény hár om - pedagógiai, közgazdasági és református teológiai - karán jövő év szeptemberétől elkezdődhet a képzés. Révkomárom önkormányzata a nyáron megvásárolta a várrendszernek - a megszálló szovjet helyőrség által tönkretett - központi épületét, hogy annak felújítása után otthont kínálhasson az első önálló szlovákiai magyar egyetemnek, amelynek az utóbbi nyolcvanöt évben nem volt előzménye. A Selye Jánosról elnevezendő egyetem úgy jöhetett létre, hogy tavaly szeptemberben, Mikulás Dzurinda második kormán yának megalakulásakor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) az egyetem létrehozásához kötött feltételekkel vállalt kormányzati pozíciót. A választások eredményei nyomán az MKP kormányzati szerepvállalása nélkül a jelenlegi kormányt nem lehetett volna létrehozni. A kormány akkori programnyilatkozatában egyértelműen elkötelezte magát az egyetem megalakítása mellett, és 100 millió koronát szánt erre a célra. Az azóta eltelt egy év során többször úgy látszott, hogy az egyetemet - elsősorban a szakmai akkreditáció val kapcsolatosan felmerült körülmények miatt - mégsem sikerül megalakítani. Az akkreditációs bizottság eddig csak a teológiai kar megalakítására mondott igent, a másik két kart csak további szakmai információ beszerzése után készül minősíteni. A szlo vák ellenzéki erők rendkívüli nagy vehemenciával próbálták akadályozni a törekvést, s erről a parlament csütörtöki jóváhagyása után sem mondtak le. A Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt,