Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-02
14 Az aradi Szabadságszobor visszaállításának, pontosabban vissza nem állításának válságos ügye tipikus példája egyszerre több mindennek, ami a szomszédos országokban a többség és a magyar kisebbség viszonyát illeti. Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és Kárpátalján ma is üldözés, naci onalista hadjárat vagy – legjobb esetben – bizalmatlanság kíséri azokat a szobrokat, emlékműveket, amelyek fontosak a magyarok számára. Bukarest áll nyerésre az aradi szoborügyben, miután – a magyar kormányfő által is elfogadott – szoborparkváltozat élese n megosztja az erdélyi magyar közvéleményt. Míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése belement ebbe a változatba, tehát hogy a Szabadságszobor mellett más, román személyiségeket ábrázoló alkotások is helyet kapjanak, addig sokan azt tartják, hogy a Zala Györgyféle monumentális alkotásnak egymagában kell megint köztérre kerülnie – valamikor. A viták közben folynak Romániában – televíziós talkshowkban, lapok hasábjain, pártszékházakban és az utcasarkokon – , időnként vaskos történelmi csúsztatásokkal vagy olyan, a szabadság általános eszméjét sértő megnyilatkozásokkal a hatalmi oldalról, hogy a tizenhárom vértanú tábornok egytől egyik gyilkos volt, de már látszik, hogy hosszú ideig ebből nem lesz szoborvisszaállítás Aradon. Sem „megbékélési park” keretében, sem másképp. És ez is Bukarest célja. Mert miközben a Szabadságszobor válsága konkrét ügyként terheli a kapcsolatokat, ugyanaz a művelődési miniszter, akinek az aradi minorita rendház udvarába zárt alkotással kapcsolatban esztétikai jellegű kifogásai voltak, komoly összegeket utalt ki a kolozsvári főtéren hosszú évek óta zajló „régészeti á satásokra”. A magyarok által csak „nyílt sebekként” emlegetett hatalmas gödrök a Fadrusz Jánosféle Mátyásszobor előtt ugyanannak a nagy általános koncepciónak a részét képezik, mint az erdélyi Wass Albertszobrok közelmúltbeli kálváriája. A cél ugyanis az erdélyi magyar jelenlét történelmi emlékeinek szisztematikus fölszámolása. Örömteli hír érte a felvidéki magyarságot: a rozsnyói városi önkormányzati testület egybehangzó szavazással úgy döntött, hogy a városi bányászati múzeum kertjében még az idén felállítják Kossuth Lajos szobrát. A szobrot 1907ben készíttette el a város polgársága. Trianon után a csehszlovák hatóságok sok más magyar emlékműhöz hasonlóan Kossuth Lajos szobrait is eltüntették, éveken át őrizgették különböző raktárakban, fűtőházakban. Sokáig úgy tűnt, a helyi szlovákok ellenállása, a történelem másmás értékelése okán a rozsnyói magyarok csak álmodhattak az emlékmű helyreállításáról, ám kitartásukat végül siker koronázta. Több forrásból szerzett támogatásból a szobrot már restaurálták, hónapok óta már csak az elhelyezése körül folyt a vita, amely jogilag kedden lezárult az önkormányzat ülésén, ahol a 19 tagú testület egyhangú szavazással döntött a Rozsnyó belvárosába vezető főút mentén található bányászati múzeum kertje mellett, ahol a szobor már nagyobb távolságból is látható lesz. Persze a jogi döntés a vitákat vélhetően nem zárta le, a városban ugyanis több magyar szervezet kapcsolódott be a szobor felújítási és köztéri felállítása érdekében, s e szervezetek egy jelentős része méltatlannak tartja, hogy Kossuth Lajos szobra nem a főtérre, eredeti helyére kerül vissza. A Délvidéknek is voltak szoborügye i. Nem egy köztéri emlékmű tűnt el Trianon óta, hogy aztán sohase kerüljön elő. Ám voltak szerencsésebb sorsú szobrok is, amelyek viszontagságos bolyongások, rejtőzködések után végül mégis visszakerültek, ha nem is mindig az eredeti, de legtöbbször méltó h elyükre. Ilyen volt például a bácskossuthfalvi Kossuthszobor. Kossuth atyánk szobrából csak kettő van a Vajdaságban. A másik – a kevésbé hányatott sorsú – a bánáti Magyarittabén található. De példaként felhozhatnánk az Újvidék központjából eltüntetett S zentháromságszobrot, amely a katolikus nagytemplom előtti központi
