Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-04
21 (Verheugen , Jürgens) Bebizonyosodott, hogy sokkal szerencsésebb lett volna eleve a többes állampolgárság bőséges Uniós és Unión kívüli precedensanyaggal rendelkező iránycsapásán elindulni. Mindazonáltal örülni kell annak, hogy a FIDESZ ezt felismerve nem ragaszkod ik csökönyösen az elkövetett hibához, amint azt egyes esetekben (például az MVSZ tönkretételének kérdésében) tette. Örülni kell annak, hogy a párt inkább vállalja, hogy következetlennek állítsa be a baloldal, amiért a kettős állampolgárság kérdésében állás pontot váltott, de kiáll emellett a rendkívül fontos stratégiai cél mellett. Az is tény, hogy most sokkal aktuálisabb a probléma, mint mondjuk 2001ben volt, hisz küszöbön áll egy nemzetrész elszigetelése az anyaországtól. Ráadásul a szerb vezetés permissz ivitása külön indokolttá teszi, hogy a magyar fél mielőbb lépjen ebben az ügyben. Sokaknak meglepetést okozott, hogy Kovács László bejelentette: hajlandó tárgyalni a kettős állampolgárság kérdéséről az érintettekkel. Élnék a gyanúperrel, hogy ez csak feszt ív gesztus, majdan azt igazolandó, hogy megpróbáltuk azt, amit majd menet közben leszabotálunk. Attól még egy dolgot nem szabad tenni, még akkor sem, ha tisztában vagyunk Kovács László politikai alapállásával: elítélni a jó irányban tett lépéseket. A magam részéről üdvözlendőnek tartanám, ha a vajdasági magyarok kettős állampolgárságának ügyében sikerülne nemzeti konszenzusra jutni, mint ahogy annak idején a státustörvény ügyében sikerült. Mert ugye a nemzeti konszenzus, mint azt egy anyaországi politikus b arátom mondotta, azt jelenti, hogy minden párt egyetért egy nemzetpolitikai alapkérdésben, az SZDSZt leszámítva. vissza Kettős állampolgárság jogintézményének létrehozása - MVSz Sajtószolgálat Ka pu 2003. augusztus A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul a magyar politikai elithez, hogy haladéktalanul módosítsák az állampolgársági törvényt, és tegyék lehetővé az elcsatolt területeken élő magyarok számára a kettős állampolgárság alanyi jogon való elnyerését. Patrubány Miklós elnök közölte: az MVSZ augusztus 18án ismételten eljuttatja a közjogi méltóságokhoz és a parlamenti pártokhoz a külhoni állampolgárságra kidolgozott javaslatot, amely javasolja, hogy ne kössék áttelepedéshez a magyar álla mpolgárság elnyerését. A Világszövetség úgy érzi, Trianon óta minden magyar politikusnak kötelessége képviselni a hazánkon kívül élő magyarok érdekeit és jogait. Patrubány Miklós szerint, a jelenlegi kormány nem tesz eleget kötelességének és a státustörvén yt gyakorlatilag kiürítette. Hozzátette: a kormány a Csoóri Sándor által öszegyűjtött 200 ezer aláírással sem foglalkozott. Ezzel szemben románia egyetlen kormányrendelettel képes volt a határain túl élő állampolgárait képviselni. A Világszövetség azt sem érti, hogy a Szerbia- Montenegró részéről támogatott magyar kedvezménytörvényről még csak nem is tárgyal a magyar külügyminiszter. vissza Dzurinda vis Kovács Kapu 2003. augusztus Szerző: Magyaródy Szabolcs (Kanada) Tisztelt politikusok és újságírók! Az alanti nyilvánvaló veszélyre hívom fel szíves figyelmüket. Kérem, teljes erővel kezdjenek harcot egy újabb árulás megelőzésére. Úgy érzem, a tét rendkívül nagy. Talán megérne egy általános támadást a jelenlegi kormány gerinctelen külpolitikája ellen, beleértve a tömegtüntetéseket is. Az okos és nagy diplomáciai érzékkel rendelkező szlovák miniszterelnök hónapok óta fenyegetődzik, hogy a kiherélt – immár semmit sem érő – kedvezménytörvényt nem engedi végrehajtatni Szlovákia területén. Ezt az álláspontját némileg megváltoztatta a napokban az EU sugalmazása alapján. Ezzel újból kijátszotta a "magyar kártyát", ami újabb néhány szavazatot fog jelenteni a következő választásokon, de nem ez volt az elsődleg es célja! Minden külpolitikában jártasabb személy tudja, hogy ez nem egyéb, mint egy alaposan felfújt "MÜBALHÉ", amelynek egyedüli célja a kudarcot kudarcra halmozó Kovács külügyminiszter megfélemlítése. Az elkövetkezendő tárgyalások alkalmából, Dzurinda – minden valószínűség szerint – fel fog ajánlani Kovács elvtársnak egy cserét, ami valószínűleg így hangzik: Kovács elvtárs! Ha maguk elfeledkeznek a