Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-26
12 való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni." Az említett kisebbségvédelmi szerződés 11. cikkelye a Székelyföld autonómiájának biztosítására kötelezte Romániát: "Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szás z közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben, helyi önkormányzatot engedélyezzen." Gyulafehérvártól a párizsi békéig Románia azonban ezeknek a kötelezettségvállalásoknak nem tett eleget, ellenkezőleg: azonnal hozzálá ttak az anyanyelvű oktatás felszámolásához (ez öt év alatt Erdélyszerte több mint nyolcezer magyar intézmény bezárását vagy elrománosítását jelentette), ösztönözték a kolonizációt, az 1921. évi földreform során pedig egyik legfontosabb anyagi bázisától fo sztották meg a magyarságot. Nem utolsósorban az addig példátlan mértékű jogfosztások is hozzájárultak ahhoz, hogy az erdélyi, s ezen belül a székelyföldi magyarság döntő hányada - szemben a Kós Károly nevével fémjelzett transzszilvanista értelmiségiekkel - nem volt hajlandó tudomásul venni az impériumváltás tényét, s a magyarlakta területek visszatérésében látta az egyetlen elfogadható megoldást. Mindez az önrendelkezésről szóló elképzelések ellen hatott, hiszen az autonómiagondolat előfeltétele az adott ál lam területi integritásának elfogadása. Az 1940es második bécsi döntés nyomán beköszöntött "magyar világ" azonban - amelyből a Székelyföld nagyobb hányada is részesült - mindössze négy évig tartott. Romániát a párizsi békekonferencián nem kezelték győzt es országként, így - Csehszlovákiával és Jugoszláviával ellentétben - a leendő magyarromán határ nyomvonala hosszú ideig találgatások tárgya maradt. Ez tág teret adott a különböző autonómiaelképzeléseknek, mind az erdélyi magyar politikum, mind a budapest i diplomácia részéről, főleg 1946. május 7ét követően, miután Párizsban a külügyminiszterek tanácsa az 1937es magyarromán határ visszaállítása mellett foglalt állást. Vincze Gábor szegedi történész csupán az 194546os esztendőkből tíz különböző erdélyi , illetve három székelyföldi autonómiakoncepciót, valamint nyolc, a magyarromán határra vonatkozó elképzelést gyűjtött össze. A Budapesten kidolgozott székelyföldi autonómiakoncepciót a magyar békedelegáció - vélhetően látva a helyzet reménytelenségét - v égül elő sem terjesztette. A látszatautonómiák kora Az 1945 márciusában kinevezett Petru Groza román miniszterelnök ellentmondásos kisebbségpolitikája a Székelyföldet érintő döntések terén is tetten érhető. A tartományi közigazgatás bevezetésekor a tör ténelmileg, kulturálisan és etnikailag egységes régiót kettészakították, és két román többségű tartományba olvasztották be őket. 1952ben azonban - a méltánytalan helyzet orvoslásaként - Marosvásárhely központtal létrehozták a mintegy háromnegyed részben m agyar többségű Magyar Autonóm Tartományt. Természetesen az ötvenes évek kommunista diktatúrájában ez a megoldás nem nyújtott valódi autonómiát, arra viszont alkalmas volt, hogy a magyarság e közigazgatási egységen belül megőrizze addig kivívott nemzeti jog ait. Ugyanakkor a tartományon kívül eső területeken - itt elsősorban az akkor még erősen magyar többségű Kolozsvárra kell gondolni - felgyorsult a román etnikai és kulturális térfoglalás, miközben a magyar intézményeket tudatosan leépítették, a kisebbségi jogokat pedig megnyirbálták. A Székelyföld központi szerepének erősödése tehát KözépErdély és a Partium magyar jellegének fokozatos elvesztésével is járt. Az ötvenes évek végétől egyre keményebb kisebbségpolitikát folytató román hatalom 1960ban megszün tette a Magyar Autonóm Tartományt, Háromszéket Brassó megyéhez csatolta, a történelmi Maros, Csík- és Udvarhelyszéket pedig - román többségű körzetekkel együtt - MarosMagyar Autonóm Tartomány néven önálló közigazgatási egységbe szervezte. Az új tartomány ban a magyarság aránya az összlakosságnak már csak a kétharmadát érte el, miközben közigazgatásilag ismét kettévágták a Székelyföldet. A helyi bürokrácia vagy éppen a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem elrománosítása, a román nyelv erőltetés e már egyértelműen egy nemzeti homogenizációs politika irányába mutatott. Az 1965ben hatalomra került Nicolae Ceausescu három évvel színre lépését követően visszaállította a megyerendszert, ami egyben a formális magyar autonómia végét is jelentette. A t örténelmi Csík- és
