Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-09
Kár, hogy nincs megállapodás az európai világpolitika a lapelveiről, sem az államok között, sem az államokon belül, kormány és ellenzék között. Lehet, hogy az elhidegülés az európai kormányok között csak hangulati hullám, de az is lehet, hogy nem múlik el egykönynyen. Nekünk – új belépőknek – ez baljós és öröm telen kitérő. Nekünk az a jó, ha a Nyugat egységes. Ha viszont tengelyeket kovácsol, ha két egymással szembeforduló Nyugat van, nekünk az katasztrófa, mert abból az elmúlt évszázadban két világháború származott, és már készült a harmadik. Huszadik századi mizériáink bensőséges összeköttetésben voltak azzal a szerencsétlen állapottal, hogy tőlünk nyugatra, két egymással szemben ellenséges államszövetség keresett bennünk a másik ellen bajtársat. Nem is olyan régen berlini újságírók féltő aggodalommal kérdezt ék, hogy mi lesz a német – francia – orosz tengellyel? Nem azt kérdezték, hogy mi lesz az Európai Unióval, vagy azzal, amit A Nyugatnak nevezünk, ami voltaképpen az alapvető demokratikus értékek szövetségét jelenti. Aki Európát szembe akarja fordítani Amerik ával, nem tesz jót az Európai Uniónak. Egy közelkeleti zsarnok integritásáért feláldozni a transzatlanti és végső soron az európai társulást? Ha ilyen könnyen el tudunk fordulni tőle, ne hagyjuk abba az egészet? Vagy tisztázzuk, miben értünk egyet, miben nem? Már az is jó jel, hogy az európai politikusok ilyen tisztázásokra szokásszerűen le szoktak ülni egymással. Engem a közös fotóik mindig felderítenek, mint az iskolai osztályok csoportképei. Akivel jó vacsorák emléke köt össze bennünket, azzal valószín űleg beszélő viszonyban maradunk. Amerikával úgy össze vagyunk fonódva, hogy attól elválnunk lehetetlen. El sem tudjuk dönteni, hogy ki csinálta a másikat, hogy kimit adott a másiknak, de ennek taglalása helyett inkább a poharunkhoz nyúlnánk. Borközi ősz inteséggel kimondanánk, hogy az Amerikaellenességet, akárcsak az Európaellenességet a nemzeti közvélemények fegyelmezetlen hiúságával, az érdekek és elvek tisztázatlanságával magyarázzuk. Közös jellemzőjük: sértődések és kisebbségérzések ledolgozása, és az élvezet, hogy a másikat bírálva mind a két fél egy kissé felfuvalkodhat. A többes szám első személyes primitivizmusnak is jár valami eledel. A demokráciák a világ kisebbségét, egynegyedét alkotják. Azok az országok, ahol az emberi jogokat úgyahogy tis zteletben tartják, egy társaságot alkotnak. Szabad ország nem lehet nem szabad ország támogatója egy másik szabad ország ellenében. Az igazi zsinórmérték a demokráciák világszövetsége. Az amerikaiak két világháborúban vettek részt; nem volt sok kedvük hoz zá, de szövetségesi lojalitásból ki álltak NagyBritannia mellett, és eldöntötték a háború menetét. Németországban is, Japánban is demokráciát teremtettek, és a jelenlétükkel megvédték ezeket az új demokráciákat a terjeszkedő szovjet vagy kínai diktatúráktól. Az amerikaiak nem alaptalanul úg y gondolhatták, hogy a két előző totalitarizmus (a fasizmus és a kommunizmus) kihívása után az iszlám radikalizmus a harmadik. Eurázsia – Amerika ellen? És netán Amerikából is a zsidók ellen? Harc a cionizmus, Amerika és Anglia ellen, ez volt a háború kez detén az iraki jelszó, ebben a sorrendben. Ezúttal is a zsidóknak jutott a főellenség szerepe. Azon a kis területen összejött ötmillió zsidó tömegpusztító indulatok és eszközök eleven céltáblájaként. Kétezer éven át megígérték egymásnak, hogy Jeruzsálemben találkoznak, ahol egyébként egy zsidó kisebbség mindvégig helyben maradt. Miután a keresztény Európa kitolta a testéből a zsidókat, most a muzulmán KözelKelet tolná ki őket, ha ők maguk feladnák azt a földet, amelyet törvényes határok között nyugodtan bi rtokolnának, ha nem kellene attól tartaniuk, hogy orvul megölik őket, mert az iszlámista radikálisok elvszerűen Izrael állam puszta létét is elutasítják. Nem lehet beérni azzal, hogy csak az USAnak legyen világpolitikai felelőssége. Európa is lehetne sze replő a világszínpadon, ha lenne végiggondolt, reális stratégiája, és ha erővel kísérné az állásfoglalásait. Abban a kontinuumban, amely a béketeremtés, a felszabadítás és a jogállamépítés terén nyílik, Európára rendkívüli feladat hárul. A világ egységes t ér, mint egy nagyváros, szokásos és rendjén való, hogy a rendőrség kiszáll oda, ahol gyilkosságok történnek, ahol értesülései szerint gyanús alakok merényletre készülnek. Az államoknak tartaniuk kell magukat ahhoz a megállapodáshoz, hogy nem tűrik a privat izált fegyveres
