Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-27
NATOtámadás előkészítésére. A hadműveleti tervezés jóval hamarabb elkezdődött, és a beavatkozásra vonatkozó politikai döntés is korábban született meg. Amerikai részről a fegyveres beavatkozás gondolata már Clinton hatalomra kerülése után napirendre ker ült. Clinton kampányának egyik jelentős eleme volt a Bushféle Boszniapolitika éles bírálata. A demokraták morális alapokon támadták Bushékat, azzal, hogy szemet hunynak az alapvető emberi jogok boszniai megsértése felett. Ugyanakkor az amerikai katonai é s politikai vezetés nagyon tartott a terepviszonyokat jól kihasználó szerbek katonai erejétől, s attól, hogy a szerbek az ENSZ békefenntartóit egyszerűen túszul ejtik, amint ez később meg is történt. Ezért aztán az amerikaiak éppoly bizonytalanok voltak, m int az európaiak. Felelősek lennének tehát az amerikaiak a háború elhúzódásáért? Szerintünk csak olyan mértékben, mint az európaiak. Az óceán mindkét partján tisztában voltak azzal, hogy az amerikaiak intervenciója nélkül nem lehet véget vetni a boszniai öldöklésnek. Ennek a hidegháború során a NATOban kialakult haderőstruktúra – vagy inkább munkamegosztás – volt az oka. Az európaiak a hidegháború folyamán nem támadó és béketeremtő hadműveletekre, hanem területi védelemre rendezkedtek be. Az európai arzen álból szinte minden hiányzott abból, amit az amerikaiak az 1991es öbölháborúban felvonultattak: nem volt kellő mennyiségű csapatszállító repülőgépük, nagy találati pontosságú, irányított bombájuk, manőverező robotrepülőgépük, felderítő eszközük – mindenek előtt műholdjuk – , repülőgéphordozójuk stb. Aligha lehet az európaiak szemére vetni, hogy a hidegháború megszűnését, 1990et követő kéthárom éven belül nem hajtották végre saját haderőreformjukat. Ez egyrészt hosszabb ideig tartó haderőtervezést, másrész t megduplázott katonai költségvetést tett volna szükségessé. Más kérdés, hogy a helyzet azóta sem változott lényegesen, amit az amerikaiak sohasem mulasztanak el Párizs vagy Berlin orra alá dörgölni. Az európaiak a kilencvenes évek elején nem mozdulhattak Amerika nélkül, Amerika pedig jó ideig nem akart mozdulni. Ezért „szerencsétlenkedtek” az európaiak. Az Európai Közösség, majd az EU és az ENSZ sokféle diplomáciai megoldást terjesztett az érdekelt felek elé, de ezeket rendre elvetették. A kéksisakos ENSZbékefenntartókat megfelelő felhatalmazás és fegyverzet nélkül küldték a helyszínre. „Biztonságos övezeteket” (safe areas) létesítettek egyes nagyobb városok körzetében, melyek őrzésével a békefenntartókat bízták meg. Bojtár szerint a „Biztonsági Tanács mi nden tagja, amelyik közreműködött [ezeknek a döntéseknek] a megalkotásában, már fogantatásuk pillanatában tudta, hogy… a fegyverhasználatot az önvédelmen túl is megengedő békefenntartói mandátum nélkül… a mindössze 7500 fős kontingenssel… ez a misszió nem szavatolhat semmilyen békét. (…) Ezt a rendet pontosan úgy tervezték, hogy kudarcot valljon. Az adminisztratív rémálom egyenes következménye volt az ENSZ boszniai politikájának, a »békefenntartás« és a »biztonsági övezetek« 1993ban bevezetett rezsimjének. ” Bojtár nem indokolja meg, miért állt volna érdekében bárkinek is, hogy ez a rend kudarcot valljon. Semmi okunk kétségbe vonni a vezető európai hatalmak és az USA jó szándékát. Csak azt érzékeltetjük, hogy az európaiak az amerikaiakra vártak, az utóbbiak pedig sokáig nem döntötték el, beavatkoznake vagy sem. A BT 1993 júniusában felhatalmazta ugyan az UNPROFORt, hogy fegyveres erőt is alkalmazzon saját egységeinek védelmére, a NATOt pedig arra, hogy légierőt használjon fel a szerbek ellen, de egy 1994es kisebb légitámadássorozaton kívül más nem történt. A szárazföldön még mindig a szerbek voltak döntő fölényben. Az amerikaiak érdeme, hogy ebből levonták a megfelelő következtetést. Arra bátorították az iszlám államokat, hogy szállítsanak fegyvereket a bosnyákoknak, amit azok meg is tettek. A horvátokat pedig ők maguk látták el fegyverrel, katonáik kiképzéséhez pedig segítséget nyújtottak. A horvát és a bosnyák erők ezek után 1994 novemberében elindították első sikeres hadműveleteiket Bosznia területén, amelyeket 1995ben újabbak követtek. Válaszul a szerbek több támadást intéztek bosnyák és horvát állások ellen, és megtámadták a „biztonságos övezeteknek” elkeresztelt városokat is. Így kezdődött el július 11én Srebrenica ostroma és történt meg ezt követ ően több mint 7500 bosnyák férfi lemészárlása. Amit erről Bojtár ír, megfelel a valóságnak. Sokan súlyos tévedéseket és mulasztásokat követtek el, amelyekre semmiféle mentség sincs. Nem osztjuk azonban azt a Bojtár által megfogalmazott álláspontot, miszeri nt mindezért kizárólag az európaiak és az ENSZtisztviselők felelnének. Nem tudunk arról, hogy amerikai részről bármilyen kísérlet történt volna a vérontás megakadályozására. Pedig ekkor már
