Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-27
mind az amerikaiak, mind az európaiak eldöntötték, hogy fegyverre l vetnek véget a délszláv háborúnak. A kérdés már csak az volt, hogy mikor. Nos, a végjáték augusztusban kezdődött a horvátok nagyszabású támadásával a szerbek által birtokolt Krajina ellen, amelyet néhány nap alatt elfoglaltak. Valamivel később az UNPROF OR és a NATO megállapodott a NATOlégitámadások részleteiről. Amikor aztán augusztus 28án a második gránát csapódott be a szarajevói piactérre, kioltva 38 ember életét, a katonai vezetők kiadták a parancsot a támadás megindítására. A hadművelet sikeres be fejezése után a bosnyákok és a horvátok együtt indultak rohamra a szerb állások ellen, alig lehetett őket megállítani Banja Luka határánál. A szerbek teljes veresége vezetett el a daytoni béke megkötéséhez. Bojtár cikkének végén azt a kérdést teszi fel, h ogy nekünk, kelet, közép- és déleurópai országoknak „saját magunk megvédését saját magunktól tanácsose arra a hatalomra, az Egyesült Államokra bíznunk, amely 1995ben és 1999ben [Koszovóban] is bebizonyította, hogy képes rá?”. Nem hisszük, hogy ez a ké rdés a belátható jövőben újra felmerülne ebben a térségben. Ha mégis, annak megválaszolásakor Bosznia és Koszovó mellett azért az iraki háború tapasztalatait is megfontolnánk. vissza Fischer óva int a vitáktól Népszava 2003. augusztus 27. Joschka Fischer német külügyminiszter tegnapi prágai látogatása során óva intett attól, hogy az Európai Unió tagállamai nemet mondjanak a Konvent által kidolgozandó uniós alkotmánytervezetre. Szerinte nincs értelme tovább vitázni a kérdésről . Mint fogalmazott, az eddig közzétett dokumentum a kis és nagy tagállamok közötti "bölcs kompromisszum eredménye". Ellentmondva vendégének, Cyril Svoboda cseh külügyminiszter úgy vélekedett e témáról, hogy néhány kérdésben még van lehetőség a további tár gyalásokra. A konvent ajánlásai ehhez jó kiindulási alapot nyújtanak - tette hozzá. A csehnémet kétoldalú kapcsolatokról szólva Fischer hangsúlyozta: a két állam "jó barátja egymásnak". vissza Kettős állampolgárság Népszava 2003. augusztus 27. Neves jogtudósokkal kezdett konzultációt a kettős állampolgársággal kapcsolatos lehetőségekről Mádl Ferenc köztársasági elnök. Ennek során a nemzetközi egyezményekből és szokásjogból eredő kötelezettségeket elemzik, az európai közössé gi jog szabályait értelmezik, a csatlakozási szerződéssel vállalt kötelezettségeket tárják fel pontosan, illetve a hatályos magyar állampolgársági törvény esetleges módosításának mikéntjét vizsgálják. A konzultációt azt követően kezdeményezte Mádl, hogy öt vajdasági magyar párt és mozgalom közös levélben kérte: segítse elő egy olyan döntés meghozatalát, melynek eredményeképpen a vajdasági magyarok közül mindazok, akik igénylik, letelepedési engedély és áttelepülés nélkül megkaphassák a magyar állampolgárság ot. vissza Az identitás megőrzéséről Népszava 2003. augusztus 27. Lehetőséget lát arra a MagyarSzlovák Kisebbségi Vegyesbizottság, hogy az anyaország támogassa a szomszédos országban élő kisebbség nyelvi és kulturális ident itásának megőrzését és fejlesztését. A határon túli kisebbségek támogatására vonatkozó magyarszlovák megállapodás tervezetéről Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára és Miroslav Mojzita szlovák külügyminisztériumi hivatalveze tő folytatott megbeszélést. A találkozóra azt követően került sor, hogy a magyar fél a külügyminiszterek korábbi találkozója alapján tervezetet dolgozott ki a kérdésben, melyre a szlovák fél