Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-19
9 Lapunk megkeresésére a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) több vezető képviselője is úgy vélekedett, hogy Csáky Pál munkájáról a brüsszeli országjelentés alapján lehet majd tárgyilagos képet alkotni. Bugár Béla a TA 3 pozsonyi hírtelevízióban nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy az ANO végül kilép a kormányból, s a kisebbségi kabinetet esetleg kívül ről támogatná Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Néppártja (HZDS). – Ha a kérdés időszerű lenne, akkor alaposan elemezni kell, hogy az exkormányfő mit kérne ezért a felajánlásért cserébe. Robert Fico viszont úgy vélekedett, hogy a Dzurindakabinetet csak előre hozott választások révén lehet leváltani. vissza A jövő év az építkezésé - Medgyessy Péter kötelességének tartja, hogy elsősorban a jövővel foglalkozzon Népszava 2003. augusztus 19. A jövő év az építésről szól - mondta a miniszterelnök a lapunknak adott ünnepi interjúban. Medgyessy Péter megerősítette, hogy folytatják a hiány csökkentését és a takarékosságot a kormány magán kezdi. Arról is beszélt, hogy a gazdaság szereplőivel törekszik egyezségre. Bár hisz abba n, hogy a másként gondolkodókkal is fontos a párbeszéd, az ellenzékkel azonban addig nem lehetséges a megállapodás, amíg vissza nem térnek a felelős politizáláshoz. - Ön a közelmúltban azt mondta, amíg miniszterelnök, nem lesz válság a gazdaságban. Az el lenzék szerint viszont már most az van. Kit igazolnak a tények? - A tények makacs dolgok. Az önök által idézett mondat helyes. A gazdaságban nem válság, hanem sok tennivaló van, és a kormány ennek alapján folytatja a tavaly megkezdett jóléti programot, a költségvetési hiány csökkentését, a versenyképesség és az életminőség javítását, a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtését. Az országépítés és a köztársaság polgárainak gyarapodása van politikánk középpontjában. Persze, elmúltak azok az idők, amikor azt hihettük, hogy a világban zajló folyamatokat megállíthatjuk a magyar határon. Gyengélkedik Európa és az Egyesült Államok gazdasága, a német reformlépések után most látszik esély a fellendülésre. Nekünk arra kell felkészülnünk, hogy időben fel tudjunk kapaszkodni a világgazdaság gyorsuló vonatára. Ennek alapján alakítjuk a jövő évi és hosszú távú terveinket, hiszen az euró magyarországi bevezetésének 2008as dátuma nem csupán a kormány, hanem az ország számára is kijelöli a gazdaságpolitika i irányt. És közben tartjuk a szavunkat. Három területen vállaltuk az alapvető változásokat: demokratikus fordulatot, jóléti fordulatot és modernizációs fordulatot ígértünk. A demokratikus változásokra folyamatként tekintek. Visszahelyeztük jogaiba az Orsz ággyűlést, a kormánypolitikából - bízom benne - eltűnt a fennhéjazás, megalkottuk az üvegzseb törvényt, áláthatóvá tettük az állami gazdálkodást. A jóléti fordulat eredményeként, a történelmi léptékű béremelések nyomán két év alatt 22 százalékkal nőtt a mu nkavállalók keresete, 15 százalékkal a nyugdíjak reálértéke, bevezettük a 13. havi családi pótlékot, emelkedett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege, november kifizetjük a 13. havi nyugdíj első részletét. Nőtt a lakásépítési kedvezmény összege, a rászorulók gyermekei ingyen jutnak tankönyvhöz. Ez a jóléti fordulat kezdete. A jövő év az építésről szól. A gyakran használt technikai fordulat, a modernizáció, számomra mindenek előtt építkezést jelent. Építünk autópályát és autóutat, négyes metrót, a Vá sárhelyi terv kertében árvízi védműveket, az EUforrások befogadásával csatornát. Folytatjuk az Európa tervet, támogatunk, tehát építünk gyárakat, kórházakat, múzeumokat. 2004 az építkezések éve lesz. - Szakmai elemzők régóta mondják, hogy takarékosabb, v isszafogottabb gazdálkodásra lenne szükség. A kormány viszont csak az utóbbi hetekben érzékeltette intézkedéseiben, és a jövő évi költségvetés irányelveiben a változtatási szándékát. Ezért a társadalomnak hirtelen kellett szembenéznie a következményekkel. Nem érzie úgy, hogy késlekedtek? - Közgazdász kollégáim, barátaim véleményét mindig nagy figyelemmel követem. Akkor járnak el helyesen, ha kritikusak. És kapunk is tőlük kritikát eleget. A kritika nem egyenlő a pánikkeltéssel, "a minél