Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-19
8 BP0281 4 230 MTIk1090 U krajna - ukrán világkongresszus kod: BELP fk: HU ld: Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2003. augusztus 18., hétfő (MTI) - Több mint húsz országból érkezett mintegy 500 résztvevővel hétfőn Kijevben megkezdte háromnapos munkájá t a VIII. Ukrán Világkongresszus, amely a 2025 milliósra becsült határon túli ukrán kisebbség helyzetét tekinti át. Mint Aszkold Lozinszkij, az Ukrán Világkongresszus elnöke a tanácskozás előtti sajtókonferenciáján elmondta, a világtalálkozón mindenek előtt az vitatják meg, milyen formában kellene elfogadnia az ukrán parlamentnek a határon túli ukránok jogállásáról szóló törvényt. Nagy figyelmet szentelnek a kongresszuson a világ különböző országaiban élő ukránok nemzeti azonosságának, anyanyelvének, ku ltúrájának és hagyományainak megőrzésével kapcsolatos kérdéskörnek. A tervek szerint a világtalálkozó küldöttei felhívást fogadnak el, amelyben felhívják majd a nemzetközi közvéleményt, hogy az ukrán nemzet ellen elkövetett népirtásnak ismerje el az 19 32 - 1933as évek több millió áldozatot követelt szovjetukrajnai tömeges éhínséget. A kongresszus szervezői meghívták a rendezvényre Leonyid Kucsma elnököt, Viktor Janukovics miniszterelnököt és Volodimir Litvint, a parlament elnökét, de sajtójelentés ek szerint egyelőre nem tudható, hogy az állami vezetők részt veszneke a világtalálkozó munkájában. A legnépesebb ukrán kisebbségek Kanadában, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kazahsztánban, Moldovában, Brazíliában, Lengyelországban, Argentínáb an és Ausztráliában élnek. Az Ukránok Világkongresszusa először New Yorkban ült össze 1967ben. Az ukrán diaszpóra legmagasabb fórumának számító világkongresszus a világ több mint húsz országának 100 társadalmi, vallási, tudományos és ifjúsági szerveze tét fogja össze - jelentette a Korrespondent internetes hírújság. vissza Csáky koalíciós kereszttűzben NSZ • 2003. augusztus 19. • Szerző: Szilvássy József A következő brüsszeli országjelentés után dőlhet el a szlovák minis zterelnökhelyettes sorsa. A szlovák köztársasági elnök tegnap felszólította a kormánykoalíció vezetőit, hogy ne a sajtón keresztül üzengessenek egymásnak, s végre ne az önző pártszempontokat tartsák szem előtt, hanem az uniós csatlakozás előtt álló Szlo vákia társadalmi érdekeit. Hathetes nyári szünet után ma este Pozsonyban feszült légkörben találkoznak a kormánykoalíció vezetői. Lubomír Lintner, a liberális ANO alelnöke tegnap bejelentette, hogy világos magyarázatot várnak el a Magyar Koalíció Pártjátó l Csáky Pál eddigi tevékenységéről. – Egyre inkább úgy érezzük, hogy az integrációs ügyekért felelős miniszterelnökhelyettes képtelen ellátni ezt a feladatát. Ezért nemcsak a koalíciós partnereknek árt, hanem végső soron Szlovákiának is, mert a szükséges törvényelőkészítés és más feladatok elhúzódása miatt jövőre, s akár az elkövetkező esztendőkben is nehezebben juthatunk uniós pénzforrásokhoz – érvelt a szlovák politikus. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke nem zárta ki, hogy az ANO – akár cs ak júniusban az abortusztörvény módosításakor – ismét az ellenzékkel, elsősorban a Robert Fico vezette Iránnyal (Smer) készül öszszefogni, ezúttal Csáky leváltása érdekében. A magyar pártelnök kifejtette: Brüszszelből a korábbi kemény kritikák után egyre t öbb olyan szakvéleményt hallani, melyek szerint Szlovákia lassanként pótolja a lemaradását. Ezért most semmi sem indokolja a miniszterelnökhelyettes visszahívását – mutatott rá. Így folytatta: – Ha ősszel Szlovákiával kapcsolatban ismét elmarasztaló orszá gjelentés érkezne, akkor az MKP – amely Csákyt a tárcára jelölte – nem marad tétlen.