Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-19
3 üzengessenek egymásnak, s végre ne az önző pá rtszempontokat tartsák szem előtt, hanem az uniós csatlakozás előtt álló Szlovákia társadalmi érdekeit (Nsz 3.o.) Írott malaszt – A szlovákiai magyar katolikus hívők tizennégy éve minden májusban azért zarándokolnak el Révkomáromba, hogy az önálló szlov ákiai magyar püspök kinevezéséért fohászkodjanak. (MH 7.o.) http://www.magyarhirlap.hu U KRAJNA Kárpátalja - Illyés Közalapítvány - KMKSZnyilatkozat − A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy az Illyés Közalapítvány (IKA) tisztségviselői megakadályozták az ukrajnai alkuratórium megalakulását, mert ezzel a támogatások elvi elosztásának csaknem egy évtizede működő rendszerét zúzták szét − A KMKSZnek az MTIhez hétfőn eljuttatott nyilatkozata a továbbiakban leszögezi, h ogy az IKA ilyetén hozzáállása tükröződik a 2003. évi alkuratóriumi keretnek a főkuratórium által a legitim szervezetek és egyházak véleményének megkérdezése nélküli elosztásában is, hiszen az majdnem minden, eddig konszenzussal elfogadott elvet figyelmen kívül hagy (MTI) Ukrajna - ukrán világkongresszus − Mint Aszkold Lozinszkij, az Ukrán Világkongresszus elnöke a tanácskozás előtti sajtókonferenciáján elmondta, a világtalálkozón mindenekelőtt az vitatják meg, milyen formában k ellene elfogadnia az ukrán parlamentnek a határon túli ukránok jogállásáról szóló törvényt. Nagy figyelmet szentelnek a kongresszuson a világ különböző országaiban élő ukránok nemzeti azonosságának, anyanyelvének, kultúrájának és hagyományainak megőrzéséve l kapcsolatos kérdéskörnek (MTI) Kárpátaljai tiltakozás − A KMKSZ közleménye (MN 1.o.) http://www.mno.hu/ A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR A pravoszláv egyház nem etnikai alapon áll − Beszélgetés a moszkvai pátriárka budapesti képviselőjével − A mindössze 37 éves Hilarion püspököt nevezte ki II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája magyarországi képviselőjévé. A fiatal főpap emellett Bécsben és az Európai Uniónál, Brüszszelben is képviseli az orosz pravos zláv egyházat (Nsz 7.o.) http://www.nol.hu/ Cikkek: Hogy építsünk nemzettestet? 20030818 08:56 Korridor.hu Kövesvári Krisztián 2 2 a szerző közgazdász