Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-19
4 Hullámzó ke délyállapotú kis országunkban az utóbbi idők egyik tűzforró témája a határon túli magyarjaink kettős állampolgárságának ügye. Mint közismert Zoran Zivkovic, szerb miniszterelnök tett a témában egy helyes kis nyilatkozatot, melyben a maga(!) részéről nem zá rkózott el az ötlettől. Ezzel elszabadult a politikai extázis. Önfeledt térdcsapkodás jobbról, leplezett zavarodottság balról. Mélymagyarok és hígmagyarok? Álmodozók és reálpolitikusok? Valakik azt mondják, felborulna a hazai politikai egyensúly, lévén a határon túl minden szív jobb oldalt dobog, és ettől rettegnek igazán a másvalakik. Utóbbiak az ősi színmagyar területek kiürülésével riogatnak, melyen szinte saját maguk is meglepődnek. Persze, ha jól megnézzük megint nem történt semmi, Zivkovic csak a szerb törvények értelmében nyilatkozott, nincs bennük semmi új, így volt ez már 2002 májusa előtt is, de akkor furcsamód egy miniszterré turbózott jogász szakkollégistának nem jutott eszébe, hogy ezen merengjen. Hovatovább a 2002 elején életbe lépett S tátusztörvény is egy egész más koncepciót képviselt (az MSZP kedves xenofób fújjolásával kisérve). Akkor meg mi van? Most megerősítsük határon túli bástyáinkat vagy felszámoljuk? Előre szaladunk avagy hátra? A napokban adták át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet Romániában, többen máris agyelszívást emlegetnek, megjósolván, hogy az ott végzettek a végén úgyis tutira bevándorolnak. Majd kiderül, egy azonban biztos: épkézláb koncepciója, elemzése, stratégiája senkinek sincs az ügyben, de valójá ban ennél is nagyobb a baj! Valójában egy komplett szomszédsági politika hiányzik. Így 2003ban, EUcsatlakozással a nyakunkon, elfelejtettünk megbarátkozni szomszédainkkal. Pedig abba az EUba lépünk be, melynek léte a németfrancia kiegyezésnek köszö nhető, és ami soha nem jött volna létre, ha száz év háborúskodás után Németország nem szerzi vissza önkontrollját, és nem végez öntisztulást. NyugatEurópában megtették a gesztusokat, itt Keleten mindenről megfeledkeztünk. Elfelejtettünk ugyanis magunkb a nézni. Elfelejtettük, hogy a régi pofon még ma is égethet, az 1000 éves Álomcsapda foglyaiként nemcsak erényeink vannak, hanem hibáink is. Elfelejtettük, hogy 1920 igazságtalansága mögött ott állt a Monarchia igazságtalansága, hogy az 1867es Kiegyezé s a kis népeket maga alá gyűrte, hogy ’48 hiányzó nemzetiségpolitikája, az akkor már sok száz éve független (és rég román többségű) Erdély önkényes visszacsatolása, a magyar nyelv 1844es kötelezővé tétele bizony fájdalmat is hozott. Legalább az elvi lehe tőségét ne vessük ennek el(!) - már könnyebb lesz megérteni néhány reakciót… Közvéleménykutatások igazolják, hogy mi magyarok lenézzük szomszédainkat, a környező országokban pedig hasonló sztereotíp éllel- arrogánsnak tartanak bennünket. Plasztikus nyel vi példa, hogy közmagyarban az áttelepült erdélyi magyarokat is simán lerománozzuk… El vagyunk telve a magyar géniusszal: 15 magyar Nobeldíjast tartunk számon - holott közülük 7 soha sehol nem tekintette magát magyarnak, a maradék 8ból 6 büszkén vállalja /vállalta zsidó származását is - amit a mindennapi zsidózáson, cigányozáson, románozáson (…) edződött magyar többségi társadalom nagy kegyesen megbocsát nekik. A magyar Álom betegei vagyunk, középhatalmi ambíciókkal, sok száz éves fixációkkal, örökös pes szimizmussal, kiugróan magas öngyilkossági rátákkal. Nekünk is szükségünk van öntisztulásra, egy mentálhigiéniás nagytakarításra! Örökkönörökké nem tetszeleghetünk az áldozat szerepében, egyrészt
