Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-26
hatalmas a külkereskedelmi deficit, az utóbbi években végrehajtott privatizációs programok nyomán nem indult be a fejlődés. Szerbia a reményvesztettség állapotába került, amit a gyilkosságok, öngyilkosságok növekvő száma is bizonyít. Az előrelépés elmaradásának oka - a nehéz örökség mellett - az, hogy a szerb kormány nem volt elég határozott a gazdaságot és a társadalmat stabilizáló törvények meghozatalában. Komoly az elmaradás a demokratikus intézményrendszer kiépítésében is. Egyre több jel utal arra, hogy a többpártrendszer helyét ismét egypártrendszer veszi át. A DOSZ játssza ezt a szerepet, és nagyon nehéz a szövetségen kívüli pártok helyzete. Elsősorban a Szerbiai Demokrata Párté, a DSZSZé, amelynek a DOSZ egykori tagjaként jelentős szerepe volt a Milosevicsrezsim megbuktatásában. HVG: Ön és Gyingyics h áromszor is - a Demokrata Párt megalakításakor, majd fél évtizeddel később, az 1996os ellenzéki tüntetések alkalmával, illetve Milosevics megbuktatásakor - szövetséget hoztak létre, ám az összefogás mindig vitába torkollott. V. K: Amikor a legfontosabb v olt, és le kellett váltani Milosevicset, együttműködtünk. A köztünk mindig is feszülő nézeteltérések akkor kevésbé voltak fontosak, mint a közös cél, a rendszerváltás. A győzelem után ismét előjöttek a különbségek, ezek közül az volt a legfontosabb, hogy G yingyics kormánya úgy akarta végrehajtani a reformokat, hogy közben nem igyekezett megteremteni a jogállamiságot, a demokratikus intézményrendszert. Gyingyics elve az volt, hogy a reformokat mindenáron be kell vezetni, tekintet nélkül a következményekre. M íg én legalista voltam, ő egy kicsit forradalmár volt. Ez részben ideológiai különbségeinkkel magyarázható. Gyingyics karrierjét baloldaliként kezdte, míg én mindig is liberális demokrata voltam. HVG: Az ön által vezetett párt régóta követeli a csak 2004 végén esedékes választások előrehozatalát. Miért? V. K.: Számtalan indokunk van. Az egyik az, hogy a DOSZ győzelmét hozó, 2000. decemberi parlamenti választáson Szerbia polgárainak csak arra volt lehetőségük, hogy valami - azaz a Milosevicsrezsim - ellen szavazzanak, ám arról nem dönthettek, miképpen hajtsák végre a társadalom reformját. Azért is szükség van a választásokra, mert igazi demokrácia csak akkor jön létre, ha már törvényesen működik a társadalom, kifejlődött a szabad sajtó, és a pártok elkezdi k felváltani egymást a hatalomban. Tehát a nem létező jogállamiság megteremtése a legfontosabb. Emellett le kell bontanunk a kiépülő pártállamot: véget kell vetni annak, hogy az ország életét meghatározó döntéseket egyes pártokon belül hozzák meg, s az áll am szerveire csak a végrehajtás feladata marad. HVG: Montenegrónak lehetősége van rá, hogy népszavazáson döntsön a Szerbiával kötött államszövetség jövőjéről. Mennyi esélyt lát az unió fennmaradására? V. K.: Mindent el kell követnünk annak érdekében, ho gy az unió fennmaradjon, és működőképessé váljon. Annak ellenére is meg kell őrizni az államszövetséget, hogy újabban szinte divat kétségbe vonni a létjogosultságát, azt állítva, hogy az gazdasági károkat okoz Szerbiának. Egyrészt nem biztos, hogy ami ma k áros, az holnap nem hajt hasznot, másrészt nem szabad csak közvetlen gazdasági mutatókból kiindulni. Meggyőződésem, hogy Szerbiának és Montenegrónak érdekében áll a közös állam fenntartása, már csak azért is, mert mindkét ország Európa részévé akar válni. Azt is figyelembe kell venni, hogy minimálisak az etnikai különbségek a szerbek és a montenegróiak között, és hogy Szerbia jelenlegi lakosságának nagy része montenegrói származású. HVG: Csakhogy a jelenlegi montenegrói vezetők azt szeretnék, ha köztársas águk függetlenné válna... V. K.: Bízom benne, hogy a montenegrói nép - akár a mostani vezetés akaratával szembeszállva - a két és fél év múlva esedékes népszavazáson, ha sor kerül rá, a közös állam fenntartása mellett foglal állást. Az sem biztos, hogy a jelenlegi vezetés hatalmon marad, mivel a lakosság szinte felefele arányban megosztott, csak minimális a függetlenségpártiak többsége. Árulkodó jel, hogy amikor jugoszláv elnökként kezdeményeztem, hogy a hosszú ideig fenntarthatatlan patthelyzet megoldás a érdekében Montenegróban rendezzenek népszavazást, az akkori köztársasági elnök, Milo Gyukanovics, épp Montenegró
