Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-19
8 A most meghozott elvi döntést követően a jövő hét folyamán a szakértői titkárság minden ingatlanra vonatkozóan megszerkeszti a kormánybizottsági határozatokat, és eljuttatja azokat az érintett egyházakhoz - közölte az RMDSZ bukaresti sajtóirodája. vissza Orbán a külügyi bizottságban Kormánypárti képviselők bírálták a Fideszelnök lisszaboni eljárását NSZ • 2003. június 19. • Szerző: Csuhaj Ildikó A lisszaboni határozat áttörést jelent, végre foglalkoznak az ember i jogok ügyével – hangoztatta Orbán Viktor tegnap az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt. A szocialista képviselők azt követően javasolták a volt miniszterelnök meghallgatását, miután politikai vihart kavart, hogy a Kereszténydemokrata Internacionálé (CD I) – a Fidesz javaslatára – határozatban ítélte el lisszaboni ülésén Magyarországot az alapvető emberi és állampolgári jogok megsértése miatt. A külügyi bizottság elnöke, Németh Zsolt (Fidesz), de szocialista képviselők is méltatták, hogy Orbán Viktor hu szonnégy óra leforgása alatt eleget tett a meghívásnak. A kormánypárti honatyák viszont ismételten felvetették, hogy a lisszaboni határozat kedvezőtlenül befolyásolja Magyarország nemzetközi megítélését. – A dokumentum sérti minden jóérzésű magyar ember ön érzetét – hangzott el. Minderre a Fidesz képviselői úgy reagáltak, hogy "az emberi jogoknak nem lehet határt szabni", s indokolt volt Lisszabonban Orbán Viktor eljárása. Tabajdi Csaba (MSZP) közölte: a vita nem arról folyik, hogy küzdeni kell az emberi jo gok védelme érdekében. Példátlannak nevezte, hogy egy volt miniszterelnök saját országának az elítélését kezdeményezze külföldön, anélkül, hogy a magyar fórumokat az adott ügyekben pártja végigjárta volna. „A madár sem piszkít saját fészkébe” – vélekedett a szocialista politikus. – Magyarországon új időszámítás kezdődött, amikor is aláírtuk az európai uniós csatlakozási szerződést. Így értelmezhetetlenek az olyan kijelentések, hogy „nem célszerű ügyeket kivinni nemzetközi fórumokra”. Paradigmaváltás történt, úgymond már Magyarorszá g is kinn van, vagyis az Európai Unióban. – közölte Orbán Viktor, aki szerint a szocialisták által is hangoztatott meglátások „még a régi világból maradtak itt”. Szerinte a lisszaboni határozat nem kérdőjelezi meg a magyar demokráciát, az mértéktartó, pont os, korrekt. Az ülésen megjelent Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára is, aki felhívta a figyelmet arra: nincs olyan statisztika, mely szerint szaporodnának Magyarországon az emberi jogi sérelmek. Az ülésen a szocialisták kiosztotta k egy határozati javaslatot, mely szerint a lisszaboni határozat komoly károkat okoz Magyarország külpolitikai érdekeinek. Németh Zsolt a javaslatot nem bocsátotta szavazásra, sőt berekesztette az ülést. vissza Lehet magyarul beszélni a román bíróságon NSZ • 2003. június 19. • Szerző: Tibori Szabó Zoltán A román szenátus is elfogadta azt a jogszabálymódosítást, amelynek értelmében Romániában a bírósági tárgyalások román nyelven folynak ugyan, de az igazságszolgáltatási eljár ások során a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvüket is szabadon használhatják. Az RMDSZ és a román kormánypárt együttműködési megállapodásában szereplő követelés valóra váltásáért a magyar érdekképviselet vezetői, parlamenti képviselői és szenátorai rendkívül sokat küszködtek. A mostani – végsőnek tekinthető – szavazás után a jogszabály alkalmazását csupán az államfői kihirdetés és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenés késleltetheti.