Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-17
Magyarán: még több türelemre van szükség, mint korábban? – Szerintem a romániai magyar társadalomnak erre van a legnagyobb szüksége. A türelemre. Itt a sietségnek nincs értelme. Persze jól tudom, hogy sok minden sürget bennünket. Itt vann ak például a legutóbbi népszámlálás adatai. Drámai a romániai magyarság fogyása. És az sem vigasztalhat bennünket, hogy fogy a románság is. Rosszak az ő halandósági mutatóik, és ami megint csak a közérzetet jellemzi: egyre erőteljesebb a kivándorlás. Mert nemcsak a magyarok mennek el, hanem a románok is. Viszont az RMDSZ ellenzéke erről nem beszél. Hanem úgy állítja be, hogy az RMDSZ a felelős a bajokért. Hogy a magyar ifjúságnak nincs jövőképe, hogy elhagyják Erdélyt, hogy meglazultak az erkölcsök, az azér t van, mert az RMDSZ nem képes a magyarság elé célokat állítani. Tehát nem az a baj, hogy Romániában súlyos a helyzet, hanem az, hogy az RMDSZ tehetetlen. Változtatni pedig, mint mondják, csak úgy lehet, ha a magyarság autonómiát szerez. Mit oldana me g ez? – Erről általában véve, mint valami csodaszerről beszélnek. S hogy ez túlzás, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy sok olyan hely van Székelyföldön, ahol tisztán vagy majdnem tisztán magyar a lakosság, lehetne gyakorolni az autonómiát. Ám amikor napirendre k erült a földek visszaadása, az erdőközbirtokosság kérdése, kiderült, hogy bizony nagyon sok itt a tehetetlenség, a hozzá nem értés, az alkalmatlanság. Ha jól értem, ön úgy látja, hogy nem elég az autonómiát követelni. – Nekem egyfelől az a véleménye m, hogy az autonómiát akarnunk kell, de addig nem lesz rá lehetőségünk, amíg a román közgondolkodás nem lesz eléggé érett a befogadására. Tudjuk, kiváló törvényeket lehet alkotni, de azokat el is lehet szabotálni. Másfelől az a véleményem, hogy az autonómi ához autonóm személyiségek, állampolgárok kellenek. Az itteni magyar társadalom pedig hajlamos a bezárkózottságra, a konzervativizmusra, ami ugyancsak nehézzé teszi a demokrácia fejlődését. Ön hosszú ideig élt Bukarestben, bejárta a világot, van össze hasonlítási alapja. – Most már régóta hazajöttem, itthon vagyok, engem minden ideköt. Annál jobban fáj nekem, amit tapasztalok. Látok persze sok nemes igyekezetet, jó szándékot. De látok sok olyan dolgot, amit nem tudok elfogadni. A politikai kultúra hián yát. Az érzelmi politizálás szinte kizárólagosságát. Ettől nagyobb veszélyt pedig én a romániai magyarságra nézve nem ismerek. Ugyanis az érzelmi politizálás manipulálhatóvá tesz. Könnyen elhihetővé teszi, hogy valamit csak akarnunk kell és az meg is lesz. Döbbenten hallom, amikor valaki ilyesmivel áll elő: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, / Markó Béla rabjai nem leszünk.” És sajnos az efféle érzelmi politizálásnak van
