Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-17
megoldanunk. Ez a második értéke a száznapos programoknak. A helyére tettünk valamit, amihez addig egyetlen kormánynak sem volt bátorsága. Én akkor is megmondtam, hogy ennek bizony ára van. Mert nem lehet egyik nap hosszú távú ügyeket elrendezni, aztán másnap tíz új prioritást kiválasztani. Ez a kormány már az első száz napban meghatározta fontosabb prioritásait. Ezek tehá t négy évre szólnak, hiszen a történelmi mértékű és jelentőségű közalkalmazotti béremelésnek a terheit vállalnunk kell a jövőben is. Vallom ugyanakkor: ettől a magyar gazdaság versenyképessége nem romlik. Sőt, javul. Ha a tanárok nem hagyják el a pályát és jól képzettek, akkor képzett fiatalok kerülnek ki az iskolákból, és az ő tudásuk, munkájuk által versenyképesebb lesz az ország. Kitűnő, egyébként velem egy alomból származó közgazdász barátaim is elmondják: hosszú távon nem tartható, hogy Magyarországon a bérek terén jelentős a lemaradás az uniós átlagtól. Ám a fizetések az utóbbi években gyorsabban nőttek, mint a gazdasági teljesítmény. Idén ez a különbség már csökken, jövőre pedig meg kell teremteni az összhangot. Az én felelősségem, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Ezért nem szabad túlzó iramban folytatni a felzárkózási folyamatot, mert féltem az országot attól, hogy elveszítjük a befektetők szemében a vonzerőnket. A gazdaság fejlesztéséhez pedig tőkére van szükségünk. Vagy magyar megtakarításokból, vagy külföldről, más megoldás nincs. Ezért a hazai megtakarításokat is segíteni, bátorítani kell. Ezt elmulasztotta az elmúlt háromnégy év gazdaságpolitikája, de eddig mi is, belátom. Azért is kértem a konzultációt a közgazdászokkal, hogy találjunk erre megol dásokat. Nem az a baj ugyanis, hogy a lakosságnál sok a pénz, hanem az, hogy azonnal el is költi. Az évekig elhalasztott fogyasztást most sokan gyorsan próbálják bepótolni. Hosszú böjt után ez érthető. – Emberileg én is megértem, de az államnak az a dol ga, hogy vonzóvá tegye a megtakarításokat is. Ez valójában szemlélet kérdése. A polgári szemléleté, aminek a polgári körökhöz nincs köze, ezt sajnos kénytelen vagyok megjegyezni. Az a mentalitás sorolható inkább ide, amely a családja, a jövő iránt felelős polgárt jellemzi. Az embereket megtakarításra ösztönözve ennek kialakulását is segíteni kell. Más eszközökre is szükség lehet ahhoz, hogy a motort újra beindítsák, fölpörgessék. – Nem tagadhatom le, hogy – mint az előző kormány is – nagy reményeket fűztü nk a világgazdaság felgyorsulásához. Márpedig Magyarország helyzete is túlnyomórészt ezen múlik. De ez a fellendülés folyvást tolódik. Valahogy mindig egy évvel arrébb. Sőt, lefele megy minden mutató Európában. A világ nagy gazdasági hatalmai, a G8 hamaros an megrendezendő találkozóján sajnos azt állapíthatják meg, hogy a fellendülés várat magára. Németország súlyos válságban van, Franciaország nagy társadalmi konfliktusok mellett most keresi a reformok útját, Ausztriában is hasonlóak a problémák. Elkezdődöt t tehát a változás Európában, de még semmi jele, hogy ez a fellendülést segítené. Amerikában gyakorlatilag szintén nincs gazdasági növekedés. Végig kell gondolnunk, mi a tennivaló ebben a helyzetben. Én abból indulok ki, hogy a világgazdaság előbbutóbb fe lfelé indul. Ha azonban a magyar versenyképesség a mostani szinten marad, nem tudunk felkapaszkodni a gyorsuló vonatra. Most kell tehát megteremteni a feltételeit annak, hogy egy majdan javuló világgazdasági helyzetre jól reagálhassunk. Ehhez a lakosságon kívül az államnak is meg kell takarítani. Ez kulcskérdés. Tagadhatatlan: a következő év alapfeladata, hogy minimálisan egy, de inkább másfél százalékponttal csökkentsük az államháztartás hiányát az ideihez képest. Hogy az állam átadjon lehetőségeket, forrá sokat a vállalati szektornak. Nem a gazdaság van rossz helyzetben, hanem az állam költ túl sokat, és ezzel elszívja a levegőt a vállalatoktól.
