Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-28
tartja, hogy a külképviseleteken levélben és interneten is lehessen szavazni. A szabaddemokraták ezeket a javaslatokat módosító indítványként is benyújtják az előterjesztés tárgyalásakor. A külföldön tartózkodó választópolgárok számára a levélben t örténő szavazás nagyon jó, olcsó és biztos megoldás lenne, míg az ötszázalékos küszöböt indokolatlannak tartom – nyilatkozta korábban lapunknak Szoboszlai György, az OVB MSZP által delegált tagja. A parlamenti küszöböt illetően a politikusok arra szoktak h ivatkozni, hogy ne aprózódjon szét a pártrendszer, mert ez veszélyeztetheti a kormányozhatóságot – emlékeztetett. Szerinte ez már a hazai választási rendszerre sem igaz, nemhogy az európai uniósra. A politológusok többsége szerint az uniós szervezetekben m inden számottevő magyarországi politikai erőnek képviseltetnie kellene magát. Az ötszázalékos küszöb azért is funkciótlan, mert létezik egy 44,2 százalékos, a rendszerből adódó természetes küszöb – a megválasztható képviselők száma miatt ennél kisebb tám ogatással ugyanis eleve nem lehet mandátumot szerezni. A zárt listás szabályok szerint leadott szavazatok száz százaléka ugyanis 24 mandátum között oszlik meg. Az ötszázalékos küszöb előírása a két nagy pártnak, az MSZPnek és a Fidesznek, míg a küszöb elh agyása az MDFnek és az SZDSZnek kedvezne. A tervezet szerint a lista indításához előzőleg meg kell szerezni a kellő számú – várhatóan húszezer – jelölőszelvényt, de lehet, hogy a parlamenti pártokat mentesíthetnék e kötelezettség alól. vissza Erdélyben is megalakul a Magyar Nemzeti Tanács Magyar Nemzet Online 2003. április 27. 12:18 Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról döntött Székelyudvarhelyen a királyhágómelléki református egyházkerület és a helybeli polgári egy esület szervezésében összehívott fórum. A Székelyföld és Erdély más vidékeiről érkezett mintegy 1500 résztvevő az erdélyi magyar közösség tiszteletbeli elnökévé választotta Tőkés László püspököt. Az udvarhelyi fórumon létrehozták a Nemzeti Tanács felállít ásáért felelõs kezdeményező testületet, amelynek 31 tagja van. Volt és jelenlegi RMDSZes parlamenti képviselők, a Magyarok Világszövetségének néhány erdélyi tisztségviselője, önkormányzati és más közéleti személyiségek. A testület a tervek szerint másfé l éven belül belső választásokat kíván szervezni a romániai magyarság számára, s a választások eredményeképp jönne létre a Nemzeti Tanács, az erdélyi magyar közösség önkormányzata, amely – mint a szervezők mondták – elsősorban az RMDSZ által elfelejtett au tonómia statútumot fogja véglegesíteni. Célunk a kulturális és területi autonómia – mondta Toró T. Tibor RMDSZes parlamenti képviselő, a kezdeményezõ bizottság ügyvivő testületének soros elnöke. Tőkés László szerint az erdélyi magyarság általános válasz tását az RMDSZ által elszabotált és újabban csak RMDSZ tisztújítás céljából tartandó belső választások helyett kell megtartani. A fórumon Szász Jenő, Udvarhely polgármestere bejelentette, hogy véget kell vetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség válasz tási monopóliumának. Ezért az Erdélyben szerveződő polgári körök a közeljövőben ernyőszervezetté alakulnak, amely részt vesz majd a 2004ben esedékes romániai helyhatósági választásokon. vissza Két lovat ülünk meg 20 04ig Tabajdi Csaba a magyar képviselők európai parlamenti munkájáról NSZ • 2003. április 28. • Szerző: Kis Tibor Megfigyelői minőségben május elején kapcsolódik be az Európai Parlament (EP) munkájába az Országgyűlés 24 képviselője. Az MSZP tíztagú csopo rtjának vezetőjét, Tabajdi Csabát az európai parlamenti feladatokról kérdeztük. – Mekkora elfoglaltsággal jár a brüsszeli – strasbourgi munka?