Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-31
véleménye szerint ezeknek a kedvezményeknek eddig is csupán "deklaratív" jellege volt, és nem jelentettek kézzelfogható kedvezményt. Ugyanakkor - mondja a miniszter - a módosítások egy része a kedvezmények bővítésére irányul, ezek jobbára kulturális kötődést jelentő területekre vonatkoznak. Az utazások számát illetően bővülnének a kedvezmények, de ezeket olyan utazásokra kívánják korlátozni, amelyek a magyar kultúra és önazonosság tárgyában történnének. A VMSZ ezt kifogásolta, mert nem tudni, ez miként ellenőrizhető és alkalmazható a gyakorlatban. Magyarországon eddig is gyakran ütköztek akadályba azok, akik igénybe akarták venni ezeket a kedvezmé nyeket, s a délvidéki magyaroknak rossz tapasztalatai vannak a magyarországi közigazgatás, illetve a közalkalmazottak rugalmassága tekintetében - jegyzi meg Korhecz. A kisebbségügyi miniszter a pozitív változások közé sorolja, hogy az európai normák sz ellemében bizonyos kedvezmények az összes magyarul tanuló diákra kiterjednek majd, nem csupán a magyar nemzetiségűekre. Kedvező változás az is, hogy csak azokat zárják ki a kedvezményezettek köréből, akik már megkapták a magyarországi letelepedést vagy áll ampolgárságot (a jelenlegi törvényszöveg már azokat is kizárja, akik csak folyamodtak állampolgárságért vagy letelepedésért). Korhecz Tamás szerint a VMSZ "erélyes tiltakozására" a magyar kormány méltányolta azt az észrevételt, hogy ne csupán a magyar nyelv és kultúra tárgyában lehessen továbbtanulni Magyarországon ösztöndíjjal: ez a korlátozás megszűnt, s bármilyen szakon lehet majd továbbtanulni. A miniszter szerint sajnos a Vajdaságban tanuló diákokra vonatkozó kedvezmény esetében maradt az a m egoldás, hogy nem maguknak a diákoknak, hanem egyesületeknek és szervezeteknek utalják át a pénzt. vissza BP0247 4 230 MTIk1093 Szlovákia - MKPkongresszus - ismét Bugár a pártelnök - befejezés kod: PART/nemzetiség/BELP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Révkomárom, 2003. március 29., szombat (MTI) - Ismét Bugár Bélát választották a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökévé a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó magyar párt V. kongresszusának küldöttjei szombaton Révkomáromban. Bugár Béla a 319 küldött szavazatai közül 253at szerzett meg. Bugár közel öt éve, azaz megalakulásától kezdve elnöke a pártnak. A Magyar Koalíció Pártja 1998ban az addig három szlovákiai magyar párt egyesülésé vel jött létre, az akkori miniszterelnök, Vladimí r Meciar választási győzelmét megelőzendő megfontolások alapján. Az 1998 őszén tartott választások igazolták, hogy a három magyar párt egyesülése indokolt volt: az MKP akkor kormányzati pozícióba került, majd négy ével később, a tavaly ősszel lezajlott vál asztások nyomán ismét tagja lett a kormánykoalíciónak. Bugár Béla 1958ban született, és 1982ben szerzett gépészmérnöki oklevelet Pozsonyban, a Szlovák Műszaki Egyetemen. Az 1989es rendszerváltás óta van jelen Szlovákia politikai életében. Jelenleg, immár második alkalommal a szlovák parlament alelnöke. Nős, egy gyermeke van. A munkáját az esti órákban fejező kongresszus küldöttjei nyilatkozatban szólították fel választóikat, hogy az európai uniós tagságról dönteni hivatott május 1617i népszav azáson mondjanak igent Szlovákia EUcsatlakozására. Az alapszabályát is módosító MKPnak a jövőben hárommal kevesebb alelnöke lesz. A pártelnökhelyettesi tisztséget a továbbiakban is Duka Zólyomi Árpád tölti be, és Duray Miklós marad a párt ügyvezető alelnöke. A harmadik alelnök és az MKP miniszteri klubjának alelnöke a jövőben is Csáky Pál miniszterelnökhelyettes marad. Alelnökké választották még Harna Istvánt, Szigeti Lászlót és Bauer Editet. Az MKP országos vezetésében egyetlen jelentős személyi vá ltozás történt: a párt országos tanácsának elnöke a jövőben nem Farkas Pál, hanem Komlósy Zsolt lesz. A párt parlamenti frakcióját a továbbiakban is Bárdos Gyula vezeti. vissza