Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-20
választás ismét kudarcba fulladt, s e kudarc igazi haszonélvezője Seselj csetnikvajda lett - egymillió szavazatot kapott, annyit, amennyit még soha. A nacionalista jobboldal tort ült. Ezek után Seselj diadalmasan indult Hágába, hogy elfogla lja helyét a vádlottak padján. Előző este tömeggyűlést tartott Belgrád főterén: "Éljen NagySzerbia!", zárta a szónoklatát, és megjósolta: hamarosan véres leszámolások lesznek. Utolsó interjújában figyelmeztette a kormánypárti politikusokat: "Azt fogom elő ször kérdezni, hogy miért engem és miért nem Djindjicet vádolják." Arra gondolt, hogy a háború kezdetén Djindjic és a Demokrata Párt azt hirdette: a boszniai és a horvátországi szerbeknek joguk van népszavazással dönteni, hogy a terület, ahol élnek, a kivá ló köztársasághoz tartozzéke, vagy Jugoszláviában, illetve Szerbiában maradjon. Seselj nem sokat törődött a finomságokkal, és nem tétovázott kimondani, hogy a cél NagySzerbia. Márpedig a hágai vádirat egyik pontja Seseljt épp háborús uszítással vádolja. Az állami tévé közvetítette a reptéri búcsút. Seselj mosolygott, a kormánypárti politikusok szívéről pedig nagy kő esett le. Önként elment, legalább vele nem kell vesződni. Nem úgy, mint a többiekkel, Ratko Mladictyal, Radovan Karadzictyal vagy a hírhedt " vukovári trojka" két tagjával, Veselin Sljivancanin és Radic tábornokokkal, akik továbbra is Szerbiában bujkálnak. A közvéleménykutatások adatai szerint az emberek Mladicot és Karadzicot nemzeti hősnek tartják, és ellenzik kiadatásukat. A belgrádi épülete ket az ő képmásaik ékesítik, a fiatalok nemcsak Bosznia szerb részein, de a nagyobb szerbiai városokban is Karadzic- és Mladicpólót hordanak, az egykori ellenzéki lapok egy része és az újpatrióta lapok a hágai bíróság ellen ágálnak. Djindjic - mivel nem jutott dűlőre a szövetségi törvényhozással, amely elnapolta a kiadatásról szóló törvények meghozatalát - 2001 nyarán úgy döntött, hogy Milosevicet kicsempészi a börtönből (ahova telekspekuláció miatt csukták), és Hágába liferálja (lásd: Nincs visszaút, Ma gyar Narancs, 2001. július 5.). A kormányfő ekkor nagy államférfiúi erényekről és bátorságról tett tanúságot. Ezt megelőzően a belügyminisztérium alakulatai egyremásra tárták fel azokat a tömegsírokat, amelyeket a belügyminisztérium alakulatai ástak, és a melybe a NATOtámadás idején lemészárolt albánokat vetették. A kormány evvel próbálta a közvélemény előtt is bizonyítani, hogy Milosevic valóban háborús bűnös. Múlt és jelen De a recept nem vált be. Djindjic népszerűsége csökkent, ő pedig megrettent. M agyarázkodni kezdett: valójában azért kellett Milosevicet kiadni, mert különben elapad az amerikai segély, és Szerbia gazdasági katasztrófába zuhan. Szerbia, illetve Jugoszlávia együttműködése a hágai bírósággal akadozni kezdett. A kormányzat leállította a tömegsírok feltárását, és a szőnyeg alá seperte a múlt kritikus értékelését. Az átvilágítási törvények meghozatalát elodázták, az összeférhetetlenségi törvényből nem lett semmi. A korrupcióellenes törvények felemásak lettek, és csődöt mondtak. A háborús n yerészkedők megadóztatása bohózattá fajult. Bukott politikusok vádolták Djindjicet, hogy dollárokért adja el a nemzeti büszkeséget és Milosevicet. De elégedetlenek voltak az új, modern Szerbiáért küzdő erők is: úgy vélték, Djindjic hátrálása gátolja a múlt bűneivel való szembenézést, a "szerb katarzist", és ez a soviniszták malmára hajtja a vizet. Szerintük Djindjicnek arra kellett volna törekednie, hogy Szerbia szembenézzen múltjával, és leszámoljon az egyre befolyásosabb háborús lobbival. A hazai bíróságo knak azonban eszük ágában sem volt nyomozást indítani a háborús bűnösök ügyében. A rendőrség, az ügyészség, a bíróságok munkája valahol mindig megfeneklett. A titkos dossziék nyilvánosságra hozatala meddő kísérlet maradt csupán. Senki semmiért nem felelt, sem a múltért, sem a jelenért. Egyetlen per sem indult a Milosevicrezsim újgazdagjai ellen, akik hatalma a szerbiai vadkapitalizmus hajnalán csak növekedett. Szerbia nem tudott megszabadulni múltjától, és ezt a múltat egyedül a hágai törvényszék feszegett e. Ezt azonban a lakosság többsége elutasította. Kostunica, a volt szövetségi államelnök kerek perec bejelentette, felfordul a gyomra, ha Hágáról hall, mert ott írják a szerb nemzetre oktrojált történelmet. A hágai együttműködés kérdése Szerbia közéletének legneuralgikusabb pontja. Mladic tábornok kiadatása ügyében Djindjic bevallotta, hogy a boszniai háborúk tömeggyilkosát akkor sem lehetne letartóztatni, ha a rendőrség a nyomára bukkanna, mert polgárháború törne ki. Nemcsak azért, mert jól képzett testőrsége van, hanem azért is, mert a Szerbiában élő boszniai szerb menekültek képesek lennének fegyvert ragadni a védelmében. Djindjic valószínűleg nem a levegőbe beszélt. Tavaly a hírhedt, a boszniai meg horváto rszági harctereket megjárt vörössapkások teljes fegyverzetben vonultak ki az utcára, hogy a kiadatások ellen tiltakozzanak. Nyílt lázadás volt ez a kormányzat ellen. Nem véletlenül: őket magukat is egyre többször
