Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-19
v olna el az Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szemben. Sokkal inkább az RMDSZ által eredetileg megfogalmazott célok megvalósítása érdekében hozták létre ezeket a szerveződéseket. - Azt is tapasztaltam, hogy a kormány megszüntette azt a kiegyensúlyo zott támogatási politikát, amit a polgári kormányzat valósított meg. Ehelyett zajlik a nemzeti vagy polgári szellemi irányzatoknak a kiiktatása a támogatási politikából, sőt a nemzetpolitikai párbeszéd intézményrendszeréből is. A határon túli egyházi körök például azt érzékelik, hogy nem tekinti megfelelő mértékben partnernek őket a magyarországi kormányzat - tette hozzá. Németh Zsolt szerint a szocialista kormányzat "a határon túli magyarságot odaveti a Fideszellenes indulatainak." - Érthetetlennek ta rtom, hogy a szocialista kormány egyetlen vezetője sem jutott el az elmúlt tíz hónapban a Székelyföldre. Egy éve próbálják szétcincálni a kedvezménytörvényt, a törvény végrehajtására szükséges pénzösszegeket nem biztosították, 2003ban 30 százalékkal csökk ent a határon túli támogatások költségvetési volumene az előző évhez viszonyítva - nyilatkozta a Fideszalelnök. vissza BP0461 4 130 MTIb2047 JAVÍTÁS - Erdélyi magyarság - Kovács László válasza Németh Zsoltnak Budapest, 2003. március 18., kedd (MTI) - Az erdélyi magyarság nem érzékeli úgy, hogy az anyaország elfordult tőle, ezt legfeljebb azok az erdélyi magyarok gondolják, akiket megtévesztett a Fidesz valótlan állításokra építő, gátlástalan propagandája, amelyet Erdély ben a jelenlegi magyar kormány ellen folytat - jelentette ki kedden az MTInek Kovács László külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője Németh Zsoltnak, a Fidesz alelnökének a Krónika című erdélyi újságnak adott nyilatkozatára reagált, amelyben az e llenzéki politikus kijelentette: ha a jelenlegi magyar kormány a határon túli magyarok támogatásában nem látja el az anyaország feladatait, akkor ezek a polgári erőkre hárulnak. - Mostani erdélyi utam, az RMDSZ vezetőivel és egyszerű emberekkel folytat ott beszélgetéseim, illetve egy kis csoport próbálkozása a marosvásárhelyi március 15i ünnepség megzavarására, arról győztek meg, hogy az előző kormányt, főleg a Fideszt, súlyos felelősség terheli azért, hogy a magyarországi belpolitikai viták Erdélybe is behatoltak, veszélyeztetve az ottani magyar közösség számára létfontosságú egységet - mondta Kovács László. Leszögezte: Németh Zsolt állításával ellentétben a kormány nem megszüntette, hanem éppenséggel helyreállította a támogatáspolitika egyensúlyát. Hozzátette, a magyar adófizetők pénzéből folyósított támogatásokat, azok elosztását a kormány mindenki számára átláthatóbbá tette, a pénzt nem klientúraépítésre, hanem az erdélyi magyarság helyzetének javítására fordítja. - Ez persze fájdalmasan érint heti a Fidesznek azokat a klienseit, akik az előző kormány idején milliárdos nagyságrendű támogatáshoz jutottak, míg az erdélyi magyarság nagy többségének támogatására ezeknek az összegeknek legfeljebb a töredéke jutott - vélekedett a miniszter. Hozzáf űzte, hogy azok az erdélyi magyarok, akik hallották vagy olvasták a március 15i ünnepi megemlékezéseken, az ő marosvásárhelyi, illetve fehéregyházi beszédeit, és azt összehasonlították Németh Zsoltnak, Kövér Lászlónak és más fideszes politikusoknak "a mag yar kormány ellen uszító megnyilatkozásaival", le tudják vonni a következtetést: ki az, aki az erdélyi magyarság ügyét, az annak érvényesítésében elengedhetetlen összefogást szolgálja, és ki az, akit pártpolitikai érdekei vezetnek. vissza BP0459 4 230 MTIk1165 Szlovákia - szükségtelen a szlovák státustörvény kod: jogalkotás/BELP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2003. március 18., kedd (MTI) - A megalkotását követő hat év alatt sz ükségtelenné vált a határon túli szlovákok különleges szlovákiai jogállását biztosítani hivatott, úgynevezett szlovák státustörvény, melynek semmissé nyilvánítását már indítványozta a határon túli szlovákok ügyeinek pozsonyi kormánybiztosa. Claude Balá z kedden a SITA hírügynökségnek nyilatkozva "idejétmúltnak" nevezte a jogszabályt, melynek felszámolását célzó javaslatát a szlovák kormány érintett tárcái már észrevéztelezték. A kormánybiztos számításai szerint az ügyben már akár áprilisban dönthet a kab inet. Javaslata nyomán - mint mondta - a budapesti intézmény, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) mintájára létrehozandó