Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-19
vélemény úgy fogalmazott, hogy minden államnak joga van kifejteni saját véleményét. Chirac azonban ezt már nem hallhatta, ugyanis már hétf ő éjjel hazautazott. Pártpolitikusok a Chiracnyilatkozatról Magyarországnak és a magyar kormányzatnak komoly pozícióvesztést eredményezett az az amerikai politikát támogató levél, amelyet Medgyessy Péter is aláírt, s amelyet uniós tisztségviselők után most Jacques Chirac francia köztársasági elnök is bírált – jelentette ki a Fidesz alelnöke. Szájer József szerint az Európán belül megosztottságot keltő levél a lehető legrosszabbkor született meg. A ratifikálás során ez nehezíti azoknak a helyzetét, akik az adott országokban a bővítés mellett érvelnek, ami veszélybe sodorhatja vagy késleltetheti a csatlakozást – mondta Szájer. Dávid Ibolya szerint rendezetlenek Európa ügyei, és minden felelős politikai erőnek intő jelek az elmúlt hetek eseményei. Az MDF elnöke úgy látja, hogy nem aláírásgyűjtésekre, kirohanásokra, nyilatkozatokra lenne szükség, hanem arra, hogy a nemzetközi jogi megállapodások és intézmények alapján felelősen döntsenek. Minden országnak joga van az önálló véleményhez, a csatlakozó ország oknak nem kötelességük hallgatni – jelentette ki SzentIványi István. Az európai integrációs bizottság SZDSZs elnöke leszögezte: az európai országok között nincsenek első- és másodosztályú államok. Érvelése szerint így a véleményalkotás és a csatlakozás s em hozható összefüggésbe. A kilúgozott közös EUálláspont nem visz sokkal előrébb Az Európai Unió hétfő éjjel kompromisszumos állásfoglalással zárta le a rendkívüli EUcsúcsot Brüsszelben. A tizenötök végső eszközként elismerték a katonai erő alkalmazá sának lehetőségét Irak ellen, ha Bagdad nem működne együtt "azonnal és teljes mértékben” az ENSZ fegyverzetellenőreivel. Az állásfoglalásban nem esik szó időkorlátokról, sem újabb biztonsági tanácsi határozatról. Végül megtalálták a közös nevezőt. Az Euró pai Unió a teljes megosztottság ellenére képes volt olyan szövegben megállapodni a hétfői, éjszakába nyúló EUcsúcson, amely összeszedegeti az egyes országok álláspontjából a többiek számára elfogadható kijelentéseket Irak ügyében. A három leglényegesebb: 1. Végső eszközként nem zárható ki a háború Irak lefegyverzésére. 2. A fegyverzetellenőrzés nem folytatódhat a végtelenségig. 3. Iraknak nem lehetnek illúziói: az azonnali és teljes leszerelés az utolsó esélye a békére. A határozathoz szükség volt a n émet álláspont felpuhulására, amely korábban a fegyveres beavatkozás minden formáját eleve kizárta. Hogy cserébe kérhetett is valamit, ezt annak köszönheti, hogy erőt meríthetett – Franciaországgal együtt – a hét végi óriási európai tüntetéshullámból. Az "atlantista” tábor vezetője, NagyBritannia is sok pontban engedett. Főként abban, hogy végül mi ne kerüljön be a közös állásfoglalásba. Így kimaradt több harcias szólam, mint például "Szaddám kifut az időből”, és nincs utalás egy esetleges új biztonsági t anácsi határozatra. Az elfogadott állásfoglalás leszögezi, hogy az iraki leszerelés elsősorban a Biztonsági Tanács feladata – ez burkolt utalás arra, hogy többségük nem örülne az egyoldalú amerikai akciónak. Abban azonban a tizenötök meg sem próbáltak közö s álláspontra jutni, hogy elképzelhetőe támadás ENSZ BTdöntés nélkül, ahogyan azt NagyBritannia akarja, és amelyet a francia – német tengely kizár. Az így kilúgozott szöveg elsősorban arra jó, hogy fenntartsa az EU látszategységét. Az unió azonban mélyen megosztott. Mind az Amerikához fűződő viszony, mind Irak kérdésében. Az "atlantisták” (NagyBritannia, Spanyolország, Oroszország, Dánia, Portugália és Hollandia), valamint a békepártiak (Franciaország, Németország, Belgium, Svédország, Finnország, Ausztr ia, Görögország, Írország és Luxemburg) csak a minimum minimumát érték el. Közös okmányuk vajmi keveset nyom a latban. Még annak lehetőségét sem rejti magában, hogy az EUt az ENSZ Biztonsági Tanácsában "képviselő” két állandó, vétójoggal rendelkező tagáll am, NagyBritannia és Franciaország egy új tervezetről azonosan szavazzon. vissza MHBrüsszel / Újvári Miklós, MTI