Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-10
frakciók tagjainak a nyilatkozatot követő, a Szent Mihálytemplomban tett esküje ezt az eszmei legitimitást elismerte és kötelező érvényességét elfogadta. Az akkor elfogadott, sorsunkat meghatározni hivatott stratégiai lépések az erdélyi magyarság közösségi önszervezését célozták meg azzal a szándékkal, hogy szerkezetében és b első működésében alkalmassá tegyék az autonómia gyakorlására. 1. Elsőrendű cél volt, hogy az RMDSZ nemzeti önkormányzatként működjön, ehhez szerkezetét az állammodell határozta meg Brassóban. Ahhoz, hogy az állammodell kulcsszerve, az Erdélyi Magyar Parl ament életet leheljen a rendszerbe és megteremtse az erdélyi magyar társadalom, valamint a politikai elit közötti visszacsatolást, általános, titkos és közvetlen belső választásokra lett volna szükség. 2. A belső választások névjegyzékének megteremtését, valamint nemzeti közösségünk önépítését célzó programok reális megtervezésének és megalapozásának lehetőségét lett volna hivatott szolgálni az erdélyi magyarság nemzeti kataszterének összeállítása a közösség számbavétele révén. 3. A demokratikus választ ások útján létrejött SZKT első feladata lett volna megvitatni és elfogadni a közösség önrendelkezési akaratának jogilag kodifikált konkrét formáját, az autonómiastatútumokat. "Mérsékeltek" és "radikálisok" 1993 januárjában még úgy tűnt, hogy a szövetsé g egységesen, a magyar érdeknek megfelelően, mindezeket a programpontokat valóra váltja. Annál is inkább, hogy ezzel nem lépte volna túl a román törvényesség kereteit, vagyis e program megvalósítása csak a magyar politikai akarat kérdését képezte. 1993ban az akkor elnökké választott Markó Béla ennek a nemzetépítő programnak valóra váltására kapott mandátumot. A szövetségi elnök eszmei legitimitását eme program megvalósításának foka határozza meg. Tíz év távlatában egyértelműen kinyilatkoztatható: a fenti p rogrampontokból a mai napig semmi sem valósult meg. De más következtetés is levonható. A nyilatkozatig a (zömmel megélhetési politikusokból álló) "mérsékeltek" (elterjedt szóhasználattal: "labancok") részéről többször is elhangzott az a vád, hogy a szint e idealisztikusan értékorientált "radikálisok" (autonomisták) az önrendelkezés elvén felépülő politikát végső soron pozíciószerzés céljából és nem elhivatottságból sürgetik. Másrészt az autonomisták meghatározó részében az a meggyőződés élt a "mérsékeltekr ől", hogy azok pusztán óvatosságból ellenzik az autonómia programba vételét, különben "jó magyarok" ők is. Jómagam is eme naivak közé tartoztam, ellentétben Katona Ádámmal és Patrubány Miklóssal, akik nem bíztak egy pillanatig sem a "labancok" jóhiszeműség ében. Így a III. kongresszus idején, 1993 januárjában az autonomista szárny egységes volt az elvi tét, az autonómia programba vétele ügyében, de megosztott a pozícióharc terén. A jóhiszeműek (köztük jómagam is) azt hitték, hogy elégséges egy kötelező érvén yű jó program, a kulcspozíciók az azokra ácsingózó megélhetési politikusoknak bátran átengedhetők. Így nemcsak a formális egység van szavatolva, hanem megnyílik a lehetősége annak is, hogy a "mérsékeltek" saját ügyüknek érezhessék az autonómiát, ami elejét venné a különben lehetséges későbbi belső bomlasztásnak, szabotázsnak. Markó Béla e logika győzelmének köszönhetően választatott meg. A realistáknak lett igazuk: kecskére bíztuk a káposztát. A kollaborálás lejtőjén Szövetségünk 1993 és 1995 között nem fordult ugyan szembe az autonómiapolitikával, de aggodalomra adott okot, hogy a román hatalom kedveltjei, az autonómiát csak színleg támogatók, egyre nagyobb teret nyertek benne. 1995ben viszont Markó Béla mint újraválasztott elnök - és az őt körülvevő s zűk hatalmi érdekszövődmény - elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a hivatalos dokumentumok előírásait sutba dobva, olyan irányt szabjon az erdélyi magyar közképviselet politizálásának, mely elvi és gyakorlati síkon egyaránt homlokegyenest ellentétes a ko lozsvári nyilatkozatba foglalt célkitűzésekkel. Elkezdődött a klientúra átprogramozása és a közhangulat előkészítése egy újfajta politika meghonosítására, melynek lényege, hogy az RMDSZ saját céljait a román hatalom vélt vagy valós elvárásaihoz igazítja, m iközben pótolhatatlan külpolitikai legitimációt biztosít neki az európai integráció folyamatában.
