Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-24
megállapítása, hogy etnikai alapú megkülönböztetést jelent, ha csak a magyar nyelvű oktatásban részesülő magyar diákok, illetve a magyarul oktató pedagógusok ka pnak támogatást. A levél azt „ajánlja”, hogy az ilyen támogatást általában a magyar nyelv és kultúra támogatására fordítsák. A Velencei Bizottság azonban pontosan megkülönbözteti a saját nemzethez tartozó külföldiek egyoldalú támogatását és az anyaállam ku ltúrája ismeretének általános elősegítését mindenki számára. A bizottság az előbbi lehetőséget igen szűkre veszi, mert az oktatásban és a kultúrában megköveteli a nemzeti jelleget meghatározó elem – a magyarokat illetően gyakorlatilag a magyar nyelv – jele nlétét. A hagyományőrző, zárt, főleg falusi közösségek felbomlásával a kisebbség túlélése szempontjából ma már döntő jelentősége van a kisebbség társadalmi szerkezetének, kiváltképp – nemcsak humán – értelmisége megmaradásának. A velencei állásfoglalás enn ek ellenére a román vagy szlovák nyelven mérnöknek vagy orvosnak tanuló magyar hallgató támogatását kizárja. Biztosan nem kifogásolja azonban a magyar nyelvű iskola magyar diákjának és tanárának, s csakis azoknak a kedvezményezését. Az egyéb, nem kulturál is kedvezmények tekintetében sem mondott ki a Velencei Bizottság abszolút tilalmat, amire hivatkozva a Verheugenlevél kizárja a legitim célok közül a hátrányos helyzetű települések népességmegtartó erejének fokozását, a falusi turizmus fejlesztését. Más k érdés, hogy a gazdasági támogatások különös ellenállásba ütközhetnek, mint ahogy ezt a munkavállalással kapcsolatban tapasztalhattuk is. A jószomszédi kapcsolatok és a szuverenitás elvét egyaránt érinti a kedvezményre jogosító okmányok ügye. A bizottság h atározottan kimondta, hogy az anyaállam nem ruházhat át hivatalos funkciókat határán túli civil szervezetekre vagy egyházakra; az igazolványokat a konzulátusoknak kell kiállítaniuk. A kedvezményezettek körét pontos és objektív ismérvekre kell alapozni: a n emzethez tartozás puszta deklarálása vagy a több törvényben is előforduló nemzeti „tudat” nem elég. Viszont a leszármazás igazolása vagy (legalább passzív) nyelvtudás elegendő lehet. A nemzetiségi szervezetek csupán „információt” adhatnak ezen ismérvek meg létéről, de semmilyen ügydöntő ajánlást nem tehetnek. A magyar törvény e tekintetben módosításra szorul. Végrehajtási rendelete, a magyar – román egyetértési nyilatkozat s a gyakorlat már a velencei követelményekhez igazodott. Az igazolványok kiadási eljárá sát és tartalmát azért elemezte hosszan a Velencei Bizottság, mert ebben látta azt a veszélyt, hogy a kedvezményre jogosultság „politikai köteléket” hozhat létre az anyaállammal. Ezért követelte meg, hogy az anyaország által kibocsátott igazolvány csak a k edvezményekre való jogosultság igazolására szolgáljon; azaz ne helyettesíthesse az útlevelet vagy a személyi igazolványt. A magyar törvény igazán nem megy el odáig, mint több anyaállam, amely diplomáciai védelmet nyújt más állampolgárságú „honfitársainak”. Az viszont általánosnak mondható, hogy az igazolványok fényképet, személyi adatokat tartalmaznak. Sőt, az anyaállam címerét is. A magyar törvény tervezett módosítása szerint a magyarigazolvány tartalmazni fogja a „tájékoztatást arról, hogy az igazolvány n em minősül személyazonosító igazolványnak, úti okmánynak, és határátlépésre nem jogosít”. Érthetetlen tehát, hogy a Verheugenlevél e módosítás ismeretében miért veti fel – az igazolvány külseje miatt – a politikai kötelék kockázatát. Végül a Velencei Biz ottság részletesen foglalkozik a szerződések betartásának nemzetközi jogi elvével. Kijelenti, hogy a külföldi kisebbségnek nyújtott egyoldalú kedvezmények csakis a lakóhely országának kifejezett vagy kétségtelen hozzájárulásával terjedhetnek ki olyan ügyek re, amelyeket kétoldalú egyezmények bizonyíthatóan szabályoztak. Egyoldalú lépésekre csakis a vita rendezésére igénybe vehető eszközök kimerítése után kerülhet sor. Korábbi (nyugat)európai tapasztalatok (például az olasz – osztrák viszony tapasztalatai) ma gyarázhatják azt a törekvést, hogy ne nyújtsanak egyoldalú kedvezményeket mintegy szankcióként a kisebbségvédő szerződések végre nem hajtása miatt. Az új kedvezménytörvényekben azonban másról van szó. A nemzetközi jog alapján az állampolgárság szerinti áll amnak joga van integrációs politikát folytatnia, s nem kötelessége fellépni a más nemzetiségűek természetes asszimilációja ellen. Ez ellen a kétoldalú egyezmények sem védenek. A Velencei Bizottság állásfoglalása éppen azért jelentős, mert elismeri, hogy a (mintaszerű kisebbségpolitika esetén is fenyegető) természetes asszimiláció fékezése az anyaállam legitim érdeke, és evégett egyoldalú lépéseket is tehet. Ennek megfelelően a Velencei Bizottság szerint az intézkedések jogosságának egyedüli mércéje az, hogy
