Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-24
national jelző másik értelmét sem. Igaz, hogy az Európa Tanács tagálla mai nem tudtak megállapodni a definícióban, de „pragmatikus megközelítésként” azt a magyarázatot fűzték a fogalomhoz, hogy a nemzeti kisebbséget a közös vallás, nyelv, hagyományok, kulturális örökség és – kiegészítően – az etnikum határozza meg. A kedvezmé nytörvények szóhasználata sokféle, s a fordítások további bonyodalmakat okoznak. Az olasz, a szlovén vagy a görög jog például használja az „őshonos” nemzetiség fogalmát. Másutt külföldön élő, vagy határon túli bolgárokról, szlovákokról, román, portugál köz össégekről szólnak. Az orosz törvény (nota bene: idegen állampolgárságú) „honfitársakra” vonatkozik, az osztrák törvény a „déltiroliakat” deklarálja egyenjogúnak Ausztria állampolgáraival. (Valljuk meg, furcsa is lenne osztrák nemzetről beszélni). A Vele ncei Bizottság úgy tért ki e probléma elől, hogy „kinStates”ről (anyaállamokról) és „kinminorities”ről (rokonkisebbségekről) beszél (az utóbbiak a „homeState”, a „lakóhely szerinti állam”, a „szülőállam” állampolgárai). Románia tiltakozása ellenére e z maradt a szóhasználat. Alig másfél év eltelte után máris széles körben és nagy megkönynyebbüléssel használják ezeket a terminusokat nemzetközi konferenciákon és cikkekben. E fogalmak annak elismerését tartalmazzák, hogy létezik az államhatárokon túlnyúló nyelvi, kulturális, hagyománybeli, esetleg vallási, etnikai közösség is, és az anyaállam jogosan gondoskodik más államokban élő, más állampolgárságú nemzetrészeiről, egyéni és közösségi szinten is. Ezt a közösséget magyarul nemzetnek hívják. A görög jog „ homoghenís” megjelölésén sem akadt fenn Európa, pedig a genos éppúgy leszármazási közösség, mint a nemzet(ség). Fordításokban nyugodtan élhetünk a Velencei Bizottság szakkifejezéseivel. Arra azonban senki nem kényszeríthet minket, hogy az általa megszokott nemzetállami koncepció fogalmait használjuk. Most már kétségtelen ugyanis, hogy van egy másik, szintén eurokonform fogalomrendszer is. Akinek vörös posztó a „nemzet” szó, annak a kinship elismerése nem kevésbé az: vér(!!)rokonság, törzsiség! A fogalomhasz nálatra vonatkozó elfogult és alaptalan kifogásokat tehát vissza kell utasítani. Átkozott legyen, aki rosszra gondol. A Verheugenlevél hivatkozásával ellentétben a Velencei Bizottság a nemzet és a kisebbségek megjelölése kapcsán egyáltalán fel sem vetette , hogy az „sajátos politikai kötelék” létrehozását célozná az anyaállam és a kisebbségi személyek között. Ennek elkerülésével kizárólag a kedvezményre jogosító igazolványokkal összefüggésben foglalkozott a bizottság. A Velencei Bizottság legelőször is az államok területi szuverenitásának kérdését tárgyalta. Megállapította, hogy külföldi állampolgárokra vonatkozó jogszabályokat kibocsáthat az állam, ha azok a saját területén hatályosulnak. (A Bizottság példája szerint saját egyetemeire az állam egyoldalúan annyi ösztöndíjat adhat a határon túliaknak, amennyit akar.) Ha azonban az anyaállam a támogatást külföldön, kisebbsége lakóhelyén nyújtja, akkor az ilyen jogszabályok végrehajtásához meg kell szereznie az adott állam egyetértését, hacsak annak beleegyezés e nem vélelmezhető nemzetközi szokások alapján. A Velencei Bizottság részletes jelentéséből egyértelműen kiderül, hogy a kisebbség (külföldi) lakóhelyén az anyanyelven folyó oktatás, valamint a tanulók és intézmények anyaállamtól származó támogatása tekint etében „legalábbis jó viszonyban lévő államok között” vélelmezni lehet az állampolgárság szerinti állam beleegyezését. Az egyoldalú kedvezmény „nyilvánvalóan kulturális célú gyakorlatát számos állam kifejlesztette”, ez „széles körben elismert”. A bizottság szerint például csak akkor van szükség az állam kifejezett hozzájárulására a területén folyósított külföldi támogatáshoz, ha a kisebbségi diák olyan tanulmányokat folytat, amelyek nem állnak kapcsolatban az anyaállammal (illetve annak kultúrájával). Mege rősíti a fentieket az a két szabály, amelyet a Velencei Bizottság az alapjogok, különösen a diszkrimináció tilalmának tiszteletben tartása érdekében fogalmazott meg. Ezek szerint a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek a nevelés és kultúra területén ad ható támogatás, amennyiben az a kulturális kapcsolatok erősítésének legitim célját követi, és e céllal arányos. A nevelés és kultúra területén kívül csak rendkívüli esetekben adható támogatás, ha annak legitim célját és arányosságát bizonyítják. A diszkrim ináció (és azon belül a nemzetközi emberi jogi egyezmények által külön is említett etnikai megkülönböztetés) tilalma olyan főszabálya, amely számos kivételt enged. A bizottság az idézett kulturális céllal összhangban és arányosan megengedhetőnek tartja a p ozitív diszkriminációt. Az Európai Unió sokat emlegetett egyenlőségi követelményeit hasonló differenciáltsággal kell majd kezelni; figyelemmel arra, hogy kedvezménytörvények uniós tagállamok (Ausztria és Olaszország, Németország és Dánia) között is érvényb en vannak. A bizottság álláspontjával tehát egyáltalán nincs összhangban a Verheugenlevél azon
