Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-24
véleményüket képviselik. A bizottság állásfoglalása nem kötelező, de a Velencei Bizottság tizenkét éves fennállása során kibocsátott vélemények egyre nagyobb tekintélyre tesznek szert, és gyakran szolgálnak hivatkozási alapul, amikor arról van szó, hogy a demokratikus intézmények és a jogvédelem kérdéseiben mi az „európai standard”. Így van ez a szomszédos államokba n élő magyarokról szóló törvény esetében is. Számtalan nyilatkozat hangzik el arról, hogy miként viszonyul a „kedvezménytörvény” az európai követelményekhez, de a bizottság megállapításainak pontos és összefüggéseiben helytálló idézésével nem lehet találko zni. Terjedelmes jelentésről van szó, amelynek összefoglaló része nem értelmezhető a dokumentum egésze nélkül. Így fordulhatott elő, hogy még az a jogi értékelés sem hivatkozik helyesen a Velencei Bizottság állásfoglalására, amelyet az Európai Unió bővítés i biztosa, Günter Verheugen csatolt a magyar miniszterelnöknek írt és a kedvezménytörvény módosított javaslatát bíráló leveléhez. Mint a Velencei Bizottság tagja részt vettem a Nemzeti kisebbségeknek az anyaország általi előnyös bánásmódban részesítéséről című jelentéstervezetének véleményezésében és a plenáris vitát megelőző, a szöveget érdemben véglegesítő albizottság vitáiban. Tudom, milyen meggondolások rejlenek egyegy megfogalmazás, vagy akár csak árnyalatnyi szövegváltoztatás mögött. Szükségesnek ta rtom, hogy a közvélemény autentikus forrásból tájékozódhasson arról, mit is mondott valójában a Velencei Bizottság. A Velencei Bizottságtól a román kormány a magyar kedvezménytörvény véleményezését, a magyar kormány viszont az európai gyakorlat áttekintés ét kérte. A bizottság az utóbbi kérést vette napirendjére, mert nem kívánt döntőbíró lenni egy magyar – román vitában. A jelentés Ausztria, Szlovákia, Románia, az Orosz Föderáció, Bulgária, Olaszország, Magyarország, Szlovénia és Görögország külföldön élő „n emzeti közösségei” számára nyújtott kedvezményeit vizsgálja, s következetesen tartózkodik az egyes államok által alkalmazott megoldások értékelésétől. A bizottság megállapítja, hogy kialakulóban van a kisebbségvédelem új és eredeti formája. A magyar kedve zménytörvény nem példátlan, egyszeri, kirívó jelenség (mint Románia állította), hanem a kisebbségvédelem új, megengedett és pozitív irányzatának része. A bizottság tehát a kedvezménytörvények megjelenését pozitív fejleményként értékeli, de az eltelt időt n em tartja elegendőnek ahhoz, hogy nemzetközi szokásjog kialakulásáról beszélhessünk. (A törvények az osztrák kivételével mind a kilencvenes évek második felében keletkeztek.) Szokásjog híján a bizottság azzal a feltétellel tartja megvalósíthatónak és legit imnek az anyaországok egyoldalú kedvezménytörvényeit, hogy azok megfelelnek négy elvnek. Ezek a következők: az államok területi szuverenitása, a szerződések tiszteletben tartásának elve, az államok közötti barátságos viszony és végül az emberi jogok és ala pvető szabadságok tiszteletben tartása, különös tekintettel a diszkrimináció tilalmára. Mindemellett a bizottság leszögezi, hogy a kisebbségvédelem fő eszköze továbbra is a többoldalú és kétoldalú szerződések rendszere marad. A Velencei Bizottság hét köve telményt határozott meg, melyek teljesítése esetén egy kedvezménytörvény megfelel a fenti nemzetközi jogi elveknek. Ezek az „ajánlások” azonban nem értelmezhetők önmagukban, sőt különkülön nézve akár egymás ellen is kijátszhatók. A teljes jelentés ismeret ében azonban világos, hogy melyik feltétel melyik nemzetközi jogi elvet alkalmazza a kedvezménytörvényekre. Az alapkérdések sorában tisztáznunk kell a „nemzet” fogalmát; hiszen a viták mögött az állam és a nemzet viszonyára vonatkozó elérő koncepciók álln ak. Az „államnemzet” szilárd és formális fogalma szerint a nemzet egy adott állam állampolgáraiból áll. Ezzel áll szemben a közös nyelv, kultúra, esetleg etnikum tartalmi jegyeivel körülírt nemzetfogalom. Sok állam doktrínájában, sőt sok nyelvben is az áll amnemzet számára foglalt a „nemzet” szó. Románia keményen harcolt annak elfogadtatásáért, hogy minden román állampolgár a román nemzet tagja – a magyar nemzetbe viszont csak a magyar állampolgárok tartoznak. Hasonló nézet tükröződik Verheugen levelében, am ely kifogásolja az olyasféle kifejezéseket, mint „az egységes magyar nemzet”, a „Magyarországról és a magyarságról szóló információk”, a „magyar nemzeti hagyományok”, a „szomszédos államokban élő magyar nemzeti közösségek”. Valóban vannak terminológiai (ső t fordítási) nehézségek. Számos európai dokumentumban a nationality állampolgárságot jelent. De a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményben (1995) nem lehetett megkerülni a
