Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-05
csinálni. Pontosan tudtam, hogy ha el hagyom Magyarországot, ahol az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, amit én, sosem fogok többé írni. Saját zsidósága kapcsán Kertész azt mondja, hogy nem cionista, nem lakik Izraelben, nem beszél héberül, nem ismeri a zsidó kultúrát és nem vallásos. „Ausc hwitzban lettem zsidó. Baleset volt, de szerencsés. Megismertem a század igazi arcát. Az életem gazdagabb lett ezzel. Ha nem lenne szentségtörés, azt mondanám, szerencsés voltam, hogy megismertem Auschwitzot.” Kertész Magyarországhoz fűződő viszonya sem egyszerűbb. Az író a látens antiszemitizmus miatt erősen bírálta hazáját. A Nobeldíjról szóló döntést követő hivatalos ünneplés, és az olvasói szeretet ellenére úgy véli, hogy a magyar társadalom még mindig nem nézett szembe a szekrényben lévő csontvázzal, a magyar zsidók módszeres meggyilkolásával. Véleménye miatt jobboldali szélsőségesek azt mondták, remélik, hogy legközelebb egy igazi magyar is elnyeri a Nobeldíjat. Mások arról tájékoztatták a Svéd Tudományos Akadémiát, hogy a magyar kultúra lerombolására irányuló zsidó összeesküvés áldozatává vált. – A díjat a többség ezzel együtt Magyarország győzelmének tekintette. Az emberek a hidegben hosszú sorokat álltak végig, hogy dedikáljam a könyveiket – tette hozzá . Az írás azzal az idézettel zárul, amelyben Kertész korábban azt írta: odahaza mindig idegennek érezte magát, külföldön pedig mindig otthon. Az interjú alatt magyarul beszélő író végül angolul tette hozzá: – Kívülálló vagyok, mindig kívülálló. vissza FT: Higgadtabb politikai stílus, súlyosabb gazdasági problémák Népszabadság • 2002. december 5. • Szerző: R. Hahn Veronika A Financial Times (FT) tegnap megjelent Magyarország mellékletében a tavaszi választások óta észlelhető folyamatokat tekinti át. A befolyásos brit napilap szerint, miközben Magyarország egyike a legfelkészültebb EUtagjelölteknek, az emberek közül sokan aggodalommal néznek a jövő elé. Politikai téren az MSZP vezette koalíció abban bízik, hogy Medgyessy Péter „nyugodt, csendes autoritása” helyreállíthatja a választások idején polarizálódott társadalom nyugalmát, bár a „demagóg” Orbán Viktor „szüntelen populista kampányával” mindent megtesz a feszültség ébren tartásáért. Eközben a gazdaság megtorpant, az 1995ös megszorításokat követő folyamatos növekedés a globális recesszió és Magyarország nemzetközi versenyképességének csökkenése miatt visszaesett. Míg 2000 első felében a növekedési ráta 6,6 százalék volt, 2002 megfelelő időszakában mindössze 3,3 százalék. Az export növekedését a reálbérek megugrása és a forint gyors megerősödése együttesen gátolja. A kormány küszködik a magas, akár a GDP 8,7 százalékát is elérő költségvetési deficittel, és lelassult a kilencvenes évek nagy hajtóereje, a külföldi működőtőke beáramlása is. Medgyessy Péter azonban meg van győződve arról, hogy a lakosság az EUtagság hosszú távú előnyeit fontosabbnak tartja a rövid lejáratú problémáknál, és az április 12i népszavazás kimenetele pozitív lesz. A minisztereknek minden támogatásra szükségük lesz a következő hónapokban, mert a csatlakozási tárgyalások utolsó napjai keservesek, az elkerülhetetlen kompromisszumok pedig népszerűtlenek lesznek. vissza Jürgens kérdezett, hallgatott - Tegnap Pozsonyban, ma P esten az ET raportőre Népszabadság • 2002. december 5. • Szerző: Szilvássy József