Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-04
megválasztotta az ORTT tagjának. 2000. március 1jétől, Révész T. Mihály mandátumának lejártát követően, az Országos Rádió és Televízió Testület Elnökéne k pozícióját tölti be. Az akkori ellenzék összeférhetetlenség miatt támadta, mivel férje a Minimax tévécsatorna programigazgatója volt, sőt egy ideig az MTVvel is szerződésben állt. KörmendyÉkes Judit férjét, Lissák Marcell ügyvédet egy büntetőperben a zzal vádolták, hogy 10,2 millió forintot vett fel saját cége számlájáról. A bíróság első fokon 1996ban, majd másodfokon 1998ban a pénz kamatokkal növelt összegének visszafizetésére kötelezte a jogász végzettségű férfit. A II. és III. kerületi ügyészség e gy másik ügyben Lissák ellen sikkasztás, testvére és KörmendyÉkes Judit testvére ellen orgazdaság miatt emelt vádat. A Czeizel Endre genetikus nevéhez kötött béranyaügyben magát KörmendyÉkest vádolta az ügyészség, a családi állás megváltoztatásában bűnse gédként, valamint közokirathamisítással. Utóbbi vádat elévülés miatt ejtették, de bűnsegédként 2002 nyarán első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Legutóbb a Népszabadság írt arról, hogy KörmendyÉkes Judittól és testvérétől az Állami Vagyon kezelő tulajdonában lévő Váltó4 Libra Rt. indokolatlanul magas áron (50 millió forint) vásárolt volna meg egy pincézett ingatlant, még az előző kormány idejében. KörmendyÉkes a vádak nagy részét politikai támadásnak tartja, a Czeizelügyben játszott szer epét ma is vállalja. vissza Újabb kudarc fenyegeti Szerbiát? Magyar Hírlap 2002. december 4. Vojislav Kostunica szerint leginkább ő küzd azért, hogy elegen elmenjenek szavazni vasárnap, miközben a kormány burkolt kampány t folytat a bojkott mellett. Az esetleges kudarcért Zoran Djindjicnek kellene vállalnia a felelősséget. Az államfő Djindjic trükkjének nevezte, hogy a módosított választási törvényben is megmaradt az úgynevezett ötvenszázalékos cenzus, ami által a kormányf ő, úgymond meg akarja hiúsítani az elnöki intézmény működését. A koalíciós frakcióvezető, Cedomir Jovanovic azt mondta, hogy Kostunica minden eszközzel a kormány megbuktatására törekszik – "ezt még a választások sikerénél is jobban szeretné” – , ám ezzel al igha fogja mozgósítani a választói tábor nagyobb részét. A Strategic marketingügynökség alig 47 százalékos részvételt jósolt tegnap. A három jelölt közül változatlanul Kostunica vezet 60 százalékkal, Vojislav Seselj radikális vezér 33 százalékra számíthat. vissza Már megjött a válasz - Státustörvény: Budapest többször hivatkozik a Velencei Bizottság jelentésére Új Szó 2002. december 3. A dokumentum többször hivatkozik a Velencei Bizottság állásfoglalására, a válaszok legtöbb jét erre alapozza. A válasz első része a magyar kedvezménytörvény területen kívüliségét kifogásoló szlovák felvetésekre reagál. Összeállítói aláhúzzák, a módosított jogszabály kizárólag kulturális és családi kötelék megszilárdítását célozza a határon túli magyarok és az anyaország között. „A törvény semmilyen tisztán gazdasági jellegű kedvezményt nem biztosít” – áll a magyar válaszban. A Velencei Bizottság jelentésére hivatkozva a magyar külügy rámutat: a módosított törvény csak kulturális és oktatási tám ogatásokról rendelkezik; a magyar kultúra külföldön történő elősegítését célzó lépésekhez pedig az uniós jogászok testülete szerint sem szükséges a másik ország beleegyezése. Az egyik szlovák kifogás szerint helytelen lenne, ha a magyar fél külföldön hozna létre a magyarigazolványok kiadásába bevonható közhasznú szervezeteket. A magyar válasz szerint e szervezetek nem szükségszerűen a törvény rendelkezéseit végrehajtandó jöttek létre, a