Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-04
Két nappal hivatalba lépésem után történt. Az új kormányok általában száz nap türelmi időt kapnak — mondta Juhász Ferenc a washingtoni lap szerint. Az új kormány azonban nem kapott türelmi időt, Magy arország roskadozó katonai struktúrájával több szempontból is gyenge láncszem a NATOszövetségben — írja a lap. Egy szövetséges nyugati ország diplomatáját idézi név nélkül: Magyarország nem katonanemzet. 1456 óta nem nyertek egyetlen csatát sem, és nagyon kicsi a katonai kiadások támogatottsága. Az idézett diplomata dicsérte az új kormányt, amiért a katonai kiadások növelését ígérte, de megjegyezte, hogy mindez egyelőre ígéret. 1999ben, csatlakozásakor számos NATOtag jó szövetségest látott Magyarországb an, amely a Jugoszlávia elleni légihadjárat kezdetén azonnal megnyitotta légterét a szövetség harci gépei előtt. Azóta azonban megbízhatatlan partnerként kezelik. A Post szerint Juhász Ferenc az előző kormányt hibáztatja, amiért elhanyagolta a hadsereg sze rkezeti átalakítását: négy éven át nem volt jelentős új eszközbeszerzés, aminek következtében óriási a technológiai elmaradás. A létszámcsökkentés miatt számos egység alkalmatlan a bevetésre. A hadseregnek nincs védelmi felszerelése a vegyi és biológiai tá madások ellen. A kommunikációs rendszer elavult és a magyar katonáknak nyelvi nehézségeik vannak. Nem mintha Magyarország nem költött volna a védelemre az utóbbi években — az évi 1,08 milliárd dollár nagy részét azonban rosszul használták fel. Így például az előző kormány vizsgálta a tengeri szállítási képességek megteremtésének lehetőségét, noha Magyarország szárazföldi ország. Juhász Ferenc elmondta, hogy sokkoló volt számára látni, hogy csak két ország nem vett részt a terrorizmus elleni afganisztáni há borúban, az egyik Izland volt, amelynek nincs hadserege, a másik Magyarország. Az új kormány 16 százalékkal növeli a védelmi kiadásokat, összegét mintegy 1,2 milliárd dollárra emelve. A pénz jelentős részét technikai korszerűsítésre és szerkezetátalakítás ra fordítják. Magyarország már tendereket írt ki új járművek és felszerelések beszerzésére. Amerikai és brit segítséggel felmérik, hogy hosszú távon Magyarország milyen képességekkel járulhat hozzá a NATO működéséhez. Ez a vizsgálat azonban csak hónapokkal a novemberi NATOcsúcs után fejeződik be. A lap ugyanazon oldalán Csehországról közöl riportot A csehek az új NATO modelljévé válnak címmel. A cikk alcíme szerint a csehek vegyvédelmi szakértelme ellensúlyozza hadseregük fogyatékosságait. A szerző értéke lése szerint a hadsereg korszerűsítésében Lengyelország jutott a legmeszszebbre, Magyarország teljesítette a legkevesebbet, míg Csehország valahol a kettő között helyezhető el. Két nappal hivatalba lépése után Juhász Ferenc magyar védelmi minisztert sokko lta bemutatkozó látogatása Brüsszelben, George Robertson NATOfőtitkárnál — olvasható a The Washington Post vasárnapi számában. MTIinformáció Újabb vitapont az uniós csatlakozással kapcsolatban A Fidesz javaslata szerint az EU- csatlakozásról szóló szerződést a köztársasági elnöknek kellene aláírnia, míg a szocialisták a kormányfő szignóját szeretnék látni a dokumentumon. A múlt hét közepén kipattant vita a ma i nagy bizottsági ülésen folytatódik. A csatlakozás pártokon felülemelkedő össznemzeti ügy, ezért a szerződést a köztársasági elnöknek kellene aláírnia az ellenzék álláspontja szerint. Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője leszögezte, a párt javaslata szimbolikusan azt is jelzi, hogy az ország EUintegrációján eddig öt különböző kormány munkálkodott, így a csatlakozás nem köthető külön egyik párthoz sem, hanem az a politikai eg észhez kapcsolódik. A képviselő a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában kitért arra is, hogy indítványuk nem csak a jelenlegi köztársasági elnökre vonatkozna. Javaslatuk alapján a köztársasági elnök látná el kézjegyével azokat a dokumentumokat, a melyek az uniós alapszerződés módosulásaival függenének össze. Szájer hangsúlyozta: a csatlakozási szerződést az Európai Unióval a Magyar Köztársaság Országgyűlése köti, és nincs alkotmányos jogszabályi akadálya annak, hogy a köztársasági elnök írjon alá e gy szerződést –