Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-04
szögezte le. Az MSZP viszont nem érti a Fideszt – mondván – a Magyar Köztársaság törvényei és alkotmánya szerint nemzetközi szerződéseket a kormányfő köt, és a parlament ezeket jóváhagyja – nyilatkozott az MTInek a párt szóvivője. Nyakó I stván reméli, ha nem teljesül a Fidesz óhaja, azért még támogatják hazánk csatlakozását. Magyarországon a nemzetközi szerződések jóváhagyásáról nincs külön törvény, ezért ebben a kérdésben szabad keze van az Országgyűlésnek – állapította meg Szájer, aki k itért arra, hogy a Fidesznek sem javaslata, sem kifogása nincs azzal kapcsolatban, hogy a szerződés áprilisi parafálásakor a dokumentumot a kormány valamely tagja vagy a miniszterelnök írja alá. Az ellenzék felvetése csak a szerződés jogi és diplomáciai ér telemben vett aláírására vonatkozik, ami már a ratifikáció után történik. Ezenkívül még sok mindenben nem egyeznek a kormánypárti és az ellenzéki vélemények, s a legutóbbi négypárti egyeztetésen sem sikerült megállapodniuk az alkotmánymódosításról. A néps zavazással kapcsolatban pedig egyre nagyobb az eltérés a két oldal véleménye között. Sőt Kovács László lapunknak adott szombati interjújában hangsúlyozta, hogy a legutóbbi EUnagybizottságon az ellenzék már nem ragaszkodott Orbán Viktor volt miniszterelnök konkrét feltételeihez, amit akkor megegyezési szándéknak minősítettek. Ezzel szemben Áder János minden alkalommal hangsúlyozta, hogy a feltételekből nem engednek, s azok a szeptember 19ei négypárti és kormány képviselőivel kötött megállapodásba dokument álhatóan szerepelnek. Egyetlen sajtótájékoztatóján sem mulasztotta el megemlíteni, hogy a kormány kötelezettséget vállalt többek között abban: az ország pénzügyi helyzete nem romolhat a csatlakozást követően, az életszínvonal javulni fog, a belépésig emeli k a béreket, a vállalkozókat és a gazdákat versenyhelyzetbe segíti a kormány. A vita várhatóan a mára összehívott nagybizottsági ülésen folytatódik. MHösszeállítás Készítette: Boér Kri sztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és I rodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság