Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-04
Magyarország már tendereket írt ki új járművek és felszerelések beszerzésére. Juhász Ferenc azt tervezi, hogy amerikai és brit segítséggel felmérik: hosszú távon Magyarország pon tosan milyen képességekkel járulhat hozzá a NATO működéséhez. Ez a vizsgálat azonban csak hónapokkal a NATO novemberi csúcstalálkozója után fejeződik be. A lap ugyanazon oldalának felső részében Csehországról közöl riportot ugyanannak a szerzőnek a tollábó l "A csehek az új NATO modelljévé válnak" címmel. A cikk alcíme szerint a csehek vegyvédelmi szakértelme ellensúlyozza hadseregük fogyatékosságait. A szerző értékelése szerint a hadsereg korszerűsítésében és átalakításában Lengyelország jutott a legmesszeb bre, Magyarország teljesítette a legkevesebbet, míg Csehország valahol a kettő között helyezhető el – jelenti az MTI. Változatok a kisebbségek választására − Az Országos Választási Bizottság már készíti javaslatát a voksolási rendszer reformjára A vá lasztási törvény reformjánál és az európai uniós csatlakozásnál is meg kell találni a hazai romák érdekeit, mondta Medgyessy Péter a múlt héten alakult Romaügyi Tanács ülésén. A kormányfő arról is beszélt, hogy személyes elkötelezettséget érez a roma ügyek megoldása iránt, mert — mint mondta — ez a nemzeti sorskérdések egyike. A véleményező konzultatív tanács — amelynek roma és nem roma tagjai is vannak — elnökségét a miniszterelnök vállalta el. Zsigó Jenő, a testület tagja a választási törvény módosítását első helyen említette az évek óta meg nem oldott kérdések között, amelyekkel a Romaügyi Tanácsnak foglalkoznia kell, ha komolyan gondolja munkáját. A Roma Parlament elnöke utalt a közelmúltbeli kisebbségi választásra, amelyen sok, nem az adott kisebbséghe z tartozó személyt választottak meg képviselővé, de felvetette a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdését is. Javaslata szerint a parlamenti választásokon is meg kell találni a kisebbségiek megválasztásának a módját, például úgy, hogy a roma jelöltek számára az egész ország egyetlen választókerületnek számítana. Zsigó ugyancsak fontosnak nevezte, hogy a kisebbségi önkormányzatok költségvetésileg ne legyenek alárendelve a települési önkormányzatoknak. Tisztázandónak vélte a tanács és kormányszervek, va lamint az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) viszonyát, ez utóbbi ugyanis a törvény szerint a romák egyetlen legitim szervezete. Farkas Flórián OCÖelnök az ülésen viszont a tanács és a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság viszonyát firtatta. A romák mellett má s kisebbségek sem elégedettek az október 20i önkormányzati választásokkal; legutóbb több horvát nemzetiségiként megválasztott képviselőt szólított fel lemondásra a horvát országos önkormányzat. A jelenlegi törvény szerint ugyanis anélkül lehet valaki kise bbségi jelölt, hogy az adott kisebbséghez tartozna, és az összes szavazó leadhatja voksait rá. Ahhoz, hogy valaki kisebbségi jelölt legyen, ráadásul elegendő öt ajánlószelvény összegyűjtése. Az októberi választásokon a kisebbségekre leadott szavazatok mint egy fele érvénytelen volt. Ez is mutatja, hogy megérett a helyzet egy módosításra. Erre tett javaslatot az a munkacsoport, amelyet Ficzere Lajos, az OVB elnöke vezet. Az egyik javaslatuk a kétkamarás parlament lenne. A felsőházban kapnának helyet a nemzet iségek, valamint az önkormányzatok, a szakmai szerveződések és a tudományos szféra képviselői. A munkacsoport szerint emellett csökkenteni kellene az országgyűlési képviselők számát a jelenlegi 386ról 200250re. A tervek szerint megszűnne a kampánycsend, és a parlamenti pártoknak nem kellene ajánlásokat gyűjteniük. A szakértői csoport javaslatait a tervek szerint már decemberben a parlament elé vinnék, miután az OVB megtárgyalta azokat. Simon Zoltán NÉPSZAVA Magyarország a gyenge láncszem − Bírálja az előző kormány NATOteljesítményét a The Washington Post is Keith B. Richburg budapesti tudósításban idézi a minisztertől a NATOfőtitkár szavait, aki ujjaival az asztalon dobolva mondta: teljesítsék a fegyveres erőik korszerűsítésére és jobb felszerelé sére tett ígéreteiket. További késlekedésre nincs idő.