Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-15
világsajtó baloldallal rokonszenvező része most már elégedetten "leszáll" rólunk, az most döbbent rá tévedésére, amikor a világ egyik legtekintélyesebb, a pártpolitikán felülálló külpolitikai folyóirata, a Foreign Affairs egy cikke Magyarországot megvádolta, hogy elhanyagolt hadseregével nem teljesíti vállalt NATOszövetségesi kötelezettségeit, az előző kormány pedig szomszédaival szemben veszélyes nacionalista irányvonalat, "lappangó irredentizmust" képviselt, antiszemitizmussal tetézve. Pár nappal az írás megjelenése után a befolyásos The W ashington Post legolvasottabb, vasárnapi száma adatokkal alátámasztva számolt be a magyar hadsereg siralmas állapotáról, miközben egy másik írás a cseh hadsereg örvendetes fejlődését mutatta be. Talán érthető, ha a bírálatra értetlenség, a megalapozatlan vádakra pedig a harag az első reakció. Az elmúlt században annyi rosszat vágtak már e nemzet fejéhez, s annyi büntetés érte a magyarságot vélt és valódi rossz lépései miatt, hogy akiben van némi öntudat és büszkeség, az rögtön tiltakozik. Érdemes azonban f elidézni Illyés Gyulát, aki 1943ban arra figyelmeztetett, hogy még az igaztalannak érzett kritika esetén is a legfontosabb "szembenézni a kedvezőtlen véleménnyel, vagyis nyugodt férfiassággal megvizsgálni, nem az igazat mondjáke. Csak azután - az esetleg es hibák elismerése és leküzdése után - foghatunk abba, amit ma a legtöbben az első tennivalónak mondanának: az ellenséges propagandát ellenpropagandával legyőzni. [...] Nem hanggal kell felkerülnünk, hanem valódi - s immár megszaporodott - értékeink felmu tatásával." Nekem is meggyőződésem, hogy a mégoly bántó külföldi bírálatokra sem szabad "élből", indulattal válaszolni, hanem kutatni kell eredetüket, céljaikat, valóságtartalmukat, az egyértelmű elfogultságot pedig kihívásnak, inspirációnak kell tekinteni . Viszont ha nem is mindig, de általában fel kell venni az elénk vetett kesztyűt. A magyar sajtó - pártszimpátiától függő hangnemben - már meglehetősen sokat foglalkozott a rangos Center for Strategic and International Studies (CSIS) politikai elemzőjének írásával. Rövidlátó publicisták és politikusok triumfáltak, hogy jól elverték a port Orbánékon, volt, aki nem átallotta az előző kormányfőt "magyar Meciar"nak nevezni. Ezek az öreg rókák nem vették volna észre, hogy nem lehet egészen véletlen e kampány e gybeesése az új magyar miniszterelnök amerikai bemutatkozó látogatásával, vagy hogy egy kormány elmarasztalása mindig (!) egy egész országra száll vissza? A másik oldalon már elhangzott minden lényeges ellenérv: Celeste Wallander orosz- és biztonságpoliti kai szakértő, de térségünkhöz nem ért, nálunk nem járt, vádjaira bizonyítékokat nem hozott föl. A szerző kettős mércét alkalmaz, hiszen a katonai kiadásaik alacsony aránya vagy belső emberjogi gyakorlatuk miatt sokkal több joggal bírálható régi tagállamokr ól említést sem tesz, s miközben aggódik a román államapparátusban maradt szekusok miatt, meg sem említi a magyar kormányfő titkosszolgálati múltját. Simicskó István volt államtitkár adatokkal is alátámasztotta, mennyire igaztalan az antiszemitizmus vádja, a Magyar Nemzetben többen is rámutattak, hogy az előző ciklusban az MSZP több esetben is ellenezte, sőt akadályozta a NATOszövetségből fakadó kormányzati lépéseket. Keresztes Lajos részletes adatokkal bizonyította be, mi a Hornkormány felelőssége a kato nai teljesítménnyel kapcsolatos elmarasztaló ítéletért - kár, hogy ez az írás csak a lap internetes változatában volt olvasható. A mi érzékeny fülünk csak a ránk vonatkozó és valóban felháborítóan igaztalan megállapításokra figyelt föl, holott a tanulmány elsődleges célja nem Magyarország elmarasztalása volt, hanem felhívni a figyelmet a NATObővítés új fordulóján, a "Big Bang" idején a szövetség felhígulásának a veszélyeire. (Erről csak Gorka Sebestyén írt.) Sokak régi vesszőparipája, hogy mivel a NATOt létrehozó washingtoni szerződés nem rendelkezik a kizárásról, így a szövetség céljairól, értékrendjéről megfeledkező, netán azzal ellentétesen viselkedő tagállamokat nem lehet felelősségre vonni. Márpedig ezen aktuális változtatni, kivált, mivel a most nov emberben meghívandó új államok egy részénél nem igazán stabil a demokratikus értékrend. Ezt a gondolatot fejtette ki a nyáron a National Interest című folyóiratban Charles Gati, akinek más, magyar vonatkozású gondolataira is ráismerhetünk a tanulmányban. M agyarország tehát egyrészt példabeszédként került a tanulmányba, másrészt a magyar haderőreform elhúzódása és a katonai felkészültség hiányosságai már régóta napirenden voltak a kétoldalú kapcsolatokban. A mostani, az Orbánkormányt bíráló felvetés tehát e gyben a Medgyessykormánynak szóló figyelmeztetés is. Hiba, ha a jelenlegi magyar kormány ezekből a bírálatokból a maga számára akar politikai tőkét kovácsolni. A külföld előtt nem is rokonszenves, nem is szokásos az elődöt, a politikai riválist ócsárolni , de ha mégis a múltat firtatjuk, akkor a Wallanderírás legsúlyosabb vádját a Hornkormány kapja. Idézi Keleti György volt honvédelmi minisztert, aki - úgymond - az idén júniusban egy rádióműsorban elismerte, hogy a NATOtagság elérése érdekében kormánya olyan kötelezettségeket vállalt, amikről tudta, hogy nem fogja betartani. Ha ez igaz, erre nincs mentség.
