Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-30
frakcióvezetője, Áder János egymás mellé sorakoztatta a jó és a rossz híreket, s utóbbiak közé sorolta, hogy Medgyessy Péter nem tájékoz tatta a parlamentet az EUcsúcs tárgyalásait követően, s hogy Koppenhágában 25ről 23 milliárd euróra csökkentették a térségfejlesztési támogatást, a hároméves védzáradékot is kifogásolta, illetve azt, hogy a magyar mezőgazdasági termelők tíz évig "másodre ndű” helyzetben lesznek. A miniszterelnök örült az ellenzék hangváltásának, annak, hogy nekik is fontos az EUcsatlakozás, ezért kijelentette: szívesen veszik, ha a Fidesz az Európai Néppártban az ország segítségére lesz. Azért, hogy tájékoztathasson mind enkit, a közeljövőben összehívja az EUnagybizottságot. A végzáradékról elmondta: valóban kockázatos, de csak azoknak az országoknak, amelyek nem képesek teljesíteni az elvárásokat. Szerinte hazánk nem tartozik ezek közé. Maga a végzáradék – fűzte hozzá – nem új jelenség, más országoknál is alkalmazták. A mezőgazdasági kvóták esetében viszont egyéni elbírálást szeretne elérni a kabinet – jelentette be. Medgyessy siettetné a népszavazást Medgyessy Péter közölte, hogy csak az felel meg a demokráciafelfogá sának, ha a kormány az európai uniós csatlakozásról szóló szerzôdés aláírása elôtt kikéri a lakosság véleményét. A miniszterelnök hozzátette: a népszavazás elôtt a lakosság rendelkezésére fog állni a csatlakozási szerzôdés magyar szövege. Szerinte van esél y arra, konszenzusra jut a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás ügyében a kormányoldal és az ellenzék. Minderrôl a Magyar Rádió Reggeli krónikájában beszélt. Hangsúlyozta: a kormány kemény tárgyalásokat fog folytatni, célja pedig, hogy Magyarországo n a csatlakozás után jobban éljenek az emberek. Rámutatott: a magyar mezôgazdaság teljesítôképessége rendkívül magas, a szakemberek jól képzettek, a termésátlagok a mai, viszonylag rossz helyzetben is az uniós átlag körül mozognak. Mindebbôl sokkal többet lehet kihozni, ezért uniós és magyar forrásokból meg kell teremteni mezôgazdaságunk versenyképességét – mondta. A kormányfô szerint az is lehet tárgyalási alap, hogy ha nem elegendô az uniós támogatás a mezôgazdaság fejlesztésére, akkor Magyarországnak jog a legyen saját forrásból kiegészítenie azt. Fontosnak nevezte az uniós támogatások befogadásához szükséges intézményrendszer megteremtését, s hogy a tíz tagjelölt ország közösen lépjen fel azokban a kérdésekben, amelyekben hasonló az álláspontjuk. Lendv ai tízparancsolata „Tájkép kampány után” – jellemezte a szocialisták frakcióvezetôje a jelenlegi politikai helyzetet napirend elôtti felszólalásában, majd felolvasta tízparancsolatát, amelynek lényege és egyben utolsó pontja, hogy egy kapura játszanak a bal, illetve a jobboldalon ülô honatyák az európai uniós csatlakozás érdekében. Ezért – mint Lendvai Ildikó mondta: – hagynunk kell megbékélni az országot, hagyjuk békében az embereket, de ne hagyjuk békén ôket. Interpellációk: M5, illetékemelés, kisté rségi megbízottak Autópályákról, illetékemelésrôl, kistérségi megbízottakról, a kormánypárti közszolgálati tévérôl interpelláltak az ellenzéki képviselôk. Font Sándor MDFes honatya az M5ös autópálya igen magas díjára hívta fel a figyelmet, s arra volt kíváncsi, mikor vezetik be ott a matricás rendszert. Csillag István gazdasági miniszter hangsúlyozta: az elôzô kormány idején semmi sem történt ebben a kérdésben. Megjegyezte: keresik a megoldást, megkezdték a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a jelenle ginél olcsóbb autópálya épülhessen. A Fidesz képviselôje, Vitányi István az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó illetékek magas emelése miatt interpellált. A honatya szerint ez a kis keresetûek igazságkeresését nehezíti meg. Az igazságügyminiszter kijelent ette: az illeték nem az ô területe, az a pénzügyi tárcához tartozik. Megjegyezte viszont: ezt az emelkedést az ingyenes jogsegélyszolgálat kompenzálja. Bárándy Péter szólt továbbá arról, hogy jövôre 50 százalékkal emelkedik a bírák fizetése. Soltész Mikló snak (Fidesz) válaszolva Csehák Judit egészségügyi miniszter kijelentette: a gyes a minimálnyugdíj összegével együtt fog növekedni. Bánki Erik fideszes képviselô a kistérségi megbízottak rendszerérôl kérdezte a Miniszterelnöki Hivatal vezetôjét. Kiss Elemé r szerint a kormány nem ellensége