Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-30
A tanácskozást követőn november 20án délután az európai kommunista pártok képviselői nagygyűlésen vesznek részt, amelyet a KSCM az Óvárosi térre hívott össze. – A nagygyűlésre több ezer embert vá runk. Tüntetni fogunk a NATO ellen, mert az nem biztosítéka Európa nyugalmának – szögezte le a szóvivő. Prágában november 2122én tartja csúcstalálkozóját a NATO, amelyre 46 ország legmagasabb rangú képviselőit várják. A cseh kommunisták nem titkolják, hogy rendezvényüket egyfajta „ellencsúcsnak” szánják vissza Parlamenti szópárbaj az uniós csatlakozásról Decemberben folyósítják a szeptemberre visszamenőleg 20 százalékkal megemelt családi pótlékot – döntött tegnap az Országgyűlés. A napirend előtti folytatásban az ellenzék hiányolta Medgyessy Péter beszámolóját az EUcsúcson történtekről. A kormányf ő ígérte, összehívja a nagybizottságot, de megjegyezte, javultak az ország tárgyalási pozíciói, a végzáradéktól pedig hazánknak nem kell félnie. Az IBM felszámolása után mintegy háromezer ember jövőjéért aggódtak a jobboldali honatyák, s a kormány gazdaság politikáját kérték számon a kabinet tagjaitól. Szeptemberre visszamenőleg 20 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege, s minden év augusztusában plusz egyhavi családi pótlékot folyósít anak, miután az Országgyűlés tegnap elfogadta az erről szóló törvénymódosítást. A családi pótlékra való jogosultság felső korhatára 23 évre emelkedik 2004ig, évente egy esztendővel azok esetében, akik közoktatási intézményben tanulnak. A módosítás révén j anuártól az iskoláztatási támogatásként folyósított ellátás a jövőben szintén családi pótlékként jár. Az anyasági támogatás januártól a másfélszeresére, ikrek esetében a duplájára nő, akárcsak a gyes összege az ikreket nevelő családoknál. Elfogadta a T. H áz a bírósági törvény módosítását is, amely az ítélőtáblák felállításával összefüggő változtatásokat tartalmazza. Kétharmados támogatottság hiányában nem került be a törvénybe a kormány módosító javaslata, amely szerint a bíróságok és az ügyészségek a Pénz ügyminisztériummal egyeztetve maguk tervezhették volna költségvetésüket, így ez a feladat továbbra is a tárcánál marad. A házassági törvény módosításával a férjnek is joga lesz viselni felesége családnevét, sőt a házasulók vezetéknevüket össze is kapcsolha tják. Napirend előtt és az azonnali kérdések órájában is szó esett az IBM székesfehérvári gyárának bezárásáról s a háromezer ember elbocsátásáról. Kiss Péter munkaügyi miniszter a fehérvári jelenség kapcsán hangsúlyozta: az uniós csatlakozás előtt és után a versenyképesség érdekében igényesebb, kvalifikáltabb munkaerőre van szükség, ezért a tárcánál az élethosszig tartó tanulást szorgalmazzák a felnőttképzésben. Mint mondta, ez a kormány válasza az IBM lépésére. Hozzátette, ehhez a kabinet megteremti a pén zügyi feltételeket: a továbbtanulók kedvezményt kapnak a személyi jöveledemadó fizetésekor, ezenkívül normatív felnőttképzési támogatást biztosít. Az ellenzék részéről Font Sándor, az MDF és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőhelyettese számon kérte a kor mánytól a tájékoztatást, illetve a gazdaságpolitikát. Mint Rogán mondta, nem hiszi, hogy a kormány és a szocialista székesfehérvári polgármester nem tudott az IBM tervéről. Emlékeztette a munkaügyi minisztert, miként kezelte a Danonegyár tervezett leépíté sét az előző kormány, s mennyire segítette a beruházókat a Széchenyi terv. Göndör István (MSZP) is a továbbtanulás és továbbképzés mellett tett hitet, s a sorsukat maguk irányító munkavállalókról szólt. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője együttérzését fejezte ki azokkal, akik elveszítették az állásukat, de vélekedése szerint a cég fokozatosan visszavonult, s szerinte ezért nem lehet a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatni, sokkal inkább az előző kabinet elhibázott árfolyampolitikáját, ami miatt jelent ős veszteséget könyvelhettek el a befektető cégek. Az európai uniós csatlakozással kapcsolatos teendőkről szólt napirend előtt SzentIványi István (SZDSZ). Örömének adott hangot, hogy az ellenzék visszatért a tárgyalóasztalhoz, de kifejtette, nem képezhet i alku tárgyát az alkotmány módosítása. Majd emlékeztette a fideszes politikusokat, hogy korábban ellenzéki kritikára lehazaárulózták a ma már kormánypárti honatyákat. Megjegyezte: átgondolt bírálatra szükség van, de ártó kritikára nincs, utalt Orbán Vikto r volt miniszterelnök egy külföldi hírügynökségnek adott nyilatkozatára, amelyben a volt kormányfő szerint az ország a válság felé halad, és a gazdasági összeomlás határán van. Kovács László külügyminiszter reagálásában kiemelte: a rendkívüli csúcson közel ebb kerültek a megállapodáshoz, s az új tagállamok pénzügyi helyzetének javulnia kell a csatlakozást követően. A Fidesz