Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-11
12 jogát vonta meg egyegy konkrét kiadványra. Az egységesnek látszó büntető joggyakorlat mögött szakmai viták dúlnak: eltűrhetőe a rasszista ideológiák nyílt terjesztése a sajtószabadságra hivatkozva. Szeder Gyula, a Legfőb b Ügyészség főosztályvezetője a Magyar Jog januári számában rámutatott: az Alkotmánybíróság 1992es és 1999es határozata, s a Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése az oka, hogy a súlyos diszkrimináció ellen alig nyújt védelmet a büntető igazságszolgáltatás. S zerinte a sajtószabadságra hivatkozva szinte szabadon terjeszthetők szabatosan megfogalmazott embertelen eszmék. Az ügyész úgy véli: a Btk. módosítása nem lesz könnyű. A „Harcom” az internet en is olvasható Adolf Hitler landsbergi várfogsága idején írt Mein Kampf (Harcom) címû könyve 1925 júliusában jelent meg. A könyvben a Führer világnézetének egyik alapja a fanatikus antiszemitizmus. A népcsoportokat alacsonyabb és magasabb rendû fajokra osztotta. Az árja germánok felsôbbrendûek, mint a szlávok, a négerek és – legfôképpen – a zsidók. Fô célja egy tiszta fajú, nacionalista vezetô német birodalom, mely elveti a versaillesi békerendszer. 1945ben a szövetségesek a Mein Kampf szerzôi és kiad ói jogait Bajorországra ruházták, azzal hogy akadályozzák a könyv kiadását és terjesztését. A kilencvenes években Horvátországban, Törökországban, és Németországban is megpróbálták kiadni, de ezt mindig megakadályozták. Csehországban, Szlovákiában és Román iában azonban megjelent nyomtatásban. A bajor állam a könyvet nem írásmûnek, hanem a nácizmus jelképének tekinti. Az interneten pedig több helyrôl is le lehet tölteni. vissza Kertész Imre magyar író Nobeldíjas. Zsidó Magyar Hírlap 2002. október 11. Szerző: Tamás Gáspár Miklós A magyarországi, az összmagyar, az "egyetemes magyar” irodalmi élet mániája , kényszerneurózisa volt mindig a Nobeldíj. Hogy nem kaptuk meg. Maga volt a turáni átok, a belletrisztikai Mohács. Hát most megkaptuk. Egyébként Kertész Imre is osztozik valamelyest ebben a régi bánatban. "Mindig másodvonalbeli, félreismert, félreérte tt magyar író leszek; a magyar nyelv mindig másodrendű, félreismert, félreértett nyelv lesz; a magyar kultúrának soha nem lesz helye abban a kultúrában, amely számít, amely egyetemes, mert a magyar kultúra mindig másodvonalbeli, félreismert, félreértett ku ltúrának látja önmagát. Illúzió, amit művelek, és erre tékozlom az életemet, amely úgyszintén illúzió. És mégis, akár a rovar, amely azonnal újrakezdi csápjában cipelni az építőanyagot, bár a hangyabolyt széttaposták, eláztatta az eső stb.: én is mindig új ra elkezdek egy mondatot, egy konstrukciót. Ki lát? Isten?” (1985: "Gályanapló”, 1992.) "Richard Wagner: »...ki tud a lengyeleken kívül lengyelül? Legföljebb egy orosz rendőrségi ügynök.« Egy elszigetelt nyelv, egy elhagyatott nemzet elszigetelt és elhagy atott írójának lenni. Emberileg, »alkotóilag« mindenesetre valószínűleg nagy hanyagság.” (1984: "Az angol lobogó”, 1991.) A magyar irodalom most megkapta a maga Nobeldíját, azon a kényes ponton, ahol mások – valaha csak európaiak, ma már az egész világ – gondjaival lép érintkezésbe. Ez nem az a pont, amelyen érintkezésbe óhajtott jutni a nagyvilág ügyesbajos dolgaival; de akárhogy is legyen, ez történt. Nemzeti büszkeségünk kielégült. Magyar író kapta az idei irodalmi Nobeldíjat. Ha ez az író nem a zsi dó Kertész Imre lenne, a nemzeti büszkeségnek nem kellene avval törődnie, hogy a Nobeldíjas magyar író mit írt, ahogyan az olimpiai bajnok kenus, a sakknagymester, a körülrajongott matematikaprofesszor teljesítményét se kell értenie. De itt olyan emberrő l van szó – és ezt nem lehet megkerülni – , akit gyermekként szállítottak el a náci koncentrációs táborba, s aki "erről” írta híres regényét, a "Sorstalanság”ot, amely a halhatatlanságot (comme on dit), a "nemzetközi hírnevet”, "a világhírt” szerezte meg n eki, amelytől tegnap óta, ha akarná, se szabadulhat. Szerencséje van ennek a zsidónak, aki Nobeldíjas magyar író; szerencséje van, mert törődnünk kell avval, amit mond. Amit mond: iszonyatos. Azt mondja: a legnagyobb borzalom – Auschwitz. Buchenwald – n em emberen túli, nem ember alatti, hanem nagyon is emberi. Auschwitz nem pusztán az emberi nem megtagadása, hanem az emberi nem önkifejezése. Is. " – Bűn! – indulatoskodott tovább Köves. – Mi a bűn? – Az ember – mondta Berg, hűvös kis mosollyal. – Az emb er! – visszhangozta Köves. – Mi a bűne az embernek? – Hogy vádolják – mondta Berg.
