Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-12
8 kiterjesztették éjjelnappalira. Évente már közel félmillió utas és 170 ezer gépkocsi kel át itt a határon. A hajdúbihari közgyűlés elnöke, Láyer József korábban egy sajtónyilatkozatáb an úgy fogalmazott, hogy az 1970ben megnyitott határátkelő forgalma 2000 októberétől, az átminősítés óta megtízszereződött, ami élénkítőleg hatott a térség gazdasági életére. Mivel a személygépkocsik és az autóbuszok mellett a 7,5 tonnánál kisebb teherjár művek is használhatják az átkelőt, Nyírábrány és Érmihályfalva harminc kilométeres körzetében várhatóan fellendülhetnek a kis- és középvállalkozások. A nyírábrányi önkormányzat a településhez közel, a 48as út mellett egy bevásárlóközpont létesítését terve zi. A Szabadság útján lakó Csányi Sándorné úgy érzékeli, hogy megnőtt a falun áthaladó forgalom, hiszen jelzőtábla hiányába gyakran eltévednek a hátárra menők. A Magyarországon élők gyakran jártak át a túloldalra ágyneműért, ruhaáruért s olcsó kerámiákért , de ma már inkább cukorért és benzinért érdemes. A helyi piacon viszont 130140 forintért adják a Romániában gyártott cigarettát. A határ túloldalán, Érmihályfalván (Valea Mihaiul) egy útkereszteződésben azt látni, hogy Nagyvárad 67, Szatmárnémeti 65, Na gykároly pedig 37 kilométerre található. vissza Új helyzetben a magyar külpolitika - A terrorizmus elleni háborúval vége szakadt a honi diplomácia kegyelmi állapotának Magyar Nemzet 2002. szeptember 12. Szerzők: Gombos Anita - Orbán Krisztián A tavaly szeptember 11i, Amerika elleni terrortámadások alapvetően megváltoztatták hazánk kül- és biztonságpolitikai környezetét. Nem azért, mert Magyarországnak is terrorakcióktó l vagy iraki biológiai fegyverektől kell félnie, hanem mert a mi helyzetünket meghatározó nagyhatalmak céljai és egymáshoz való viszonya komoly átrendeződésnek indult az iszlamisták támadása óta. Változások a világpolitikában A világpolitikában a múlt év ben meginduló vagy felerősödő folyamatok közül hazánk számára három bizonyulhat különösen fontosnak. Ezek egyike a nyugateurópai nagyhatalmak és az USA közötti ellentétek látványos erősödése. Bár az Atlantióceán két partja között a hidegháború vége óta r endszeresek voltak az apróbb nézeteltérések, a nagy kérdésekben mindig viszonylagos egyetértés volt köztük. A „terror elleni háború” mindenképpen „nagy kérdés”: Amerika amolyan honvédő harcnak, az EU pedig a jövő évtizedek világrendjét alapvetően befolyáso ló precedensnek tekinti. Szemben azonban az előző fél évszázadban megszokott helyzettel, e meghatározó témában egyetértésnek nyoma sincs közöttük. Sőt a háborúval kapcsolatos feszültségek a kevésbé fontos ügyekben meglévő ellentéteket is felnagyították. Az amerikai külpolitikai elit mind nagyobb része tekinti NyugatEurópát megbízhatatlan szövetségesnek, míg az EUban meghatározó külpolitikai kör egyre inkább egy önző imperialistát lát az USAban. A terrorizmus elleni háború másik nagy horderejű következmé nye Oroszország és Amerika látványos közeledése. A kölcsönös gyanakvást először az afganisztáni akcióhoz nyújtott orosz segítség enyhítette, de az igazi áttörést az jelentette, amikor Moszkva hajlandónak mutatkozott az iszlamistákról gyűjtött titkosszolgál ati információit megosztani az amerikaiakkal. Oroszország megnövekedett világpolitikai jelentősége mára azonban túllépett a terrorizmus elleni háború keretein: az Egyesült Államok ugyanis úgy döntött, hogy lehetőleg minél kevesebb olajat importál a KözelK eletről és minél többet Oroszországból. A katonai, titkosszolgálati és gazdasági együttműködésnek köszönhetően az orosz – amerikai szövetség mára olyan erőssé vált, hogy az USA (és vele együtt a moszkvai kapcsolatok javítását célul tűző EU) egy rossz szót se m szól az orosz hadsereg csecsenföldi akciói kapcsán. A fenti folyamatok együttes következménye, hogy a múlt évben az északatlanti szövetség mint katonai szervezet drámaian meggyengült. Az Afganisztán elleni akció volt ugyan az első a NATO történetében, amikor az „egyik elleni támadás támadás valamennyi ellen” elve érvényesült, a szövetség csak nominálisan volt hadviselő fél ebben a háborúban. Az USA a háború kezdetétől kifejezte, hogy a politikai támogatásnak örül, de a katonai segítségből nem kér. Nyilv ánvalóvá vált, ami korábban is sejthető volt: Amerikának katonailag nincs szüksége a NATOra. A szervezet katonai aspektusának csökkenéséhez hozzájárul az is, hogy Amerika a „terror elleni háború”
