Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-12
6 kormányrendelet adatvédelmi és adatáramlási kötelmeket nem szabályozhatna, valójában itt a cím szerint is mindössze "közoktatási információs rendszer” működtetéséről beszélhetnénk. Ebbe ugyan az iskola köteles bekapcsolódni, ám ehhez csupán nyilatkozatot tesz, cserében kap egy OMazonosítót. Jogot nem keletkeztet, legfeljebb csak regisztrál. A technikai azonosító kb. olyan, mint az ember személ yi igazolványa. Azt sugallni, hogy márpedig ezek nélkül az egyén nem is létezik, csúsztatás. A miniszteri határozat mégis "kérelemről”, "engedélyről” szól, amit elutasít. A rendelet eredetileg azt célozta volna, hogy a pedagógusok kapjanak kedvezményeket a szerény fizetésük mellé. Jussanak hozzá azokhoz a közérdekű információkhoz is, amelyek a szakmai lépéstartáshoz szükségesek. Ebből lett egy poroszos, függelmi információs piramis, amely most az alapítványi iskola megfojtásához vezetne. Ne tovább ezen az ú ton! "A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs”, szól a döntés – ám a bírósági felülvizsgálatot elfelejti megemlíteni – : "Felhívom a fenntartó és az iskola igazgatójának figyelmét, hogy az iskola működését nem kezdheti meg. Erről a helyben szokásos mód on kötelesek tájékoztatni a szülőket.” Hat oldalon keresztül sorolja a közoktatási törvény azokat a jogokat és eszközöket, amelyek a minisztert megilletik. Ilyenfajta jogi beavatkozást nem említ. A meccs állása 2:1 Jászladány javára? Nyerni azonban igazáb ól itt csak békés döntetlennel lehet. Máskülönben jön október 20a, s az önkormányzati és kisebbségi választások (!) kijózanító meglepetéseket hozhatnak. vissza Határnyitásra vár három kistelepülés - Az önkormányzatok gazdasági élénkülésben és a népességfogyás megállításában bíznak Magyar Nemzet 2002. szeptember 12. Szerző: Varga Attila Számos kistelepülés számára a határnyitás jelenti az egyetlen lehetőséget a gazdasági fellendüléshez, ezért lobbizik évek óta az aktuális kormánynál a SzabolcsSzatmárBereg megyei Vállaj, a Nógrád megyei Cered, valamint a HajdúBihar megyei Létavértes vezetése és lakossága. A két, svábok lakta falu, a SzabolcsSzatmárBereg megyében található Vállaj és a romániai Urziceni (Csanálos) között két kilométer a távolság. A harmincas évek végén épített betonút köti össze a falvakat, de az országhatáron sorompó és szöges akadály állja útját az embernek. A települések közös igyekezetének köszönhetően évente egykét alkalommal felemelik az autóút sorompóját, s többnyire a nyírbátori zenei nap ok és a máriapócsi búcsú alkalmából megnyílik a határ. Családok rég nem látott tagjai találkoznak egymással, érdeklődő kirándulók vagy a bevásárlás hasznában bízó helybeliek kerekednek fel, hogy megismerjék a határon túli területeket. A két zsáktelepülés s orsa közös, elszigetelten élnek az emberek mindkét oldalon, és ha végleg megnyílna a határ, az fellendülést hozhatna itt és ott egyaránt. Vállaj olyan távolságra fekszik a nemrégiben városi rangot kapott Nagyecsedtől, mint a romániai Nagykárolytól. Nagyjá ból tíz kilométerre. A határ állandó megnyitása esetén Vállaj gazdasági értelemben közelebb kerülne Nagykárolyhoz, a 32 ezer lakosú romániai városhoz, mint a 7500 lelket számláló Nagyecsedhez. Révész Antal vállaji polgármester felidézi a múltat. Először 1 990 januárjában kezdeményezték a megyei vezetésnél és a kormány képviselőinél a határ állandó jelleggel történő megnyitását, s egy évtizedig úgy tűnt, hogy vagy nem veszik komolyan őket, vagy a szándékokat kettétörik a kormányváltások… Alkalmi nyitásra von atkozó kezdeményezésükre felhúzták a sorompót, amikor 1991ben II. János Pál pápa a közeli Máriapócson járt. Azóta minden évben, pünkösdkor vagy július végén, a nyírbátori zenei napok és a máriapócsi búcsú tiszteletére több napra megnyílik a határ, s négyötezer ember kel át rajta. Az ilyenkor Romániába átruccanó vállajiak, mérkiek, nyírbátoriak, mátészalkaiak sétálnak egyet Nagykárolyban. Elsorvadó falu Az idén pünkösdkor nyitották meg a határt, és október 19én fogják felemelni a sorompókat a Szent Vend elnapi búcsú idejére. – Az állandó határ megnyitásával kapcsolatban egy 2001. január 27én megjelent kormányrendelet mérföldkő számunkra, amely szerint az idei év végén kellene a határátkelőt forgalomba helyezni, a